Sebők: „Overdose csodaló, mert csoda, ha újra nyer”
Sebők János nemrég cikket írt Overdose-ról, s a körülötte kialakult jelenségről. A cikket többen kritikusan fogadták, köztük Farkasházy Tivadar, akinek válaszát nemrég közöltük. Az alábbiakban Sebők reagál a vele szemben elhangzott bírálatokra.
Amióta cikkem megjelent, kapok hideget-meleget, de a lényegről – Overdose magyarországi vesszőfutásáról – továbbra sem esik szó, és sajnos, a szakértő Farkasházy Tivadar hozzászólását olvasva is azt kell mondanom, hogy a „magyar csodaló” ügyében tovább folyik a ködösítés.
Kezdjük az elején. Mikóczy Zoltán szlovák nagyvállalkozó 2006-ban a newmarketi lóárverésen „viccből licitálva”, potom áron, 2100 fontért, „szánalomból” vett egy senkinek sem kellő, „rosszlábú”, „csámpás” lovat, amit üzleti megfontolásból Magyarországon állított tréningbe. (Mikóczy: „…a magyarországi gazdasági környezet sokkal kedvezőbb volt a szlovákiaiéhoz képest”, illetve „Magyarországon jóval nagyobb a fogadási kedv, mint Szlovákiában vagy akár Ausztriában”).
A váratlanul megtáltosodó paripa aztán 2007-2008-ban tizenegy alacsonyabb kategóriájú versenyt nyert zsinórban - meggyőző fölénnyel. Tavaly augusztusban a rangos Baden Baden-i Goldene Peitsche futam után a német lapokban kezdték el „csodalóként” emlegetni, de a magyar közvélemény ekkor még kevés figyelmet szentelt a sikereinek. Az áttörést Farkasházy tavaly decemberben megjelent Overdose - A veretlen 11 című könyve hozta meg, ami után lovat egy érdekkör, s elsősorban maga Farkasházy „sztárolni” kezdte, magyar fenoménnek kiáltotta ki.
Overdose © AP - Szandelszky Béla |
A komoly PR-munkának köszönhetően április 19-én már rekordérdeklődés mellett futott a Kincsem Parkban, ahol pályacsúccsal győzte le a gyenge mezőnyt. A futam után (melyhez előzőleg alig találtak szponzort) a lovat nálunk is széles körben csodalóként, illetve hungarikumként kezdték el emlegetni, ám vesszőfutása már ekkor elkezdődött. Verseny közben leesett az egyik patkója, s nemcsak patkolókovácsa, de híres zsokéja is súlyos szakmai hibát követett el, amikor a lovat nem fogta vissza (szenzációs pályarekordnak kellett születnie?).
A győzelem után természetesen össznépi ünneplés kezdődött (Aki magyar velünk tart!), majd megkezdődött a közvélemény előkészítése a nagy angol és francia versenyekre, miközben a háttérben a tetemes költségek biztosítása érdekében a ló május 1-től egy háromtagú, szlovák állampolgárokból álló szindikátus (tagjai még Czucz István egykori iskolatárs és Mario Hoffmann milliárdos) tulajdonába került. A ló azonban egyetlen további versenyen sem indult, mert hazai diadala óta sántítani kezdett.
A többit már ismerjük: a bagatellizáló nyilatkozatokkal ellentétben a lovat hónapokig folyamatosan és durván félrekezelték (ezt utóbb Mikóczy is elismerte), mert - megint csak pénzügyi okokból - valószínűleg siettetni akarták a gyógyulását. Bár a ló sérülése tovább rosszabbodott, ennek ellenére újra és újra bejelentették, hogy a következő versenyen már indulni fog. Mikóczy még a július közepén elkezdődött angliai gyógykezelésről is azt nyilatkozta: ”Először azért vittük oda, hogy egy kis kezelés után nevezzük az október 5-i párizsi versenyre.” Az angol állatorvos azonban megmondta neki, hogy a versenyeztetés gyakorlatilag a ló pályafutásának végét jelentené („A huszonnegyedik órában érkeztünk."), s haladéktalanul meg kell kezdeni a lábkorrekciót. A ló egyik lába ugyanis ekkorra már deformálódott, s a hat fokot elferdült patacsontnak megfelelően meg kellett változtatni a pataszerkezetet.
A történtek ismeretében ezért beszéltem korábbi cikkemben a felelősségre vonásról, de én nem az APEH-ot kértem számon, hanem azt kifogásoltam, hogy elszámoltatta-e valaki a patkolókovácsot, az állatorvost, a döntésekért felelős menedzsmentet, bárkit, akinek köze lehetett Overdose katasztrofális állapotához. (Farkasházynál olvastam: Overdose egyik nagy elődjének, Patience-nek egy rossz patkolás miatt kellett kilenc győzelem után abbahagynia a versenyzést.)
Overdose-t a hosszú angliai kezelés után november elején hozták haza (az egyhuzamban eltöltött három hónapos külföldi tartózkodás után ugyanis már nem minősült volna magyar idomításban lévő lónak!). Itthon persze azonnal egészségesnek mondták, s előbb „eldugták”, majd elzárták a külvilág elől. Azóta pedig tovább folyik körülötte a titkolózás, a félretájékoztatás, a celeb-hülyítés, s újdonságként elkezdődött a hívek és nem hívek közötti nacionalista felhangú mocskolódás is. Overdose legendáját, magyarságát nem lehet megkérdőjelezni, különben azonnal előkerülnek az érdekvezérelt szakértők, s a gyalázkodó hívek.
A HVG print és online változatának cikkei ezt a csodalóról megalkotott image-t kezdték ki az elmúlt héten, amire dühös és lekezelő reakciók egyaránt érkeztek. (Igaz, bakik is előfordultak a cikkekben.) A tények azonban valóban makacs dolgok. Évvége közeledvén elmondhatjuk: Overdose-nak ki kellett hagynia pályafutásának legígéretesebb évét, s a jövője is bizonytalan. Közlemény november 11-én: „Overdose már nem beteg. Nincs szüksége semmiféle kezelésre, csak kontrollra. Azt kell megvárni, hogy a pata szarurétege még két cm-t növekedjen. Ez hozzávetőlegesen még két hónapot vesz igénybe, és ezután kezdi el a kíméletes munkát… Biztosabbat akkor lehet mondani a jövőjével kapcsolatban.”
Ez a bizonytalanság azért is aggasztó, mert bár Overdose veretlen, de a Group I-es mezőnyben (a lóverseny Forma-1-e) eddig még nem bizonyított (a tavalyi párizsi futamgyőzelmét nem jegyzik.). Az is problémás lehet, hogy a ló 2010. április 2-án betölti az ötödik életévét, márpedig „Egy átlagos rövidtávfutó versenyló négyévesen számít fiatal felnőttnek, ekkorra éri el teljesítménye csúcsát, amit a következő két évben tartani tud. A hatodik év után lassan kiöregszenek az élmezőnyből. Amennyiben Overdose meggyógyul, legközelebb jövő tavasszal versenyezhet. Öreg még nem lesz, de egy éves sérülésből felépülve, nála fiatalabb, új tehetségek között kell majd helytállnia.” S ha ehhez hozzávesszük, hogy - 2009 áprilisában - Mikóczy azt nyilatkozta a Nemzeti Sportnak, hogy „Az idén és jövőre a versenyeztetés a cél, aztán Dóziból hatéves korában fedezőmén lesz”, akkor a tulajdonos szándéka szerint már csak a következő versenyszezon marad az igazi megméretésre.
A dolgok mai állása szerint azonban Overdose csak jövő év elején kaphat komolyabb terhelést, és utána kezdheti el a vágtatréninget (Mikóczy:”…február-márciusban már elkezdhetjük a folyamatos terhelését”.) Kérdéses persze, hogy miként erősödik meg addig az új láb- és pataszerkezet, s mire lesz képes a versenypályán? Tologathatjuk őt a világranglistán ide vagy oda - ma lényegében senki nem tudja megmondani, hogy Overdose milyen eséllyel indulhat a legnagyobb régi és az új riválisok ellen. Az egész éves testi-lelki megpróbáltatások (elváltozások) után még csak megjósolni sem lehet, hogy lesz-e elég spiritusz az állatban a győzelmekhez. Ha nem, akkor oda a mítosz, s vele bukik a nagy pénz is (nyeremények, esetleg eladás), amire az anyagi nehézségekkel küzdő Mikóczynak, illetve a lovat tulajdonló szindikátusnak is szüksége volna.
A tét tehát rendkívüli: minden nyilvánosságban megjelent kritikus mondat, részlet, vélemény sokat számít (rontja a bizniszt!) egy üzleti körnek (amelynek egyes tagjai most a ló magyarságával érvelnek, esetleg külföldre vitelének lehetőségével fenyegetőznek). Ám a tolakodó kérdések nem megkerülhetők: vajon mostani, már egészségesnek mondott állapotát figyelembe véve, ki tenne nagy téteket Overdose-ra, vagy ki adna érte 5 millió eurót (egészségesen ennyire taksálták), ha el akarnák adni? Másfelől közelítve: ha már egészségesnek mondják, akkor miért csak sétál, miért kell még mindig 2 centi szaru a patájára stb.? A lónak ezt a szomorú kálváriáját, ha valaki, hát Farkasházy nagyon jól ismeri, mégis azt állítja, hogy Overdose nálunk lett csodaló. Népiesen szólva: Nemáááá! Mikor? Hol? Hacsak nem a bulvárban? Az istálló környékén mi beteggé tettük. Mostani állapotában pedig ez a ló a múltja okán ezért legfeljebb „legendás” (a könyvbemutató óta legendásítják!), a jövőre nézve pedig egyelőre „ígéret”.
Overdose-zal kapcsolatban tehát ideje volna leszállni a magas lóról, s abbahagyni a mellébeszélést, a ködösítést, a magyarkodó hőbörgést vagy a kioktató-lekezelő hangnemet. A lényegről kellene beszélni, de a tulajdonosi, menedzseri kör titkolózik, elzárkózik, a holdudvar eközben továbbra is áhítattal zsolozmázza a korábbi sikereket, a média pedig celebként kezeli a szerencsétlen sorsú lovat. Mert mit tudhattunk meg Dóziról az utóbbi napokban a hivatalos nyilatkozatokból vagy az újságcikkekből: a lovat Németországba viszik, a lovat itthon pihentetik, a ló kirobbanó erőben van, a ló még hónapokig csak sétálgat, a ló tavasszal már versenyezni fog, a ló nyár elején áll versenybe áll. „Talán”!
Ami viszont tény: Mikóczy börtönben ül Romániában, a tréner Németországba szerződött, a ló pedig Alagon „lábadozik”. Ebben a Bermuda-háromszögben aztán el is tűnik az igazság. A történtek ismeretében azonban így is bárki eldöntheti, hogy április óta ezt a lovat a balsorsa vagy jósorsa kapcsolja-e össze Magyarországgal. Én úgy látom - megismerve a körülötte bábáskodók „hozzáértését”, a vele kapcsolatos tájékoztatást, a hitre és nemzeti hovatartozásra hangszerelt kritikátlan rajongást -, hogy nálunk lényegében jövőre is bármi megtörténhet ezzel a jobb sorsra érdemes állattal. S az már valóban igazi csoda lesz, ha újra nyerni fog.
Sebők János