Vélemény Hont András 2013. május. 24. 08:05

Én is tudom, ki szivárogtatta ki az őszödi beszédet

És én sem árulom el, ám ha figyelnek, rájöhetnek. A Katalin, Imre, Ferenc keresztnevek közül egy stimmel.

Az apropó

A Heti Válasz interjút közölt egy bizonyos Szabó Bálinttal. A politikai peremvidéken mozgó Szabó azt állítja: tudja miként került nyilvánosságra Gyurcsány Ferenc miniszterelnök őszödi frakcióülésen elhangzott legendás beszéde. Az interjúban elmondott verzió szerint a hangfelvételt három szocialista vezető (Katalin, Imre és Ferenc) játszotta le, és adta át Eduardo Rózsa-Flores nevű kalandornak, míg Szabó eközben a szomszéd szobában vigyázott Rózsa-Flores Titó kutyájára, és így saját fülével hallott mindent. Majd a lap fölidézi azokat a korábbi híreszteléseket, amelyek Rózsa-Florest tartották az őszödi fölvétel médiához való eljuttatójának.

Egy percig próbáljuk komolyan venni a Heti Választ, és eltekinteni attól, amit az Origo időközben kiderített, vagyis, hogy a lakás, amelyikben a jelenet állítólag lejátszódott 2006-ban már nem volt Rózsa-Floresé, és szegény Titó kutya is elpusztult már akkorra.

A történet ezek nélkül is fölöttébb valószínűtlen. Enyhén szólva is kérdésessé teszi a nyilatkozó személyének hitelessége: Szabó a vasi MSZP-s fantomtag-botránnyal került be a médiába. A bizarr fordulatokkal tarkított eset (melynek során Szabót és az ügy másik főszereplőjét, Tóth Csabát előbb kizárták a pártból, majd a döntést fölülvizsgálva visszavették őket), végül a megyei szervezet föloszlatásához vezetett. Tóth Pestre került, Szabó pedig nyilvános sajtótájékoztatón kérte pártját, hogy biztosítson számára másik terepet a politizálásra. Tóth ma a szocialisták zuglói elnöke és országgyűlési képviselő, Szabó a Demokratikus Koalíció rendezvényeinek szervezője és egy követeléskezelő cég tulajdonosa, a botrányban szintén érintett Zuschlag János, egykori baloldali reménység börtönben ül – mindezt említsük meg, csak azért, hogy ne tévesszük szem elől a magyar politika nívóját.

Gyanúra ad okot a leleplezés időzítése, annak tálalása, de leginkább a sztori kulcsfigurája, Eduardo Rózsa-Flores. Ő addigra a szélsőjobb egyik jellegzetes figurája volt, többször mutatkozott a Magyar Szigeten, blogja igen érdekes gondolatokról árulkodik. Aligha az a személy volt, akivel szocialista politikusok együtt akartak tartózkodni. Pláne hárman. Pláne egy belvárosi bérházban.

Az olvasó- és rajongóközönségnek (itt szeretném köszönteni a Heti Válasz–Demokratikus Koalíció alkalmi szövetséget) azonban szenzáció kell, főleg, ha a szenzáció első számú szereplőjének pillanatnyi, egyben véglegesnek tetsző állapota nem teszi lehetővé (ti. halott), hogy cáfolja, vagy megerősítse az elhangzottakat.

A tét

Az őszödi beszéd, annak napvilágra kerülése, és a nyomában támadt randalírozás- és tüntetéssorozat máig sokakat foglalkoztat, sorsfordító időszakként tartják nyilván. Nem véletlenül és nem indokolatlanul, ám a magyarok ezúttal is titkot keresnek és nem magyarázatot. Ennek során hajlamosak későbbi jelenségeket visszavetíteni korábbiak idejére, figyelmen kívül hagyni azt, hogy menet közben milyen információk állhattak rendelkezésre, elfelejtkezni a spontaneitásról, és úgy általában: szeretik egy hatalmas ördögi terv részeként látni az eseményeket.

Pedig a valóság sokkal izgalmasabb.

Az, hogy egyéni stratégiák követése, rosszul fölmért következmények és félreértelmezett jelenségek, sok apró személyes döntés miként kerekedik ki egyetlen cselekménnyé. Ez valóban megfejtendő, ám az, hogy ki szivárogtatta ki a beszédet, nem titok. Számomra nem az.

Amit tudunk 1: előkerül a hazugság

2006-os parlamenti választás első fordulóját követően a Fidesz és annak vezérkara nagyon nehéz helyzetbe került. Nem pusztán azért, mert szembe kellett nézni egy közelgő vereséggel, hanem mert a rendkívül vegyes szavazóbázist évek óta egyetlen törekvés fogta össze: a kommunisták (liberálisok/komprádorok és tetszőleges kategóriák fölsorolhatók még) elkergetése. Ennek érdekében hevítették az érzelmeket, fokozták az indulatokat, szabták át a párt belső struktúráját, alakították ki Európa legegészségtelenebb médiabirodalmát. A cél elvétésével az a veszély fenyegetett, hogy a tábor szétszéled, egy része radikálisabb vagy éppen realistább irányba fordul. Orbán Viktornak nem egyszerűen indokot kellett találnia a várható kudarcra, hanem olyat mondani, ami mentesíti a felelősség alól, és esélyt ad legalább a közönség magjának egyben tartására.

A lehetőséget a kormány szolgáltatta. Egy nappal a választási fordulót követően és négy nap késéssel a Pénzügyminisztérium közzétette az államháztartásról szóló első negyedévi jelentését, melyből kiderült, a hiány jelentősen meghaladja a várt szintet, és év végére a legpesszimistább prognózishoz képest is sokkal nagyobb deficittel kell megbirkózni. Az élete legrosszabb formáját hozó Orbán hirtelen magára talált. Az MDF-fel szembeni taktikája és belső pozíciójának megerősítése most nem tartozik ide, de az igen, hogy két nappal a fentieket követően már arról beszélt egy televíziós interjúban, hogy új helyzet állt elő: „választások után derül ki: nem dübörög a gazdaság, nincs nagy jólét, az ország el van adósodva, a kasszát kirámolták”. A Magyar Nemzetnek így nyilatkozott: „aki […] a baloldalra szavazott, most szembesült azzal, hogy a kormány becsapta”.

Tehát az őszödi beszéd elhangzása előtt, a két forduló között már hazugságról, a választók becsapásáról értekezett a Fidesz elnöke. A kampány hátralévő részében is ez volt a slágertéma. A trükközés (4 nap késés), az ígéretekkel való megtévesztés, és a fenyegető megszorítások. Hiába. A Fidesz elvesztette a választást, nem is akárhogyan: a baloldal olyan körzetekben is nyerni tudott, ahol az MSZP és SZDSZ első fordulós szavazatainak összessége sem lett volna elegendő a mandátum elnyeréséhez.

Amire ebből következtethetünk: Orbán nem számít

A politika irányítói és elemzői a választás eredményének ismeretében alappal gondolhatták azt, hogy ezúttal nem csupán törzsi szempontok és szociális kérdések döntöttek. Ráadásul az MSZP jóval kevesebbet ígért, mint vetélytársa (a sajtó forintosította, hogy a pártok szavakban mennyit osztottak szét a kampányban: a Fidesz 3700, az MSZP 1400, az SZDSZ 500, az MDF pedig 230 milliárdot), vagyis az a mára megrögzült és a magyar jobboldalt nem kifejezetten kedvelők által is terjesztett legenda, mely szerint a szocialisták ígéretkampányban nyertek, a Fidesz által a közvéleményen átnyomott értelmezés. (Az sem tartozik most ide, hogy ez miként sikerülhetett.)  Ott és akkor senki nem hihette, hogy egy szimpla beismerés és egy komolyabb kiigazítási csomag meghirdetése földindulást okozhat, bár nyilván kellemetlen hatásokkal azért mindenki számolt.

De 2006 tavasza másról szólt.

Leginkább Orbán Viktorról és a vezetői kompetenciáról. Májusban úgy tűnt: Orbán a padlón van, Gyurcsány a fellegekben, és utóbbi gondolhatta úgy, hogy ellenfele legyőzése után magasztosabb feladatok végrehajtásába kezd.

Amit tudunk 2: reformláz és tétovázás

Ma már az is kikopott a memóriákból, hogy micsoda reformrizsa harapózott el akkortájt. Lapokban reformtervezetek jelentek meg, a gazdasági szereplők reformkampányba kezdtek, percenként szólította föl az érintetteket valamelyik fontos közszereplő, hogy már ideje lenne reformálni.

Egy idézet: „Gyurcsány Ferencnek szüksége van a gazdaság támogatására ahhoz, hogy akár saját pártjával szemben is elfogadtassa a szükséges változásokat. Hiszen a parlamenti padsorokban polgármesterek, zömmel olyan képviselők ülnek, akiket az állam tart el. Ők valószínűleg ellenzik majd az apparátus jelentős leépítését vagy az állami kiadások lefaragását. Ám tudniuk kell: a választásokat nem az MSZP és nem is az SZDSZ nyerte meg, hanem Gyurcsány Ferenc. Most is rajta múlik minden. Azt már bizonyította, hogy rendkívül tehetséges politikus, hiszen vesztett helyzetből hozta ismét kormányzati pozícióba a baloldalt. Most azt kell bizonyítania, hogy hazafi. Most dől el, miként emlékeznek meg róla a történelemkönyvek, és ez csak rajta múlik. Ha bátran nekiáll, és meggyőzi Magyarországot a reformok szükségességéről, ha azzal a lendülettel fog neki a változtatásnak, amellyel megnyerte a választásokat, semmi sem állíthatja meg”. Tessenek megkapaszkodni, ezek a szavak Demján Sándor száját hagyták el.

Ilyen hangulatban telt a választást követő idő, miközben a győztes párt vezérkara és személyesen Gyurcsány elvonult a nyilvánosságtól. Valahol valakik lázasan reformterveket fabrikáltak, míg lassan szállingózni kezdtek a hírek arról is, hogy éppen melyik szoc. őskövület kap kormányzati sarzsit.

Amit tudok: Őszöd előtt

Ebben az időszakban volt szerencsém találkozni a miniszterelnökkel. Egy folyóirat (amelyikbe írtam bele) hagyományosnak számító rendezvényén vendégeskedett Gyurcsány. Nagyon pörgött. Többnyire a készülő reformokról volt szó, meg a „big picture”-ről, azaz a nagy, átérezhető politikai ideákról, ennek során valahogy Rúzsa Magdiról is. Olyanokat is mondott, hogy érzi, hogy van ereje, de azt nem akarja eltékozolni. Szemlátomást nagyon készült. Az est után a beszélgetést moderáló, jó nevű újságíró (nem felhőtlenül boldogan) megkérdezte, mit szólok; azt feleltem, hogy az ürge kétségkívül tehetséges, de én egyszer már láttam ilyet, illetve hogy egy kurvaanyádért én sem futok ugyan a szomszédba, ám a miniszterelnök káromkodásátlaga egy kicsit nekem is sok. Minderre visszagondolni szeptember 17-én, a frakcióülésen rögzített fölvétel meghallgatásakor igen mulatságos volt.

A frakcióülést Gyurcsányék egyébként eredetileg a koalíciós partner részvételével tervezték megtartani, de a szabad demokraták kénytelenek voltak fölvilágosítani a miniszterelnöki stábot, hogy egy másik pártot alkotnak. Így Gyurcsány külön elment hozzájuk, majd utána Balatonőszödre, ahol is elhangzott a beszéd. Este a miniszterelnök szűk környezetéhez tartozó, későbbi államtitkár fölhívta a liberálisok egyik prominensét, hogy elújságolja: a főnök elmondta élete szónoklatát.

Amit tudunk 3: a pangás nyara

Lassan elkezdtük megismerni a különböző tervezetek részleteit is. Megvonások, lefaragások, kiigazítások. „big picture” sehol. Eközben Orbán Viktor sem tétlenkedett, miután pártja kongresszusán gyakorlatilag jóváhagyatott mindent, mit szeretett volna (bár a teljes érdektelenség mellett, fél házzal megrendezett összejövetel után sem lehetett maradéktalanul nyugodt), folytatta a választások idején elkezdett kampányt, azaz hogy az MSZP a választókat megtévesztve, csalárd módon nyert (szeretném leszögezni, volt ebben igazság, bár a pontos megfogalmazás az lenne, hogy a győzelemhez ez is kellett). Tusnádfürdőn már elhangzott, hogy „nyílt és szervezett politikai hazugság áldozatai lettünk”, az országban megjelentek a „Gyurcsány-csomag – Vissza a feladónak!” plakátok, és  július végén a Magyar Nemzet elkezdte közölni Orbán „Vízválasztó” című háromrészes cikksorozatát, amelyben a Fidesz elnöke Őszöd nyilvánosságra kerülése előtt leírt mindent, amit később Őszödre hivatkozva mondott.

A hangulat érezhetően romlott, a reformlelkesedés alábbhagyott, a korábban annyira energikus Gyurcsány, ha jól emlékszem, nem csinált semmi politikailag értelmezhetőt, a szocialisták viszont hozták a formájukat, és elkezdtek pletykálkodni, hogy miket mondott Feri Őszödön. Orbán fáradhatatlan volt és magabiztos, Gyurcsány kapkodó és irány nélküli, az önkormányzati választásokra készülődő szocialisták pedig egyre idegesebbek. Augusztusra bekövetkezett, ami két hónappal korábban elképzelhetetlennek tűnt: a legyőzött, megalázott Fidesz újra vezetett a népszerűségi versenyben.

Amire következtetni lehet 2.

Foglaljuk össze: mint a későbbi vizsgálatok megállapították, a Fidesznek nem állt módjában kívülről lehallgatni a tanácskozást, bár nyilván nem jött volna rosszul, ha birtokában van a beszéd. A szocialisták szájalása nyomán terjedő szóbeszéd, a megjelenő részletek, és Orbán nyilatkozatai viszont teremthettek olyan látszatot, hogy a Fidesz kezében van valami, és nem lenne jó, ha szelektálva kezdenék sugározni az őszödi szavakat.

Ám azt sem ők, sem Gyurcsány pártbéli ellenfelei akkor nem gondolhatták, hogy az ott elhangzottak bukást eredményezhetnek: Gyurcsány Ferenc korábbi kijelentéseiből a szaúdi terroristáktól az öregecskedő feleségekig, no meg a Debreczeni József által jegyzett interjúkötetből bőven össze lehetett rakni egy majdnem Őszöd-szintű pamfletet, Gyurcsánynak ez mégsem ártott. A baloldalra viszont ráfért a fölrázás, és új lendületet kellett adni az úgynevezett reformoknak is. Ráadásul tényleg nem volt egy rossz beszéd.

Az ujjak egy irányba mutatnak.

Az, hogy a Heti Válasz miért égeti szénné magát egy öt perc alatt ellenőrizhető forrással, nos, az előttem is titok, az azonban, hogy Gyurcsány egyből rácsavarodott a mesére, és hogy ezt nyilatkozta: "a történet több ponton is egyezik azokkal az információkkal, amelyeket korábban kapott az ügyről”, megerősíti a föltételezésemet.

Ami nem mondom meg micsoda.

Hirdetés