2011. január. 11. 15:06 Sebők János Utolsó frissítés: 2011. január. 11. 21:45 Vélemény

Amibe Magyarország is könnyen belebukhat

Az uniós elnökséggel kapcsolatos események, illetve a médiatörvény körüli nemzetközi botrány fejleményei mellett úgyszólván visszhang nélkül maradt az a hír, miszerint egy nemzetközileg elismert londoni csoport Magyarországot a szégyenpadra ültette.

A jobboldali média szerint az Orbán-kormány első féléve küzdelmes, ám sikeres volt, a következő időszak pedig már kifejezetten a kibontakozás, a felszárnyalás, a növekedés beindulásának időszaka lesz. Matolcsy miniszter szerint 2030-ra utolérjük az Uniót, Orbán miniszterelnök szerint versenyképesebbek leszünk Kínánál, hogy csak a legnagyobbak jóslatait említsük.

Ám az elmúlt hónapokban a külföldi elemzők, minősítők időnként belerondítottak ebbe az álomképbe, most pedig itt van a múlt hét végén nyilvánosságra hozott adóslista, ahol a gazdasági-pénzügyi kockázatot tekintve Irak kedvezőbb elbírálás alá esik, mint Magyarország. A lista szerzői Magyarországot befektetői szempontból „életveszélyes hellyé” nyilvánították.

A londoni CMA Datavision (egy nemzetközileg elismert piaci adatszolgáltató csoport) múlt héten tette közzé negyedévente megjelenő összeállítását, amelyből kiderül, hogy Magyarország – az Orbán-kormány minden erőfeszítése ellenére – jelenleg a világ 9. legkockázatosabb szuverén adós országa. (Szuverén adósságnak az államadósságot nevezik.) A Top 10-ben – új szereplőként – olyan országok közé soroltak bennünket, mint Görögország, Venezuela, Írország, Argentína, Portugália, Ukrajna. Tovább rontja a helyzetünket, hogy az elmúlt hónapokban a befektetők által kiemelten figyelt országkockázati mutató (a CDS-felár – credit default swaps) csak Magyarország esetében emelkedett jelentősen: negyedév alatt 17,9 százalékkal).

A rossz minősítés okai között az elmúlt hónapok pénzügyi-költségvetési politikája, a kormány rapid, kapkodó intézkedései, a hitelminősítők aggodalmai éppúgy szerepelnek, mint a visszamenőleg kivetett válságadók vagy a magánnyugdíjpénztárak államosítása. Ám mindenekelőtt a magyar adósságállomány alakulása, jelenlegi helyzete és jövőbeni kilátásai aggasztják a szakértőket.

A legfrissebb publikált adatok szerint november végén 20,5 ezer milliárd forint (a GDP több, mint 82 százaléka) volt a magyar költségvetés bruttó forint- és devizaadóssága. Ez azt jelenti, hogy minden lakosra – beleértve a csecsemőket is – több mint 2 millió forint, vagyis átlagcsaládonként 6-8 millió forint adósság jut, azon túlmenően, hogy kinek-kinek még mennyi lakás- és áruhitele vagy egyéb kölcsöne van.

A magyar államadósság összege az elmúlt 20 év alatt1,4 ezer milliárd forintról – csaknem a tizenötszörösére nőtt. Az előző nyolc évben pedig a szocialista kormányoknak sikerült a korábbi évtized adósságait megkétszerezniük. Ráadásul az új évezredben ennek az adósságnak a szerkezete is jelentősen megváltozott. Az ezredforduló utáni években a felvett devizahitelek még csak a hitelállomány 3-5 százalékát tették ki, ám az arány a Medgyessy- és Gyurcsány-kormány idején gyorsan változott. 2004-ben 14,6, 2005-ben 32,6, 2006-ban már 46,8 százalékra nőtt, majd 2008-ban 68 százalékkal tetőzött.

A Bajnai-kormány alatt az eladósodás folytatódott, s a kormányváltás után sem következett be érdemi fordulat. A múlt év első tizenegy hónapjában csaknem 1500 milliárd forinttal nőtt az ország adósságállománya. Az adósságból a költségvetés forintadóssága 56 százalékot, míg a devizaadósság 44 százalékot tett ki.

A kérdés persze az, hogy ezt a folyamatot 2011-ben sikerül-e megállítani, netán az adósságot jelentősen csökkenteni, ugyanis a kormányzati ciklus évei – minden politikusi blabla ellenére – rendkívül feszítettek lesznek. Hogy mást ne mondjunk, a következő fél évtizedben kell visszafizetni a felvett IMF-EU-hiteleket, valamint a forintban és devizában kibocsátott államkötvényekben megtestesülő államadósság jelentős hányadát. Ráadásul ezekhez az összegekhez hozzá kell adni a kamatterheket, s a mindenkori költségvetési deficitet is, mert ezek együttesen adják ki az adott évre vonatkozó finanszírozási igényt.

Az Államadósság-Kezelő Központ (ÁKK) nyilvánosságra hozott adatai szerint a költségvetés törlesztési kötelezettsége 2011-ben összesen 5765 milliárd forint lesz. A fenti összegből a forinttörlesztések 2829 milliárd forintot (ezen belül a kötvénytörlesztések 978 milliárd forintot), míg a devizatörlesztések 1188 milliárd forintot (4,2 milliárd euró) tesznek ki. A jelentés szerint az utóbbiak jelentősen meghaladják a korábbi évek szintjét, mert a devizakötvény-törlesztések 2 milliárd eurót, az Európai Bizottságtól 2008-ban lehívott hiteltörlesztések szintén 2 milliárd eurót, míg a Nemzetközi Fejlesztési Intézményektől felvett hitelek törlesztése 0,2 milliárd eurót tesz ki.

Mivel az Orbán-kormány ezek fedezetére a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) illetve az Európai Uniótól nem kívánt újabb hiteleket igénybe venni, az elmúlt félévben alternatív megoldások után kellett néznie, ám a próbálkozások eddig sikertelenek voltak, s nemrég például a kínai jegybank cáfolta, hogy beszállna a devizaalapú magyar államadósság finanszírozásába.

[[ Oldaltörés (Folytatás) ]]

Így megoldásként marad az a lehetőség, hogy az ÁKK-nak 2011-ben a kiadások és törlesztések fedezésére forintban és külföldi devizában kell államkötvényeket kibocsátania. Egyes elemzők azonban máris aggódnak: egyrészt hogyan lesz képes a magyar állam ilyen nagyságrendben folyamatosan finanszírozni a piacról a kiadásait és a lejáró állampapírokat, másrészt az idei év leminősítései után lesz-e elegendő számú külföldi befektető, akik  Magyarország erősen leminősített állampapírjait megvásárolják? Nem kétséges, hogy a következő évek egyik legfontosabb feladata az lesz, hogy a GDP-arányos államadósságot fokozatosan lefaragjuk. Kérdés, hogy ebben a helyzetben, ahová manővereztük magunkat, miként lehetséges ez, s ki viseli majd ennek terheit.

Mindehhez ugyanis nemcsak kinyilatkoztatásokra, utópiákra, hanem átfogó reformokra, megszorításokra, szigorú fiskális politikára, a költségvetési kiadások radikális lefaragására, átcsoportosítására, a gazdaság dinamizálására, a belső kereslet élénkítésére, a kkv-szektor a mainál jóval kedvezőbb segítésére, nagy számban munkahelyek teremtésére stb. volna szükség, hogy hosszú távon a GDP növekedésének arányában „kinőjük” az adósságot, s helyreállítsük az ország tekintélyét.

Kommunikációs halandzsákkal, politikai lózungokkal ugyanis már nem megyünk semmire. Februárban produkálni kell a csodát. Ám mivel Orbánnak – az Európai Unió soros elnökeként – a következő hónapokban kevés ideje lesz foglalkozni a gazdasági-pénzügyi problémákkal, valószínűleg a miniszterelnök jobbkeze, Matolcsy György és csapata teljesítményétől, az új reformelképzeléseik februári prezentációjától függ, hogy sikerül-e visszaszerezni az elveszett bizalmat.

Ez valóban nemzeti sorskérdés, mert nincs hova „visszavonulnunk”!  Magyarországnak nincs olaja, nyersanyagkincse, eladható állami vagyona. Nincs mese. A kormánynak elő kell húznia a kalapból a nyuszit.

Hirdetés