A 2010 nyarán nyilvánosságra került kórházi adósságlistákkal kapcsolatban többféle értelmezési keret és megoldási javaslat is napvilágot látott. A szakmai álláspont szerint az előző kormánytól megörökölt teljesítményvolumen-korlát még a Székely Tamás által módosított formájában sem alkalmas arra, hogy az alapján finanszírozni lehessen az intézményeket. A kormány értelmezésében valójában egy újabb „csontvázról” van szó, vagyis a konszolidációról, illetve annak mértékéről a tavasszal hivatalba lépő új adminisztráció nem kapott kielégítő tájékoztatást. Érdekes módon a tetszhalott állapotban lévő ellenzék még felszínes vitát sem vállalt fel ezzel kapcsolatban, holott a keletkező hiány annak is köszönhető, hogy a 2008-as népszavazással a választópolgárok jó időre elvetették a co-payment, azaz a lakossági hozzájárulások hazai bevezetésének lehetőségét.

Várakozás egy orvosi rendelőben

Dudás Szabolcs

Az egészségüggyel – akárcsak a többi szakpolitikával – kapcsolatban egyelőre a szakma és a közvélemény kivár, arra számítván, hogy a valódi – esetlegesen népszerűtlen intézkedéseket – az önkormányzati választások utánra tartogatja az Orbán- kormány. A kormányprogramot elolvasva ugyanakkor szembetűnő, hogy a kormány azzal a feltételezéssel él: az egészségügy rendszere a szocialisták reformterveiig tulajdonképpen jól működött, vagyis mély átalakításra sem a finanszírozási-, sem az ellátási -, sem a biztosítási oldalon nincs szükség. Ráadásul jelenleg nem látszik olyan költségvetési mozgástér, amely nagymértékű pluszforrás bevonását tenné lehetővé. Pedig a jelenlegi működési szerkezetben a felhalmozott adósságokat újra-és újra ki kell fizetni, az eladósodott intézményeket újra és újra konszolidálni kell. Eddig mindösszesen egyetlen átalakítási kísérletről hallani, a budapesti intézmények holdingosítása kapcsán.

Gyakorlati megközelítés

Holott érdemes lenne megvizsgálni, hogy a jelenlegi finanszírozási feltételek mellett, milyen lehetőségek vannak a hatékonyság növelésére, amelyek egyrészt emelik a betegellátás színvonalát, másrészt segíthetnek az intézményeknek a spórolásban, harmadrészt olyan innovációs lehetőséggel kecsegtetnek a magánszektor számára, amelyek hozzájárulhatnak a kormányzat munkahelyteremtést szorgalmazó elképzelésihez. Az egészségpolitikának olyan új utakat kell találni, amely nemcsak takarékosabbá teszi a rendszert, hanem olyan megközelítést alkalmaz, amely a mindennapok leggyakoribb problémáira koncentrál. A döntéshozóknak szakítania kell azzal a szemlélettel, hogy csak felülről indított, hatalmas átalakításokkal lehet észrevehető eredményeket produkálni, csak forrásbevonással lehet az ellátás problémáit javítani. A mindennapok gyakorlati problémái, a távolról sokszor jelentéktelennek tűnő apróságok ugyanis összességében az egész rendszer működésére kihatnak, illene tehát ezek megismerését célul kitűzni az egészségpolitikusok számára. Ezek tipikusan olyan kérdések, amelyek megoldására alkalmas eszközöket nyújthat a legmodernebb informatika, illetve lehetőséget teremthetne a hazai K+F szektornak a fejlődésre, az innovációs potenciáljának kihasználására is.

Ami máris segítene

A DoktorInfo tapasztalatai azt mutatják, hogy a háziorvosok terheltségéhez az is hozzájárul, hogy olyan mennyiségű adminisztrációs munkát kénytelenek ellátni, amely már a betegellátástól veszi el az időt, ezek közül is a különféle jelentési kötelezettségek okoznak problémát. Jelenleg az orvosok postai úton(!), 3,5-ös floppy lemezen (!) küldik el ezeket a különböző felügyeleti szerveknek, ezek elkészítése, postázása; sérülés, keveredés esetén történő megismétlése rengeteg időt és pénzt emészt fel. Az elöregedő magyar orvostársadalom jórészének az elektronikus levélben történő kézbesítés is túlságosan bonyolult, ráadásul nyilvános levelezőrendszereken eljuttatott személyes adatok esetén az adatbiztonság, adatvédelem kérdése sem megoldott. Egyelőre ezen a területen várat magára olyan megoldás, amely egyszerűen és biztonságosan lehetővé teszi az informatikában járatlanok számára is, hogy kötelezettségeiket gyorsan és pontosan teljesíthessék. Egyszerűbbé válhatna ezzel a teljesítmény-mérés;az egyes orvosok sajátos felírási-, beutalási szokásainak megismerése.

Az egészségügy egyik legkirívóbb problémája – rossz hasonlattal élve – állatorvosi lova – a végtelenített várólisták ügye. Sokszor a betegeknek hónapokig kell várni, hogy a szakorvos egyáltalán elvégezzen rajtuk valamilyen vizsgálatot, amikor pedig időponthoz jut, akkor is hosszú órákat tölt a páciens a rendelőben, hiszen nem tervezhető előre, hogy aznap éppen hányan vannak, illetve a vizsgálat mennyi ideig tart. A felíró orvos csak mendemondákból értesülhet arról, hogy a szakrendelő, ahová betegét elküldi mennyire terhelt. Holott a TAJ szám ellenőrzés miatt – egy-két kivételtől eltekintve – ma már minden intézmény rendelkezik internet kapcsolattal, tehát egyszerű megoldásokkal létre lehetne hozni, olyan időpontfoglaló-rendszereket, amelyek nyomon követik az intézmények leterheltségét és lehetőséget biztosítanak a pontos érkezésre, valamint alternatív intézmény, vizsgálati nap kiválasztására. Természetesen ettől nem lenne kevesebb a beteg, a zsúfoltságot és az ellátottak komfortérzetét viszont nagyban segítené.

Ráadásul egy ilyen rendszer végre tényleges kapcsolatot teremthetne az ellátás egyes szintjei között, lehetővé téve a pontos betegút-követést, elősegítve a kormányprogramban is említett betegutak körüli káosz felszámolását. Jelenleg ugyanis gyakran előfordul, hogy a beteg „bolyong” az egyes intézmények és ellátási szintek között, miközben racionalizálással nemcsak a gyógyulás ideje és a költségek, hanem a rendszer szereplőit ért állandó stressz is csökkenthető. Egyes kórházakban már Magyarországon is működnek ugyanakkor Nyugat-Európában és Észak-Amerikában rendkívül elterjedtek az úgynevezett kórház-szimulációs programok. Ezeknek a lényege, hogy az intézmény működését fejlett informatikai programokkal modellezik és ennek segítségével racionalizálják a gazdálkodást. Már rendelkezésre állnak olyan megoldások, amelyek a dolgozók munkabeosztásától, a liftek működéséig bármit képesek modellezni, vagyis az intézmény vezetőségéneknek lehetősége nyílik, hogy tárgyi-, vagy személyi döntéseinek tényleges hatásait megismerje, anélkül, hogy esetleges kockázatos lépésekkel veszélyeztetné az ellátást.

A fentiek ugyan kiragadott példák, de megvalósításuk előfeltétele lehet egy egész országra kiterjedő elektronikus egészségügyi rendszer felépítésének. Ez már az előző kormányzat alatt is megfogalmazódott, megvalósulása azonban nem következett be. Az egészségügy finanszírozása körüli viták kapcsán szóba sem került, holott 2009 végéig Budapesten és Pest megyében be kellet volna vezetni. A bevezetés késik, holott számos azonnali pozitív hozadékkal járna, mindenekelőtt az ellátási- és a biztosítói oldalon.

Paradigmaváltás

Amennyiben az új kormány elszánja magát a változtatásra, a fent sorolt lehetőségek megvalósítása csak a magánszféra részvételével történhet, ezek a kisebb-nagyobb beruházások illeszkedhetnek a Széchenyi-terv „Gyógyító Magyarország” koncepciójába, amelynek céljai között szerepel a kkv szektor munkahelyteremtő képességeinek erősítése, a lakosság egészségi állapotának javítása és a K+F szektor fejlesztése is. Ebben a folyamatban az üzleti érdek csak átlátható módon jelenhet meg, úgy, hogy valódi piaci versenyben tényleg a legalkalmasabb szereplők juthassanak lehetőséghez. A hazai egészségügyet nemcsak pluszforrások bevonásával lehet megmenteni, hanem a meglévők hatékony felhasználásával is. Így a gazdaság hazai szereplői számára is kínálkoznak üzleti lehetőségek. A vállalkozó kedv és tudás mellett politikai akarat és nyitottság is szükséges a paradigmaváltáshoz.