Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Magyarország uniós tagként, az EU soros elnökeként pláne nem teheti meg, hogy sorsára hagyjon egy magyar állampolgárt, akit a távolban egy balos diktatúra koncepciós perbe fogott. Tóásó Előd ügyvédei a jelek szerint tehetetlenek, a magyar konzul meg sem hajlandó látogatni, a budapesti külügy meg lényegében széttárja kezeit. Ez így nagyon nem járja.
Államellenes összeesküvéssel és terrorizmussal vádolják azt a polgártársunkat, aki éppen két éve sínylődik bolíviai börtönökben. Tóásó Előd (aki magyar-román kettős állampolgár, de román konzuli védelemre nem tartott igényt) tagja volt a Rózsa Eduardo Flores vezette csoportnak, amely a La Paz-i hatalom szerint megpróbálta eltenni láb alól Evo Morales elnököt, de a belbiztonsági kommandó idejében szétcsapott köztük, így sikerült megakadályozni a nemzetközi imperialista összeesküvést.
A bolíviai hivatalos verzió természetesen ezer sebből vérzik, még pontosabban: teljesen nyilvánvaló hazugságokra épül, a vád bizonyítékai szegényesek, s az ottani parlamenti vizsgálóbizottság szerint is botrányos, államilag kreált ügyről van szó.
A mai napig nem világos, hogy Rózsa Eduardo miért döntött úgy, Bolíviába utazik Santa Cruz frissen elnyert autonómiájának megvédésére, ezért erdélyi, ír és horvát ismerősöket szervez be egy nemes célú, de kétséges kimenetelű akcióba. Nem tudhatjuk, hogy Tóásó Elődnek ott és akkor mi volt a pontos funkciója a csoportban, nem tudni, Rózsa csak felhasználta-e valamilyen rejtett célt követve – az viszont látható, hogy a bolíviai balos-populista autokrata államvezetés nyíltan felhasználja az ő és 38 „társának” ügyét saját helyzetének stabilizálására, Morales demokratikus, autonómista ellenzékének lejáratására. (Ráadásul a per kezdetével egy időben, azaz kedden, fegyveres merénylet érte az ellenzéki vezetésű Santa Cruz kormányzóját, Rubén Costast, aki korábban az ügy egyik gyanúsítottja volt.)
Rózsa szerepe azért is vált némileg kétségessé, mert 2009 őszén két évvel korábbi, közös fényképek jelentek meg róla és éppen annak a rendőrségi kommandós egységnek a parancsnokáról, Walter Andradéról, aki aztán – hírek szerint – a Rózsáékkel szembeni akciót irányította. A bolíviai amerikai nagykövetség egyik titkos távirata szerint is a bolíviai titkosszolgálat és a rendőri hírszerzés szervezte meg az egész akciót, hogy csapdába ejtsék a „szeparatistákat.” Egy prominens magyar szakértő szerint ráadásul nem a szállodában, hanem máshol, és nem tűzharcban haltak meg a csoport tagjai, hanem egyszerűen kinyírták őket. Egyszóval rengeteg a kérdőjel az ügyben, de egyvalami biztos: Tóásó Elődöt a rezsim két éve embertelen körülmények között tartja fogva, minden bizonnyal teljesen koholt vádak alapján. De ha nem is lenne minden vád koholt: a magyar államnak akkor is oda kellene figyelnie állampolgárára.
Ehhez képest azt látjuk, hogy a Népszabadságnak a külügyi tárca úgy nyilatkozik: „jelenleg elegendő, hogy a La Paz-i tiszteletbeli konzul – aki mindvégig törődött Tóásóval – figyelemmel követi a tárgyalást. Tóásónak van saját bolíviai ügyvédje, aki ott lesz a per helyszínén.” Ez utóbbi azonban sok mindent nem tehet, hiszen a La Paz-ból rejtélyes módon az attól 400 kilométerre fekvő Cochabambába áthelyezett per botrányos körülmények között, szinte a sajtó kizárásával zajlik, még az ENSZ megfigyelőjét is egyszerűen kirakták a tárgyalóteremből (ráadásul 15 vádlott meg is szökött). Az egyik koronatanút valószínűleg a titkosszolgálat lefizette. Fokozott figyelem irányulna tehát a La Paz-i tiszteletbeli magyar konzulra, Andrés Bartosra, róla azonban a lap azt közölte (szó szerinti közlés): „Az utazási és a szállodai költségekre való tekintettel a tiszteletbeli konzul egyelőre nem szándékozik a per helyszínére utazni. (A hazánkat képviselő tiszteletbeli konzulok nem kapnak térítést szolgálataikért Budapesttől. – A szerk.).” Talán ez a zárójeles szerkesztői megjegyzés világít rá leginkább arra, milyen országban is élünk.
Nem tudom, Bartos konzul felhívta-e telefonon Martonyi Jánost, hogy mivel esetünkben nem valamiféle turisztikai szakkiállítás vagy gasztronómiai bemutató a tét, hanem egy állampolgárunk élete, ezért jóváhagyja-e az utazással járó benzin- és motelköltség térítését, számla ellenében, nyilván? Ha nem hívta fel, miből gondolja, hogy nem tudja majd elszámolni az ezzel járó költségeket? Ha a magyar konzult nem engedik be a tárgyalásra, az más kérdés, akkor a nyilvánosság más, civil fórumait kell megkeresni – de hogy meg se próbálja? Tóásó ügyvédje örül annak, hogy „az argentínai magyar követségről a tanácsos jelen van és lehetőségeihez képest hozzájárul majd a tárgyaláshoz.” Hogy is van ez akkor? Buenos Airesből a tanácsosnak kifizetik a repülőjegyét, de a helyi konzul azért nem vesz részt Tóásó tárgyalásán, mert nincs rá pénze? Így kell működnie a magyar diplomácia fogaskerekeinek? A korrektség kedvéért azért említsük meg, Bartos legalább annyit megtett, hogy átadta a bolíviai külügynek a magyar kormány levelét, amelyben Budapest „hivatalos tájékoztatást kért az ügyről.” Az ügy személyes nyomon követését azonban ez sem pótolja.
Egyelőre tehát nincsen alternatívája a civil nyilvánosságnak. Marad a bolíviai független sajtó, ha még van ilyen, marad Lukács Csaba újságíró, aki a Baptista Szeretetszolgálat munkatársi minőségében van jelen a cochabambai tárgyaláson, és marad Tóásó csaladjának kétségbeesett blogja, amelyen igyekeznek puzzle-szerűen összerakni minden elérhető információ-morzsát. A magyar külügyi szóvivő szerint a minisztérium nem foglalkozhat az ügy apróbb részleteivel: „Mi nem vagyunk bíróság, nem befolyásolhatjuk más államok igazságszolgáltatását, az a dolgunk, hogy a magyar állampolgár megkapjon minden konzuli segítséget.” Pontosan ez az, ami ma még nem látszik.
