A Fidesz javaslata úgy hozna létre egy lényegesen kisebb létszámú parlamentet, hogy egyrészt megtartaná a mostani rendszer logikáját, másrészt viszont nem tenné aránytalanabbá a választási eljárást, sőt valamivel arányosabbá is válhatna a mandátumelosztás. A Fidesz tehát – feltehetően hosszú távú megfontolásokból – nem törekszik arra, hogy saját képére formálja a választási rendszert, azaz nem akar elmozdulni a többségi, győztes mindent visz elven működő mechanizmus irányába.” – írja a leendő kormánypárt javaslatáról Török Gábor. Ennek lényege, hogy a mostani 176 egyéni kerületet majdnem felére, 90-re csökkentené. A 210 listás mandátumból pedig csak 108 maradna. 211 fős azért lenne a törvényhozás, mert a listás + egyéni képviselőkhöz hozzácsapnának még 13 nemzetiségi-kisebbségi választottat is. Tehát hangsúly-és árnyalatmódosulásokkal ugyan, de maradna alapvetően az a szisztéma, amely „félúton” van a listás szavazás révén kidekázott arányosság/reprezentativitás, illetve az egyéni mandátumképzés által garantálni próbált stabilitás/többségelvűség között.

A  törvénymódosítás ugyanakkor változatlanul hagyja a képviselőjelölés-ajánlás sokat kritizált rendszerét.  Cikkíró már a kampány során is bedobta, hogy szükség van „kopogtatócédula-reformra”. Ugyanis a mostani és a jövőbeni rendszerben is a listaállítás feltétele az egyéni jelöltállítás.

Stiller Ákos

Helyileg ismert személyiségekkel (még) nem, vagy kevésbé rendelkező kispártoknak valószínűleg optimálisabb lenne olyan jelölőfolyamat, melyben nemcsak egyéneket, hanem pártokat is lehetne ajánlani. Azaz mondhatná a választó: én nem egy konkrét személyt, hanem általában egy párt országos listáját támogatom. Így nem lennének elveszett kopogtatócédulák, hiszen amennyiben egy kerületben csak 749 szelvény gyűlne össze, az is bekerülne „töredékcédulaként” az országos kalapba. Ez a politikai innovációnak, az LMP-típusú szervezeteknek kedvezhetne. (Valószínű, hogy a régi és nagyobb „benti” pártok pont ezért nem örülnének neki.) Az pedig már nem is jogalkotás, hanem törvényalkalmazás dolga, hogy az ajánlószelvények másolása, hamisítása, vásárlása ellen drákói szigorúságú fellépés indokolt.

Az önkormányzati testületek hasonló arányú csökkentése ugyanígy egyszerűsítheti a helyhatósági választást, csökkentve annak költségeit. Ugyanakkor nem tudni, felismerték-e az „államlebontási” indítvány ötletgazdái, milyen elkerülhetetlen, kódolt mellékhatási feszültséggel jár majd a végrehajtás? Lévén, hogy a paragrafuskorrekció gyakorlatban azt jelenti, a mostani parlamenti-önkormányzati politikusok felének (de mindenképp jelentős részének) búcsúznia kell mandátumától. Választókerületeket kell összevonni. A két honatya közül pedig négy év múlva csak egy indulhat. Személyi villongás, pozícióharc várható az összes pártban. Leginkább a három kivételével valamennyi egyéni körzetet besöprő Fideszben. Vagy mégsem? Talán nagyon is ki van ez számolva? Akár úgy is lehet: az egyéni jelöltek kiválasztásában nagyon komoly befolyással rendelkező Orbán Viktor ezzel négy évre biztosította a frakció többségének hűségét. Az egyéni vagy listás „mezítlábas” honatyák egymást túllicitálva demonstrálják majd lojalitásukat, hisz a centralizált pártban négy év múlva informálisan úgyis a pártvezetés dönt, ki lehet egyáltalán jelölt, és ki az, aki búcsúzhat a Tisztelt Háztól. Persze így is csak jegelhető a konfliktus, hisz 2014 elejére, a kampánystartra határozni kell: kik lesznek frakción belüli káderleosztás győztesei és vesztesei. De ez már legyen minden pártnak a saját belügye.

A módosítás leggyengébb pontja, Achilles-sarka a nemzetiségi képviselet. Hogy miért, azt e sorok írója három éve kifejtette már. Igaz, ott megfogalmazott aggályai egy részét a Répássy Róbert-interjú eloszlatta. Eme intézmény a kisebbségi önkormányzatokhoz képest változatlan bevezetése tényleg egyenértékű lett volna azzal, hogy a helyi szinten is tengernyi botrányt generáló etnobiznisz benyomul az országos törvényhozásba és politikába. A törvényi változás alapján a jövőben „azok a társadalmi szervezetek, amelyek a kisebbségi önkormányzati képviselők választásán jelöltet állíthatnak (a továbbiakban: kisebbségi jelölő szervezet) e törvényben foglalt feltételekkel kedvezményes kisebbségi mandátumot szerezhetnek. Az így megszerezhető mandátumok száma a tizenhármat nem haladhatja meg.” Csakhogy itt, szemben a nemzetiségi-etnikai önkormányzatisággal, ahol csak kisebbségi választópolgár voksolhat, itt mindenki kap egy plusz szavazatopciót. „Jelölt csak kisebbségi lehetne, de – szemben a kisebbségi önkormányzati választásokkal – itt nemcsak kisebbségiek szavazhatnának…Egyetlen választópolgárnak sem lehet több joga ahhoz, hogy képviselőt juttasson az Országgyűlésbe, mint másnak.” – fejtette ki Répássy. – „Nem kisebbségi önkormányzatokat, hanem országgyűlési képviselőket választunk.” – tette hozzá. Vagyis itt nem kell azt latolgatni: mi alapján döntsük el, ki minősül kisebbséginek.  

Viszont az gond nélkül megjósolható: az összes belpolitikai tényező létrehozza majd a nemzetiségi szatellit-pártjait, jelölőszervezeteit. Lehet előbb-utóbb Horvát Szocialista Párt, Fidesz Sváb Polgári Párt, Lehet Más a Szerb Politika, Jobbik Ukránságért Mozgalom, Román Demokrata Fórum, Szlovák Munkáspárt is, a pártok udvari romaszervezeteiről nem is beszélve. S mindegyik „többségi anyapárt” biztatná szimpatizánsi hátterét: tessék felfedezni a bennük szunnyadó kisebbségi ősöket. Hogy miért lesz így? A szavazatmaximálás farkastörvényei ezt diktálják. Az éles kortesharcban ugyanis néhány kisebbségi mandátumon dőlhet el az abszolút többség. Annyi sanszuk lesz itt a politikai túlélésre itt a többségi pártoktól független nemzetiségi politikusoknak, mint vadászaton a házinyúlnak. Így a tervezet ezen részének is vannak problémás mozzanatai. Török Gábort idézve: „jelenleg ez a kedvezményes megoldás sem látszik könnyen kihasználhatónak. Ha mégis sikerülne, az abban a tekintetben új helyzetet eredményezne, hogy a kisebbségi képviselők szoros választási eredmény esetén időnként akár döntő szerepet is kaphatnának a kormány-ellenzék viszonyban.” Tény, hogy a választói jogegyenlőség nem sérül ugyan, de a javaslat sérti a mandátumegyenlőség – minden képviselői helyhez ugyanolyan küszöbfeltételt kell teljesíteni – elvét. Vagyis érdemes itt még ezt-azt újragondolni.  A szocialisták pedig jó, ha felkötik a gatyát, mert alternatív, tisztán listás javaslatuk a politikai rendszer instabilitásának sanszossá válásán túl egyébre nemigen volna jó. (Aszerint pl. a szoclib oldalnak 2002-ben és 2006-ban sem lett volna abszolút többsége.) Részükről ennél ütősebb változásjavallatok kellenek.