Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A Kínával folytatott tárgyalásokat a kormányzat képviselői ígéretesnek tartották, mértékadó szakértők óvatos derűlátással fogadták a megállapodásokat. Csak Orbán Viktor kritikusai vélik úgy, hogy amit a miniszterelnök megnyert a réven, azt elvesztette a vámon.
Kétségtelen, Magyarország a hétvégén jelentős diplomáciai és gazdaságdiplomáciai sikert ért el, a Kínával folytatott tárgyalások során újrapozícionálta magát, a felek befektetési alapokról, jelentős pénzügyi keretekről, kiemelt beruházásokról döntöttek.
Konkrétan: a Kínai Fejlesztési Bank egymilliárd eurós hitelkeretet nyújt Kínában az ott befektetni szándékozó magyar cégeknek, 2015-re megduplázódik az országaink közötti kereskedelmi forgalom, Kína egy meg nem határozott későbbi időpontban hajlandó magyar állampapírokat vásárolni, már a közeljövőben regionális logisztikai központot hoznak létre, s a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése keretében gyárépítésekre, kulturális beruházásokra is sor kerül.
Magyarország történelmi segítséget kap Kínától – jelentette ki Orbán Viktor. Cserébe mi kaput nyitunk, ezzel az új szuperhatalom nemcsak hídfőállást létesíthet Európa közepén, de megkezdheti befolyási övezetének kialakítását is, miközben hitelekkel és árúval áraszthatja el a kontinenst.
Okos politizálással természetesen Magyarország is sokat nyerhet ezzel a kapcsolattal. Ám az új lehetőségek nagy részének megvalósítása egyelőre a jövő ködös homályába vész, miközben a kormányzat nagy politikai árat fizethet ezért a partnerségért. A kínai kártya előhúzása és kijátszása kapcsán ugyanis kísért a múlt. Az ellenzék máris sorra veszi elő azokat a kijelentéseket, beszédrészleteket, nyilatkozatokat, amelyeket a Fidesz 1998 és 2010 között kormányon, majd ellenzékben – elvi politizálás keretében – kiemelt fontosságúnak tartott. Ezekkel szembesítve a kormányzati tényezők képmutatónak, köpönyegforgatónak tűnnek
Most akkor ki a „komcsi”?
Az antikommunizmus az elmúlt évtizedekben – különösen a szocialista kormányok regnálása idején – Fidesz elvi politikájának egyik legfontosabb és legerőteljesebben kommunikált fundamentuma volt, s az éles kirohanások nemcsak a szocikra („komcsikra”), hanem tárgyalópartnereikre (oroszok, kínaiak) is vonatkoztak. Orbán Viktor még idén április végén Vlagyimir Bukovszkij emberi jogi aktivista kitüntetése kapcsán is azt találta mondani: „A kommunizmus volt a legnagyobb baj az emberiség történetében…”. Szombaton viszont Kína érdemeit méltatva már így szónokolt: "Magyarország örül, hogy egy olyan államnak fogadhatta a miniszterelnökét, aki nemcsak saját országának fejlődését segítette elő az elmúlt években, hanem teljesítményével a globális jóléthez is nagyszerű módon járult hozzá. Nem ismerünk a történelemben példát arra, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi embert sikerült a szegénységből emberhez méltó élet szintjére emelni.” De vajon ezek után folytatódhat-e az általános komcsizás, vagy ebben az esetben is jön a kettős beszéd, szelektívvé válik az emlékezet, s külföldi partnereink között is lesznek majd jó és rossz kommunisták – pillanatnyi érdekeinktől függően?
Hasonló kellemetlen kérdések a pénzügypolitika terén is felvethetők. Az Orbán kormány, hatalomra jutásak után, 2010-ben még alkudozott, s megpróbált jóban lenni az Európai Unióval. Aztán amikor Brüsszel elutasította a a magasabb költségvetési hiány jóváhagyását szorgalmazó magyar javaslatokat, a kormány megkezdte „függetlenségi és szabadságharcát”, kompország hajója elindult Kelet felé, hogy végül ne csak a Kínára, hanem a kínai állampárt mögött álló tőke- és hitelforrásokra is rátaláljon..
A Fidesz politikájának másik sokat hangoztatott alapvetése a brüsszeli összecsapás után az volt, hogy a meghirdetett szabadságharc jegyében szembefordultunk, majd kirúgjuk a Valutaalapot, hogy úgymond visszaszerezzük a gazdasági szuverenitásunkat. Néhány hónap elteltével – több sikertelen partnerkeresés után –most összeborulunk Kínával, ahol ugyancsak érdekvezérelten és nem kis haszon reményében adnak hitelt, fektetnek be tőkét, vásárolnak államkötvényeket, alakítanak ki kapcsolatokat más országokkal, s ahol persze közvetve vagy közvetlenül érvényesíthetik az érdekeiket és befolyásukat.
Az Orbán kormány azonban a kommunista tőkések érdekérvényesítő szándékai miatt valamiért nem aggódik, sőt biztonságot vizionál. Hiszen mint a kormányfő nyilatkozta: "… óriási biztonságot fog jelenteni számunkra, ha Kína magyar államkötvényt vásárol. Ezzel a magam részéről az ország finanszírozásának középtávú módját megoldva látom, és azt mondom: történelmi segítséget kaptunk Kínától, mert ez a biztonság kell ahhoz, hogy bátran végig tudjunk menni a gazdaság újjászervezésének útján, amin elindultunk."
Megemelt kalap
Kínával üzletelni persze önmagában nem volna probléma, hiszen az előző kormányzatok alatt Medgyessytől Kókán és Gyurcsányon át Bajnaiig sok mindenki keresett kapcsolatot Kínával, de éppen a Fidesz volt az, amely elvi síkon, éveken át, folyamatosan számon kérte a kormányzaton e kapcsolatok keresését, fenntartását. Mára ez a vélemény is megváltozott, hiszen Orbán így összegezte a mostani tárgyalásokat: " … mi magyarok megemeljük a kalapunkat az előtt a teljesítmény előtt, amivel emberek százmilliót sikerült felemelni és jövőt biztosítani számukra. Itt nem csak arról van szó, hogy jó szövetséget kötöttünk, hanem büszkék is vagyunk erre a szövetségre.”
Mit üzen, mint üzenhet ez a kijelentés a többi nagyhatalomnak, az uniós társországoknak, a politikai-üzleti partnereinknek? Jelzésértékűnek vehető-e, hogy most amikor véget ér az uniós elnökségünk, hirtelen fújni kezd a keleti szél, dagasztja a vitorlánkat. Magyarország kitárja kapuit Kínának, s az új „nagy testvér” dicséretét zengi nem is akármilyen hangnemben és elkötelezettséggel. Európában és a tengerentúl is érdekes reakciókat válthat ki az a szombati kijelentés, miszerint "Hogy végre tudjuk hajtani a teljes gazdasági fordulatot Magyarországon, úgy zártuk ma le a tárgyalásokat, hogy a Kínai Népköztársaság és Magyarország szövetségesei lettek egymásnak. Ehhez erős alapokra van szükség, de ezek az alapok már léteznek a két ország közt. Az elmúlt hatvan év és az, hogy hasonlóan gondolkodunk a jövőről, csak megerősítette ezeket." A napi érdek indokolhatja ezt a Janus-arcú, kettős beszédű politizálást, de talán most már nem ártana csínján bánni a szavakkal, az aktuálpolitikához igazított kijelentésekkel.
Alighanem mindenkiből ellenérzéseket vált ki, ahogy a „szervek” a kínai kormányfő látogatása kapcsán rendőrállamra emlékeztető módon intézkedtek a nálunk élő tibetiekkel, s a velük szimpatizáló civil szervezetekkel szemben. (Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa már vizsgálódik az ügyben). A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalba – törvényes indoklás nélkül – berendelték a Magyarországon élő tibetieket, miközben átlátszó érvekkel betiltottak a tüntetéseket. Aztán a magyar rendőrök tibeti zászlókat csavartak ki az Oktogonnál összegyűlt tiltakozók kezéből, civil ruhás nyomozók pedig megakadályoztak minden Tibetet támogató akciót (a fidesz.hu-ról is lekerült a Free Tibet blog). Felmerül a kérdés, hogy a rendőrség a jövőben is fellép mindazon külföldi és magyar állampolgárok ellen, akiknek a cselekedetei, megnyilvánulásai sértik a kormányzat pillanatnyi érdekét?
Ezek az incidensek azért is érdemelnek külön figyelmet, mert a szocialista kormányzás alatt Semjén, Kövér, Németh, Balog többször is demonstráltak, illetve hangsúlyozottan szót emeltek a tibetiek mellett, 2008-ban pedig a Fidesz Tibet-határozatot terjesztett elő a parlamentben, amelyben felszólították a Kínai Népköztársaságot, hogy tartsa tiszteletben az emberi jogokat és vessen véget az erőszaknak a tartományban. A pekingi olimpia alkalmából is számos jobboldali vezető szájából hangzottak el elítélő vélemények, ám ők most nemcsak hangsúlyozták a barátságukat a kínaiakkal, de volt, aki szokatlan gesztusként a repülőtérre is kikísérte a külföldi vendéget. Vajon mi indokolta ezt a megkülönböztető ragaszkodást? Bár Magyarország most már deklaráltan Kína stratégiai partnerének tekinti magát, miért kell ennyire túlhangsúlyozni az új Nagy Testvér iránti elkötelezettséget? Miért kell átesni a ló túlsó oldalára? Miért kell azonnal egyoldalúan történelminek nevezni egy "szövetséget", ami egyelőre nem több mint a gazdasági kapcsolatok bővítése?
A ló túlsó oldalán
Okkal vetődnek fel további kérdések is:
- A Fidesz vezetők illetve a felelős kormánytényezők szavainak van-e hitele, s ha van, mennyi ideig tart azok szavatossága?
- Az efféle pragmatikus döntések és kinyilatkoztatások haszna felér-e nemzetközi vonatkozásban azzal az erkölcsi és presztízs veszteséggel, amelyet elszenvedünk? Vajon miként reagálnak az Orbán-kormány legújabb fordulataira az Unióban, a Fehér Házban?
- Lesz-e a jövőben alapja Kövérnek és másoknak, hogy bárkit is lekommunistázzanak? Mit szólnak a fejleményekhez és megnyilatkozásokhoz azok a fülkeforradalom és a szabadságharc fordulatait nem kellő gyorsasággal követő jobbos szimpatizánsok, akik a kommentek tanulsága szerint még mindig vadul komcsiznak, bolsiznak, holott néhány napja túlhaladott rajtuk az idő.
- S miként dolgozza fel magában az újabb és újabb tánclépéseket a miniszterelnök? Orbán 2009-es országértékelő beszédében ezeket mondta a szocialistáknak címezve: „A legbántóbb, legmegalázóbb, de egyben Budapesten legnépszerűbb szlogen talán úgy hangzik, hogy „van az a pénz”. Van az a pénz – a mondatot nem fejezik be, de így kell valahogy befejeznünk, amiért bárki, bármit hajlandó odaadni. Én abban reménykedem, hogy a mostani válság hatására egy olyan új világ születik, ahol azt fogjuk mondani, hogy nincs az a pénz. Nincs az a pénz, amiért odaadnánk a gyerekünket, a barátságainkat, a becsületünket, vagy odaadnánk a hazánkat…Ha a pénz mindent felülír, tisztelt Hölgyeim és Uraim, akkor a felelősség helyébe előbb vagy utóbb a felelőtlenség lép.(...)"
A kormányzat és a Fidesz a hétvégi megállapodásokkal kapcsolatos kritikai észrevételekre eddig érdemben nem reagált. A karaván halad tovább… Az majd csak később derül ki, hogy a kormányzó pártoknak hány szavazóba kerül ez a pragmatikusnak mondott, valójában haszonelvű és elvtelen politizálás.
De hát ki gondol itt a holnappal, amikor a válság közepette a túlélés a cél?
