© Stiller Ákos

A cigánybűnözés-konjunktúra újabb szalagcíme szerint a megkérdezettek 81 százaléka nem szereti a cigányokat. (A Progresszív Intézet 2008 őszén készült attitűd-felmérése.) Ezek a szalagcímek károsak, terjesztik és gerjesztik azt az attitűdöt, amelyről, látszólag, csupán beszámolnak.

Ezzel a sztereotipizálással nem az a baj, hogy nincs valóságtartalma, nem is az a baj vele, hogy politikailag nem korrekt, és még csak nem is az a baj, hogy leegyszerűsít viszonylag bonyolult dolgokat. A sztereotipizálással az a baj, hogy ebben a formájában a lehető legkárosabb üzenetet küldi a magyar romáknak. Az üzenet, olvassuk most a magyar romák szemével a szalagcímeket, ez: „Utálunk titeket, és ez már hivatalos álláspont!”

Az üzenet tartalma persze igaz, és nem is minden ok nélkül igaz. A szegény cigányok között elterjedt vélemény, hogy aki magyartól vagy gazdagtól lop, az nem követ el bűnt, tehát a közvetlen közelében élő magyarok folyamatosan szenvednek tőlük. Amíg ez nem változik, addig mindenféle toleranciáról való beszéd nevetséges. A lopást nem szabad tolerálni: fel kell lépni ellene minden büntetőjogi és társadalmi eszközzel.

De vegyük Lujzit és Friderikát, a 10 éves cigány kislányokat, akik a meghívásomra eltöltöttek egy hétvégét velem Budapesten, ahová egyébként nem volna módjuk felutazni, nem beszélve a Budapest kínálta csodálatos lehetőségek, a metró, a cukrászda, a kiállítás, a McDonalds és az írószerbolt költségeinek fedezéséről. Lujzinak és Friderikának ki kell törnie egy közegből, hogy a mi világunkba – a modern világba – be tudjanak illeszkedni. Melyik gyerek választana egy világot, amelyre ki van írva: „itt utálunk titeket” azzal a világgal szemben, amelyben szeretik őket?

A romakérdés megoldása elképzelhetetlen másképpen, mint lassú, intergenerációs mobilitással és erőteljes asszimilálódással. Ehhez többek közt kéne egy jobb minőségű cigány politikus elit (a jelenlegi vagy erőtlen, vagy mélységesen korrupt, vagy mindkettő), és kéne hozzá a cigányok oldaláról az elkötelezettség. Ezt az elkötelezettséget csak az teremtheti meg, ha a cigány fiatalok hihetnek benne, hogy a magyar társadalom befogadja őket, amennyiben betartják a szabályait. Tehát a cigányoknak éppúgy fel kell számolniuk a saját kettős mércéiket, ahogy a magyaroknak, - középosztályiaknak, pártoknak stb. - sem ártana.

Ha két etnikai csoport között a kölcsönös bizalmatlanság olyan nagyfokú, mint magyarok és cigányok között, akkor a két csoport között nem működik a szolidaritási paktum, az a társadalmi szerződés, amely akkor is fenntartja a rendet (már amennyire), ha nem ellenőriz minden társas interakciót egy tucat rendőr. „Felebarátodat úgy, mint tenmagadat”, „ne tedd mással, amit magadnak nem kívánnál” – ez az emberi társadalom alapja. A mi kultúránk alapja, Jézus nagy találmánya, pedig az, hogy a társadalom nem ott ér véget, ahol a zsidók etnikuma és törvénye, hanem kiterjedhet mindenkire, aki elfogadja az aranyszabályt. A mai magyar társadalom egy kereszténység előtti tudatállapotba készül éppen visszahullni.

Lujzi és Friderika azzal utazott haza, hogy majd jönnek megint, és addig is, mosni fogják a fogukat, és igen, tudják, hogy a kiválasztott nyakláncokat eltettem nekik, és megkapják, amikor egyetemre mennek. Most már csak meg kell őrizniük ezt a hitet otthon is, a családjuk körében, meg kell őrizniük nyolc éven keresztül, küzdeniük kell az irtózatos közegellenállással szemben a középiskoláig, az érettségiig, a pályaválasztás és az egyetemi felvételi komoly mérlegeléséig. Honnan lesz ehhez erejük? Honnan lesz ehhez hitük? bizalmuk? Mibe kapaszkodnak majd?

Ezeknek a gyerekeknek kell felkínálnunk egyrészt egy másfajta önbecsülést, azt a hitet, hogy a cigány gyerek is ér valamit, hogy az ő véleményük, az ő tehetségük, az ő boldogságuk éppen olyan fontos a magyar társadalomnak, mint a magyar gyerekeké. Másrészt pedig eszközöket ahhoz, hogy legális módon szerezzék meg a középosztályi életforma tartozékait: oktatást, munkát, lehetőséget, bátorítást.