Kiss Péter: "Nehéz helyzetben az MSZP képes összezárni"
Kiss Péter társadalompolitikai miniszter volt a vendége a Hit Gyülekezetéhez közelálló hetilap, a Hetek által rendezett közéleti klubnak. A politikus a többek között kifejtette: „az országgyűlési választásokat követően, az MSZP, habitusát megváltoztatva, alulról építkezve, kísérletet tesz a váltópárti magasságra”. A hvg.hu az MSZP további szándékairól kérdezte Kiss Pétert.
hvg.hu: Ön előadásában többek közt a következőt mondta: „Nem reális a választások megnyerése 2010-ben, vagy a következő országgyűlési választásokon.” Tehát számol az előrehozott választással?
Kiss Péter: Nem, én nem erről beszéltem, hanem, hogy az MSZP-nek meg kell őrizze váltópárti szerepét Az ország számára az volna optimális, ha a válságkezelő kormány végig tudná vinni azt a programot, melynek részei a június végén lezáruló adótörvény-módosítások, illetve az év harmadik negyedévében a költségvetés.
hvg.hu: Lehet, hogy vasárnap akkora zakót kapnak, hogy az MSZP-frakció vagy annak egy része kivonul a Bajnai-kormány mögül, szétesik a párt, esetleg kiválik belőle egy szélsőbaloldali csoport és ez generál előrehozott választásokat?
K. P.: Nagyon bízom a Szocialista Párt higgadt-ságában, mértéktartásában és abban a nagyon erős elhatározásban, hogy biztosítja a többséget Bajnai Gordon válságkezelő kormányának. Az elmúlt ötven napban hihetetlenül komoly döntések születtek meg: körülbelül harminc törvény, köztük az adótörvény módosítás. Az a tapasztalatom, hogy nehéz helyzetben az MSZP képes összezárni. Ebben bízom most is.
hvg.hu: A következő választáson lesz-e a pártnak miniszterelnök-jelöltje. Nem azt kérdezem, hogy ki lesz, csak, hogy lesz-e. 1994-ben nem volt, meg is nyerték a választást.
K. P.: Ha garantálja, hogy ezen múlik a választás megnyerése, akkor nem lesz. Természetesen erről majd a kampány idején döntenek a Magyar Szocialista Párt vezető testületei. Nyilván a legmegfelelőbb megoldást választjuk. Nem nagyon tudom elképzelni, hogy ne legyen miniszterelnök-jelölt.
hvg.hu: Mint másfél Gyurcsány Ferenc éve kifejtette, Nagy Imre és Kádár János nem kompatibilis egymással, s ő Nagy Imre mellett tette le a voksát. Ezzel vajon nem áll ellentétben az MSZP számos megnyilvánulása, melyek következtében nehéz nem érezni a kommunista utódpártiság feelingjét? Ilyen megnyilvánulás például Havas Szófia munkásságának jelentős része, a Kivágóné körüli mizéria és így tovább.
K. P.: Ezt nem hagyom a hasunkba beszélni. Említett másfél példát, miközben sokszázezer aktivistája és – jó esetben – milliós támogatói köre van a baloldalnak. Azt hiszem, hogy a Szocialista Párt egy modern európai politikai párt. Melyik párt az, amelyik egy ilyen kemény nemzeti programot hajlandó megvalósítani és melyik párt az, amelyik ilyen mértékben elkötelezett, hogy mindennek egy világos európai baloldali arculata legyen?
hvg.hu: Az Internacionálét már évek óta nem énekelték el a kongresszuson, áprilisban viszont igen. Havas Szófia levezető elnökként javasolta és a kongresszus csont nélkül elénekelte.
K. P.: Passz. Egyébként az alapján érdemes nézni az MSZP értékválasztását, hogy miről milyen döntéseket hoz és ebben semmilyen szégyellnivalónk nincsen.