Történelmi pillanat volt. Szégyenteljes gesztus. A bizottsági helyek elosztásakor a baloldal némi politikai haszonszerzés ellenében hajlandó volt megegyezni a szélsőjobbal. A „komcsik” a „neonácikkal”, azzal a szóhasználattal élve, ahogy előzőleg az érintett felek egymást ócsárolták, gyalázták a médiumokban. Nem kétséges, történelmi jelentőségű héten vagyunk túl, s nemcsak azért, mert mától a szélsőjobb ismét ott ülhet a Parlamentben, hanem azért is, mert a mellette helyet foglaló  „baloldal” ugyanakkor elkezdte „kiírni” magát a történelemből. De idézzük fel röviden a részleteket.

Vona és Mesterházy kezet fog

Index

Keddi mondatok Mesterházytól: „A következő javaslattal élne a szocialista frakció, hogy feloldjuk az eddig elhangzott vitákat. Bizottsági elnöki tisztségre három bizottságban kérnénk elnöki mandátumot. A költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság, a második a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, a harmadik pedig a fogyasztóvédelmi bizottság. Ebből az következik, hogy a szocialista frakció lemond a nemzetbiztonsági bizottsági elnöki posztról, és ezt az eddigi vita alapján átengedi a Jobbiknak.” A Jobbik természetesen elfogadta a javaslatot, amelyről a média azonnal beszámolt, s az elhangzottak, illetve az alku ténye – érthetően – megdöbbentette a közvéleményt. Számos kunsztot láttunk már a hazai politikai cirkusz porondján, de erre azért kevesen számítottak.

Néhány óráig úgy is tűnt, hogy ez a megállapodás lesz a csúcspont, ám az események újabb fordulatokat vettek. Az MSZP menetelt tovább a megkezdett úton. Szerda reggel a Mokka című műsorban Lendvai Ildikó már azt állította, hogy nem az MSZP mondott le a posztról, hanem a Jobbik és a Fidesz összefogásának eredményeképpen szerezték meg azt maguknak a szélsőségesek. Délután aztán egy nyilatkozatban még ennél is tovább mentek: „Az MSZP szerint az ország rendjére egyformán veszélyt jelent, ha a Jobbik betöltheti akár a nemzetbiztonsági, akár a költségvetési bizottság elnöki posztját, ezért a frakció több kezdeményezést is tesz. Ezek közé tartozik egyebek mellett, hogyha a Jobbik kapcsán nincs egyetértés a másik három parlamenti párt között, akkor az LMP vagy a Fidesz vezesse a nemzetbiztonsági bizottságot.”

A ki- és bejelentés hallatán természetesen ismét sokaknak elállt a lélegzete, de a meglepetéseknek még nem volt vége. A médiumok a közleménnyel egy időben szellőztetni kezdték, hogy a szocialisták tulajdonképpen azért passzolták át a nemzetbiztonsági bizottságot a Jobbiknak, mert Mesterházy megegyezett Szekeres Imrével, aki mindenképpen a költségvetési bizottság elnöke akart lenni. Ez megint mélyütés volt, mert a mindenhol bevethető, minden posztra bejelentkező, „Illetékes elvtárssá” előlépett, HM-ben leszerepelt Szekeres Imre esetleges újabb pozícióba helyezése képtelenségnek tűnt. Ám a folyosói hírekben felbukkant Veres János (!) és Burány Sándor neve is, úgyhogy a szkeptikusok innentől apátiába estek, s volt is okuk rá.

Csütörtökön ugyanis az MSZP bejelentette, hogy a párt frakciója nem tölti be az őt megillető parlamenti bizottsági elnöki és alelnöki posztokat, ha jobbikos politikus lesz a nemzetbiztonsági bizottság elnöke, sőt, tagja, és a Fidesztől várja a helyzet megoldását. A szocialista frakció öt órán át vitatkozott arról, hogy be lehet-e egyáltalán engedni a Jobbikot a nemzetbiztonsági bizottságba. Végül úgy döntöttek, hogy a párt aláírja a bizottsági helyek elosztásáról szóló megállapodást, de hárompontos különvéleményt csatol az Országgyűlés megalakulásához kapcsolódó politikai nyilatkozathoz, és csak ezzel együtt fogadja el annak tartalmát. Mesterházy Attila frakcióvezető egy újabb sajtótájékoztatóján ismét a közvélemény elé állt, s mondanivalójának az volt a lényege, hogy az MSZP nem fogadja el, hogy a Jobbik bármilyen szerepet kapjon a nemzetbiztonsági bizottságban.

A párt azonban nem tud már jól kijönni ebből a helyzetből. Megint csak oda a hitelesség, ismét megkérdőjeleződött az elvszerű, értékszempontú politizálás, a vezetés lassan fényévekre távolodik a választók véleményétől, a pártelit ismét bebizonyította a megújulásra való alkalmatlanságát, a párt pedig lassan olyan történelmi csapdahelyzetbe kerül, amiből nehéz lesz kikecmeregni.

Nézzük konkrétabban: Lendvai Ildikó lemondott ugyan, de azóta – ki tudja, miért? – hiperaktív, s mindinkább lejáratja magát. Nyilvános szerepvállalásai közben az érvelése, a taktikázása, a haszonelvűnek mutatkozó politizálása kezd kísértetiesen hasonlítani Dávid Ibolya váratlan „húzásaira”, mert pártja pillanatnyi érdekeit szem előtt tartva ő is sok mindent „bevállal”. Nehezen magyarázható félfordulatokat tesz, ellentmondásokba keveredik, pörög ide-oda, mint egy szélkakas, s megnyilvánulásait a kívülállók nemcsak döbbenettel figyelik, de egyre többen legyintenek is rá.

A párt másik „arcáról”, Mesterházy Attiláról is sokat elárultak az elmúlt napok. Megtudhattuk, hogy ő nem egy pofozkodó ember, inkább megoldásokat kereső pragmatista, aki eközben szintén nem feltétlen ragaszkodik az elvekhez. Az ő esetében is a cél szentesíti az eszközt. Vezetőként pártszerűen követte a frakciója rossz döntését, s valóban – ahogy valaki találóan írta – aféle „kesztyűbábként” nyújtott kezet a Jobbiknak, aztán ugyancsak a frakció álláspontját tolmácsolva mondott ellent önmagának. Ki-ki kommentálja, ahogy akarja. Vagy ez volna a posztmodern baloldal?

Mesterházy a továbbiakban az elnöki posztot is szeretné megszerezni a pártban. Végzetes hiba volna! Aki három napon belül ekkora pártfordulásra és pálfordulásra képes, akinek ennyire nincs politikai érzéke, aki ennyire vakon követi pártja levitézlett, ám továbbra is megmondó embereinek rossz döntését, az valóban alkalmatlan a párt megújítására, amit hónapok óta hirdet.

Ez a pártelit egyrészt már nyilvánvalóan képtelen a változásra, másrészt láthatóan nem tud mit kezdeni az ellenzéki szereppel. Az MSZP-nek a kormányzó pártokkal éppúgy ambivalens a viszonya, mint a konkurens ellenzéki pártokkal, nem is szólva a saját választóiról. A dicstelen alku, majd a gyors visszatáncolás bizonyítja, hogy nincs elképzelés a politikai irányvonalról, ezért halmoznak a vezetés alkalmatlan figurái hibát hibára.

Az elmúlt húsz év elég példát hozott már, hogy ez a politizálás a hosszú, kanyargós úton hova vezet(het). Az MSZP mégis ezt választja, és megindult az MDF útján. A vezetés kapkod, rögtönözve rossz döntéseket hoz, a pártot érdemi irányítás nélkül sodorják az események. Ennek következtében meglepő gyorsasággal zilálódik szét, s éli fel maradék erkölcsi hitelét. Vezetői marakodnak, fúrják egymást, megújulás helyett a megzavarodottság látványos jeleit mutatják, az erőcsoportok nyíltan csatáznak egymással, sok esetben a zsákmányszerzésre hajtó figurák szava, befolyása érvényesül, aminek következtében megkezdődött a párt maradék hitelességének rohamos amortizálódása. A kormányzás során szerzett tapasztalatok és technikák ellenzékben nem működnek, ezt a fejlemények nap, mint nap bizonyítják.

Lehetne sorolni a példákat, hová jutottak a rendszerváltó pártok, miután kiestek a hatalomból, majd elvtelen politizálásuk következményeként a szavazók kegyeiből is. Az MSZP – úgy tűnik – nem okult mások kárából. Majd csak az önkormányzati választások fogják megmutatni, mekkora árat kell fizetnie ezért a politikai és egyéni haszonszerzésre koncentráló dilettáns politizálásért.