Még nem késő elvetni az állami pályázatírást
Támogatható lenne a pályázati rendszer olyan leegyszerűsítése, melynek következtében eltűnne a pályázatíró cégek fele, azonban az állami ingyenes pályázatírás ötlete csak megterhelné a pályázókat, szaporítaná a bürokráciát és gátolná az uniós források lehívását.
Az utóbbi időben egyre többször hallható a fejlesztéspolitikai kormányzati kommunikátorok részéről az a gondolat, hogy az állam átvállalná bizonyos esetekben az uniós pályázatok elkészítését.
Elsőként érdemes megjegyeznünk, hogy a fejlesztési projektek generálásában, kidolgozásában az állami intézményrendszer részéről nyújtott segítség nem magyar találmány és akadnak rá működőképes, jó példák. Ugyanakkor nem véletlenül alakult ki a pályázatíró cégek piaca. Kialakulása a versenyszféra válasza volt arra, ha a tagállam képtelen volt a társadalom számára érthető, felfogható és könnyen kezelhető pályázati rendszert létrehozni. (Nem csak hazánkban, számos más országban sem.)
Ha a pályázók 70-80 százaléka képtelen szakértő segítség nélkül megírni egy pályázatot, akkor nem a pályázókkal van probléma. Ez azonban csak a felszín, érdemes mélyebbre tekintenünk.
5 alapvető szempont
1. A vállalkozók és egyéb pályázók számára a megbízásnál a szakértelem csak egy dolog, a külsős független céget, lényegében a megbízó érdekeit nézik. Ha pedig egy pályázatíró rosszul végzi a dolgát, kihullik fokozatosan a piacról. A pénzügyi, vállalkozási célok, a pályázó üzleti és egyéb körülményeinek ismerete olyan bizalmi viszonyt feltételez, mely soha nem alakulhat ki egy állam alkalmazásában álló, attól fizetést kapó személy és vállalkozások között. Gondoljunk csak bele, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarába befizetett éves regisztrációs díjért cserébe, ki vett már onnan igénybe könyvelőt, adótanácsadót, jogászt. Ezeket az ember bizalmi ismerősi körből választja. De érdemes áttekinteni ebben a témában a Széchenyi Programiroda, illetve a kistérségi koordinátori hálózat tapasztalatait és levonni a tanulságokat.
A pályázatírást ugyanis létező piaci igény hívta létre. Egy állami szervezet nem fog kijárni helyszínre a pályázóhoz, elkészíteni neki aláírásra minden dokumentumot, beszerezni a pályázó könyvelőjétől és ügyvédjétől a szükséges dokumentumokat, kigyűjteni a teljesen felesleges indikátorokat (vízfogyasztás a cégnél egy parkoló építési projektnél!) és így tovább. Ehelyett adatokat, dokumentumokat kér majd be a leendő pályázótól, mint egyfajta előközreműködő Szervezet. Ez csak szaporítja a bürokráciát és gátolja az uniós források lehívásáts
2. A pályázatírás során a problémák túlnyomó része nem a vállalkozó részről adódik. A problémák (határidők betartása vagy be nem tartása, felesleges hiánypótlások, hiánypótlásban nem említett dolgok bekérése a korrekcióban, stb.) elsődlegesen a pályázati intézményrendszer kiszámíthatatlanságából, a gyakran változó és nem egységes szabályokból, az intézményeken belüli nagy fluktuációból és bizonytalanságból erednek. A pályázatkészítés teljes folyamatának államon belülre helyezése, egyszerűen csak a problémákat változtatná belső problémává, azt külső kontroll nélkül internalizálná. Ily módon leginkább csak a postai kézbesítésekre szánt időt lehetne megspórolni. Még így is kérdéses ugyanakkor, hogy mennyivel lenne hatékonyabb, ha az állam egyes részei egymással vitatkozva próbálnák megoldani a problémákat, mint ha lenne legalább egy versenypiacon dolgozó szakértő, aki csak akkor jut pénzéhez, ha a projektproblémákat megoldották. Az állam szervei közötti egyeztetések gyorsaságára ijesztő példákat nyújt a szegedi lézerközpont előkészítése, vagy azok a pályázati projektek, ahol a magyar állam tulajdonában lévő ingatlanok érintettek.
3. Az összes problémának csak egy kisebb halmaza merül fel a pályázatírás szakaszában. Az igazi bonyodalom sok esetben a megvalósítás „adminisztrációja alatt adódik”. Erre pedig az állami pályázatírásnak kevés hatása lesz. Figyelembe véve, hogy a tapasztalatok szerint kevesebb nehézség adódik, ha ugyanaz a megbízott pályázatíró, mint aki később a megvalósítás adminisztrációját végzi, magától adódik a következtetés, hogy az egész projekt megvalósítás pályázó oldali adminisztrációját is az új állami intézményrendszernek kellene átvennie. Ez azonban azt jelentené, hogy a teljesítésigazolást, a számlamásolgatást, hitelesítést, számos nyilatkozatot, kifizetési kérelmet, időszakos beszámolót az intézményrendszernek kéne megírnia, elküldenie a pályázónak, aláíratnia és visszaküldetnie a Közreműködő Szervezeteknek. Hova illeszthető be ekkora kapacitás az állami intézményrendszerbe? A pályázati intézményrendszer jelenlegi feladataival sem tud megbirkózni csúszás nélkül. Egy ilyen lépés rendkívüli kockázatokat jelentene a források lehívása szempontjából.
4. Ki dolgozna ebben az új intézményben? A pályázati intézményrendszeren belül egyébként is elég nagy a fluktuáció, jellemző, hogy néhány év munka után, a jobb fizetés miatt a munkatársak a versenyszféra pályázatíró cégeihez mennek át dolgozni, akik szívesen fogadják őket intézményoldali tapasztalataik és megmaradó kapcsolataik miatt. Mivel nem látszik a személyi kapacitás ezért valószínűsíthető, hogy az új állami szerv is versenypiaci alvállalkozóknak szervezné ki a feladatot, mint ez történik például sokszor az uniós projektek közbeszerzéseinek véleményezésénél.
5. Bármely pályázati anyag előkészítésében való aktív állami részvétel a korrupció melegágya, és mint ilyen, az eredeti nemzetgazdasági célokkal ellentétben kárt okozhat. A fokozott állami közreműködést feltételező rendszerek működhetnek például a mai Ausztriában, de történelmi tapasztalatok szerint nem működnek azokban a régiós országokban, amelyek a mai napig nem tudták levetkőzni az erősen korrupt Osztrák-Magyar Monarchia örökségét.
De akkor mi legyen?
Nem vagyok nagy pártolója a pályázatírásnak jelenlegi formájában, ennek oka, hogy az energia nagy része nem az alkotó munkára, hanem formai-adminisztratív abszurditásokra fordítódik. Rendkívüli pazarlás, hogy jól képzett, intelligens emberek akár az intézményrendszer, akár a pályázatírói oldalról azzal foglalkoznak, hogy a harmadik ugyanolyan pecsét is rajta van-e ugyanazon a dokumentumom és az milyen szögben áll, illetve hogy teljességgel megbecsülhetetlen indikátorokat hasra ütve próbáljanak meghatározni.
A pályázati rendszer örökre elveszett munkaórákban, úti-, papír-, posta- és egyéb költségekben már mérhető kárt okoz a nemzetgazdaságnak, melyet még soha nem számszerűsítettek. Meglepőek lennének a számok, ha a Technikai Segítségnyújtás OP-ból kellene ezt megtéríteni a pályázói oldal számára is.
A megoldás egy átfogó egyszerűsítés lenne, amelynek következtében megszűnhetne a pályázatíró cégek fele. A jelenlegi javaslat azonban nem visz közelebb a társadalmi optimumhoz, hanem éppen ellenkezőleg, távolabb visz tőle. Ez pedig nem lehet sem a fejlesztéspolitikusok, sem pedig a pályázók érdeke.
A szerző a Budapesti Corvinus Egyetem gazdaságpolitika oktatója és uniós fejlesztési projektekben érdekelt cégek vezetője.