Orbán Viktor miniszterelnök a következő nyilatkozatot tette a kórházak adósságának rendezéséről:

"Az év végén felszámolták azt az áldatlan állapotot, hogy az állam hónapokon keresztül adósa volt a neki szolgáltatóknak, így nagyrészt rendezték a kórházak adósságait, és konzultációt kezdtek az egészségügyben a bérek emeléséről is " és "…most a konszolidációs időszak jön, amikor megszilárdítjuk, megerősítjük a most már alkotmányos védelem alá helyezett versenyképes gazdasági és társadalmi rendszert, hogy abban mindenki megtalálja a maga helyét és számítását". 

Mindez összhangban van azzal, hogy január 1-jével életbe lépett az új közbeszerzési törvény, melyben az Európai Unió irányelveinek megfelelően az állami beszerzéseknél a fizetési határidőt általánosan harminc napban állapították meg, azzal, hogy egye területeken, például az egészségügyben ez maximum hatvan nap lehet. 

Ehhez azonban fel kell számolni a kórházaknál felgyülemlett mintegy 50 milliárd forintnyi lejárt adósságállományt, és olyan finanszírozási változtatásokat kell bevezetni, amelyek biztosítják, hogy ez az adósságcsapda nem termelődik újra. Ez utóbbinak alapvetően két feltétele van. A kórházak ún. két hónapos csúszással történő finanszírozását egy hónapra kell csökkenteni, és célszerűen be kell vezetni legalább a központi vagy regionális közbeszerzések esetében az ún. nettó finanszírozást. Ez utóbbi azt jelenti, hogy az így beszerezett áruk ellenértékét valamilyen formában központilag biztosítják a cégek számára, és az így kifizetett összegeket levonják a kórházak következő havi támogatásából. 

Az elmúlt évek során a kórházakba beszállító cégek, különösen az orvostechnikai eszközök szállítói, átlagosan nyolc-tizenegy hónapra kapták meg az általuk biztosított áruk vagy szolgáltatások ellenértékét. Hiszen átlagban a leszállított áru két hónapig az ún. készenléti raktárakban van, és a felhasználást követően hat-kilenc hónapra a fizetnek a kórházak. A kórházak a felhasználást illetve a számlázást követő, általában hatvan napos fizetési határidő utáni lejárt tartozásállománya általában 40-50 milliárd forint volt, melyből arányaiban a legnagyobb részt az orvostechnikai eszközért fennálló 10-15 milliárd forint tartozás tett ki. 

A beszállítók többsége közbeszerzési eljáráson nyert, és a szerződésből eredő kötelezettségeiket a beszállítók már igazoltan jól teljesítették. Majd’ minden szerződés esetében előzetes kötbért kötöttek ki, és az egészségügyi intézmények a tapasztalatok alapján nem haboznak alkalmazni a kötbért. Érthetetlen, hogy az egészségügy irányítói még nem válaszoltak az előző év novemberében a gyártók által tett javaslatra, mely arról szólt, hogy a tagvállalataik lemondanak a jogosan járó késedelmi kamatról az egészségügyi dolgozók javára, ha a kintlévőségeik 90 százalékát év végéig a fennmaradó részét pedig a rá következő negyedévben megkapják. 

A miniszterelnök nyilatkozatával összhangban lévő kormányrendelet a végrehajtásához szükséges, összességében 46 milliárd forintnyi pluszforrás juttatása a kórházak számára valóban lehetőséget adna arra, hogy az egészségügyi intézmények tiszta lappal indíthassák az új évet. Ám a kormány által juttatott forrásokat nem sikerült a kormányrendeletben meghatározott célokra fordítani. 

Ennek alapvetően ennek két oka van. Az egyik, hogy a 46 milliárd forintot a kórházak ún. teljesítményeinek arányában és nem a lejárt tartozásállományuknak megfelelően osztják szét. Ez olyan hiba, amely korrigálás nélkül kizárja a kormányrendeletben meghatározottak végrehajtását, hiszen több mint húsz olyan kórház, amelynek nem volt 2011. december 31-én lejárt tartozása, s ezek mintegy 16-18 milliárd forint értékben kaptak pluszforrást. 

Valóban nehéz dilemma előtt áll az egészségügyi kormányzat és a kórházak vezetői, hiszen a kórházak alulfinanszírozottak, a bérek alacsonyak, a fejlesztésekre nincs forrás azokban az intézményekben sem, amelyek jó gazdálkodással elérték, hogy ne legyen lejárt határidejű tartozásuk. De sajnos, a kormány szándékának teljesüléséhez ezeket a pluszforrásokat vissza kellene fizetniük, mert csak így biztosítható, hogy a többi kórházban a lejárt tartozások kifizetésére legyen fedezet. 

A másik ok, amiért még a beszállítók nem jutottak hozzá a nekik jogosan járó összegekhez, az az, hogy az egészségügyi kormányzat gyakorlatilag leállította a kifizetéseket, hiszen az ő előzetes engedélyük nélkül a kórházak nem utalhatják a beszállítói lejárt tartozásainak ellenértékét. Érthetetlen ez az intézkedés, egy érvényes kormányhatározat „végrehajtása” során.

*

Mi lehet az oka ennek? Erre az egészségügyi államtitkárság vezetőjének nyilatkozataiból egyértelműen lehet következtetni. Ebből és a szakmai körökből olyan információk érkeztek, hogy az egészségügyi államtitkárság illetve a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) az esztergomi kórház példáját másolva át akarja ütemeztetni az adósság egy részét, és meg kíván állapodni a késedelmi kamatok elengedéséről. 

Olyan hangokat is hallani, hogy a Honvédkórház sikertelen próbálkozását felélesztve bizonyos mértékű tartozás elengedését is el kívánják érni a szállítóknál. Dr Szócska Miklós szakállamtitkár a még csak nem is az állam tulajdonában lévő intézmények részére eljuttatott levele is megerősíti az aggodalmat. 

A helyzet visszássága igen szembetűnő. Esztergom városa hivatalosan csődeljárást kezdeményezett maga ellen és ezt követően egyezkedett a beszállítókkal. A magyar állam nem hogy nem jelentett csődöt, de mind a kormány, mind a Nemzeti Bank komoly intézkedésekkel és kommunikációval próbálja megnyugtatni a kételkedőket. Ebben a közegben a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egyik államtitkárságának képviselői nyíltan vállalnak fel egy olyan szerepet, amelyet általában csak a csődbe jutott intézmények, gazdasági társaságok alkalmazhatnak jog szerint. Ugyanis egy kormányzati vezető vagy köztisztviselő csak a hatályos törvények szerint járhat el. Jelen esetben a közbeszerzési törvény és annak megfelelően született szerződések szabályozzák a kórházak és a beszállítók közötti jogviszonyokat. Ezekbe nem avatkozhat be sem egy államtitkár, sem a GYEMSZI.

Az is többször elhangzott kormányzati vezetők részéről, hogy a leszállított és felhasznált áruk és elvégzett szolgáltatások ellenértékének csak egy részét kívánják kifizetni, olyan kommentárok jegyében, hogy a cégek bizonyára felismerik a hosszú távú érdekeiket. Egyszerűen érthetetlen, hogy egy nem csődben lévő gazdálkodó egység, egy kórház milyen alapon kéri, hogy a közbeszerzési pályázati versenyben kialakult, egyébként legtöbbször nyomott árhoz képest további árengedményeket tegyenek a cégek. Hiszen feltételezhető, hogy akkor a beszállítók mennek csődbe, azaz előállna az a helyzet, hogy veszteségesen kellene gazdálkodniuk, ami nyilvánvalóan nem várható el tőlük egy normálisan működő piacgazdaságban. Továbbá veszélybe kerülne a szerződések biztonsága. 

 Ami pedig a hosszú távú érdekeik felismerésére való utalásokat illeti, nyilvánvalóan arra céloznak, hogy a piacuk megtartása érdekében célszerű úgymond áldozatot vállalniuk. E mögött semmi más nem rejtőzhet, mint a közbeszerzési törvény megsértése a tekintetben, hogy az ajánlatok mérlegelésénél nem a törvénybe előírt szempontokat, hanem úgymond az előéletüket veszik figyelembe. 

A beszállító cégek az elmúlt év végén már a költségvetéssel szembeni kötelezettségeiknek eleget téve időben befizették a helyi iparűzési adóból és a nyereséget termelő cégek esetén a társasági adóból származó feltöltési kötelezettségeiknek megfelelő összegeket. A vállalatok már hónapokkal ezelőtt befizették azon termékek és szolgáltatások általános forgalmi adóját, amelyet a régóta ki nem fizetett kórházi számlák teljesítésével kapcsolatban előírásként keletkeztek. A beszállítók már jó ideje fizetik a kintlévőségeik finanszírozására felvett kölcsönök és hitelek kamatait és őket is drámai módon megterheli a sok esetben devizában fennálló hitelek árfolyamváltozása. 

Ha azt akarjuk, amit a kormány döntése is kifejez, hogy normális gazdasági kapcsolatok legyenek hazánkban a kórházak és a beszállítók között is, akkor nincs más megoldás, mint a megfelelő korrekció és a kormányhatározat maradéktalan végrehajtása. Ez szolgálja az egészségügy normális működését, de legfőképpen a betegek gyógyítását.

A szerző az Orvostechnikai Szövetség főtitkára