2010. november. 26. 08:30 Zentai Péter Utolsó frissítés: 2010. november. 26. 10:17 Vélemény

Halló, Buenos Aires! „Nem fogunk legatyásodni az IMF miatt”

Zentai Péter ezúttal a Buenos Aires Herald vezető szerkesztőjénél érdeklődött, hogy sikerült-e és ha igen, hogyan, 2008-ban államosítani a magánnyugdíjpénztárakat és szembe menni a Valutaalap követeléseivel.

Zentai Péter: Azért hívom, mert a világ vezető sajtóügynökségei hírül adták, hogy a magyar kormány az  argentin kormány példáját követi: ahogy maguknál, úgy nálunk is megszüntetik a magánnyugdíjpénztárakat. Miként csinálták és milyen sikerrel Argentínában?

Peter Johnson Soltis: Christina Fernandez Kirchner elnökasszony éppen két évvel ezelőtt jelentette be egy tévébeszédben, hogy Argentínát létében fenyegeti az akkor tetőző globális krízis, és a költségvetés fenntartása, a teljes csőd elkerülése végett államosítani kell a magánkasszákat.

Christina Fernandez Kirchner, Argentína elnöke
AP

És államosították is őket.

Z.P.: A közvélemény hogyan reagált? Úgy tudom, hogy népszerű volt akkor is és most is az államfő. Ő baloldali, ugye?

P.J.S.: Igen, nemzeti baloldali. Peron egykori elnök követője, tehát peronista hagyományokat ápol, akárcsak a napokban elhunyt előző elnök, aki éppenséggel Christina Fernandez férje volt. A tragédia óta Kirchner elnök stabilizálni tudta saját és pártja, egy össznépi összefogást hirdető párt pozícióját. Két évvel ezelőtt, a Lehmann Brothers összeomlása után a nyugdíjpénztárak vagyonának értéke megállapíthatatlan volt, az emberek többsége elfogadta, sőt, a többség üdvözölte az államosítást.

Z.P.: És mi lett a pénzzel, mert – gondolom – az államosított nyugdíjpénztárak által kezelt részvények, kötvények értéke azóta rendkívüli mértékben megemelkedett.

P.J.S: A kormány nemrégiben – bár ezt korábban cáfolták – elismerte, hogy a költségvetést erősítette az államosított nyugdíjvagyon. Közben emelték az állami rendszerbe kötelezően befizetendő nyugdíjjárulékok mértékét.

Z.P.:  Mindeme fejleményekhez mit szól az ellenzék?

P.J.S.: Az ellenzék szétzilált, szétszabdalt nálunk: vannak jobboldaliak, baloldaliak, liberálisok, kivált peronisták. Egymásnak ugyanúgy ellenfelei, mint a kormánynak.

Z.P.: És a sajtó?

P.J.S.: A tévék és a rádiók többsége az elnökasszonyt támogató üzletemberek kezére került, az írott sajtó nagy része viszont még független, meglehetősen kritikus a kormánnyal szemben. Kirchner elnökasszonynak nem tetszik a dolog: az utóbbi időben a korábbinál is élesebben támadta az újságokat, és értésre adta: tulajdonosváltásokra lenne szükség. Beszédeiben visszatérő téma, hogy a sajtó nem szolgálja a nemzeti célokat.

Z.P.: És mindezt nem követte tiltakozás? Hiszen mégiscsak az emberek megtakarításait tették be a költségvetés mögé.

P.J.S.: Nem. Nincs jele komolyabb tiltakozásnak. Igaz, a legfelsőbb bíróság tavaly illegálisnak nyilvánította azt, hogy az államosított pénztárakban lefoglalták az önkéntes befizetéseket, és felszólította a kormányt, hogy adja őket vissza.

Z.P.: És? Visszaadta?

P.J.S: Nem. Nem adta vissza.

Z.P.: És nincs tiltakozás emiatt sem? Olvasom, hogy végül is, mai értéken számolva, 25 milliárd dollárnyi vagyont államosítottak, és ezek szerint ennek az összegnek nagy részét átvezették a költségvetésbe. Hogy lehet ezt megmagyarázni az embereknek?

P.J.S.: A kormány azt mondja, hogy azok a pénzek, az a vagyon a gazdasági növekedést szolgálja: az évi növekedés 5-6 százalékos.

Z.P: Az argentinok úgy gondolják tehát, hogy ez a kormány gazdaságpolitikájának, többek között az államosításnak köszönhető?

P.J.S.: Persze.

Z.P.: Ön szerint is így van ez?

P.J.S.: Szerintem nincs így. A gazdasági növekedés a szója és a többi nyersanyag világpiaci árának drámai emelkedéséből fakad. Ami természeti kincsünk van, az mind drasztikusan megdrágult. Hús, gabona, szőlő – minden megy felfelé.

Z.P.: Ebből profitál most egész Dél-Amerika.

P.J.S.: Chile, Brazília, Peru nemcsak ebből, hanem egyre inkább a működő tőke importjából. Hozzájuk, illetve Mexikóba sokszorta annyi külföldi tőke áramlik, mint hozzánk. A többieknél komoly ipari kapacitások jöttek létre a tőkeimport nyomán. A miénk Latin-Amerika harmadik legnagyobb gazdasága, és csupán kilencedikek vagyunk a tőkeimportban.

Z.P.: Vajon miért?

P.J.S.: Mert a külföldiek félnek, hogy elveszthetik nálunk a tőkéjüket, lefoglalhatják a pénzüket, a befektetéseiket. Ezért döntött az Egyesült Államokban egy bíróság, hogy befagyasztja az államosított argentin magánpénztárak észak-amerikai vagyonát, az amerikai részvényeket, kötvényeket. Kétszázmillió dollárnyi értékről van szó, és csak az egykori tulajdonosoknak adják vissza, azoknak az argentinoknak, akiknek befizetéseit lefoglalta az államunk.

Z.P.: Megszakították a kapcsolatot az IMF-fel is. Ez jól sült el. Nem?

P.J.S.: Ez népszerű fejlemény. A pénzügyminszter éppen a minap közölte: „nem fogunk legatyásodni az IMF kedvéért”. Ez a gondolat is sikert arat az emberek körében.

Z.P.: De hát tényleg nincs is szükségük a Valutaalapra, a külföldi kölcsönök nélkül is apad Argentína államadóssága.

P.J.S.: Amíg magas a nyersanyagok ára, amíg a mezőgazdasági exportból folyamatos a nagy árbevétel, addig valóban nincs rájuk szükség. Viszont harmincöt százalékos az infláció.

Z.P: Ez a hivatalos adat?

P.J.S.: Nem. Az 8-10 százalékról szól. De a banki közgazdászok és mindenki más tudja, hogy az infláció majdnem negyven százalékos. A kormány nem engedi, hogy független intézet – legkevésbé az IMF – auditálja az infláció mértékét. Brazília, Chile, Peru, Mexikó viszont engedi. Mindegyikük tíz százalék alatti inflációt produkál. Miközben nálunk az állam masszívan bevonul a gazdaságba, náluk folyamatosan vonul ki. A brazil és a chilei magánnyugdíjpénztárak számára most engedélyezték a még szélesebb körű nemzetközi tőkepiaci szereplést.

Z.P.: És ha jön az árkorrekció a nyersanyagárak piacán, akkor mi lesz Argentínával?

P.J.S.: Akkor  – ahogy tíz-tizenöt évente ez lenni szokott – összeomlik a gazdaság és megint a külföldi hitelezőkhöz, nyilván megint az IMF-hez kell fordulnunk.

Z.P.: És ezt miként fogja megmagyarázni a kormány?

P.J.S.: Nyilván azzal fognak érvelni, hogy Argentína az észak-amerikai pénzügyi körök nyomásától szenved. Bosszút állnak rajtunk, amiért mi szembe merünk velük szállni, és amiért a népet szolgálva, független, államilag vezérelt gazdaságot akarunk építeni.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.