Csepeli vérengzés: kontár hóhérmunka, majdnem semmiért
Három millió forint elsikkasztásáért hazánkban rendszerint maximum egy-két év börtön kapható. Még alvilági fejjel gondolkodva is logikus, hogy ennyi szabadságvesztés megúszásáért nem éri meg életfogytiglani fegyházat kockáztatni. Tetejébe attól, hogy megölik a bűntényre rájövő vezetőt, a hiányzó pénz még tény marad. Ergo, a dolog teljesen irracionális, önromboló balekprodukció volt.
Deme Gábor Gyurcsány társaságában. Idézet Deme honlapjáról: szeretnék visszaadni abból Csepelnek, amit lehetőségként megkaptam. |
Emberölésből alapvetően kétfajta van. Létezik az indulatból (harag, provokáció, összeszólalkozás, családi vita, elfajuló verekedés, szerelemféltés miatti felindulásból, beszűkült tudatállapotban) elkövetett gyilkosság. Mivel a tettes nem készül a dologra, nyomok garmadáját hagyja a színhelyen. Így hamar elkapják, vagy lelkiismeretétől hajtva feladja magát. Ugyanide sorolandó a mentálisan labilis emberek ámokfutása is. Ők rendszerint a legvégén magukkal is végeznek, ily módon zárva le az ügyet.
Másik típus az előre megfontoltan, kitervelten (nyereségvágyból, politikai vagy személyes okból) végrehajtott ölés. Ennél a gyilkos igyekszik tudatosan megválasztani a helyszínt, az eszközt, az áldozat gyanúját szertefoszlatni, stb. Utána pedig a holttestet (és más bizonyítékokat) eltüntetni, önmagának alibiről gondoskodni. Az igazi nagymenők – gengszterfőnökök, fehérgalléros bűnözők, korrupt politikusok – ha likvidálnak valakit, nem önkezűleg csinálják. Hivatásos bérgyilkosokkal végeztetik a piszkos munkát. Akik szinte nyom nélkül dolgoznak. Nem csoda, hogy az ilyen bűntényeket rendkívül nehéz felderíteni. Merthogy nemcsak a tettes kiléte ismeretlen, de áldozatának holléte szintén az. Utóbbiak földi maradványai folyók vagy tavak mélyére süllyesztve, toronyházak alapjába betonozva „nyugszanak.”
Viszont a Csepelen történt iskolai leszámolás mintha a fent típusok abszurd keveréke lenne. Műkedvelő gyilkosok kitervelt ámokfutása. A tanintézmény gazdasági igazgatója, a helyi szocialista politikus Deme Gábor (és tettestársa, az iskola biztonsági őreként alkalmazott K. Tamás) a gyanú alapján azon elhatározással léptek tanórák után az intézménybe, hogy elteszik láb alól felettesüket, az ugyancsak MSZP-funkcionárius Takács József iskolaigazgatót. Ugyanúgy, lőfegyverrel tettek pontot az előre megbeszélt találkozón jelen lévő tanárkollégájuk életére is.
A két áldozat úgy tudta, hivatalos összejövetelük célja a sikkasztás okán elbocsátandó tettesek kényszerű távozásának munkajogi részletei. Ami ezután történt, az a feltételezett gyilkosok önérdekét nézve is értelmetlen. Részben a kivitelezés dilettantizmusa miatt. Olyan nyomokat hagytak maguk után, amelyek nyilvánvalóan összekapcsolták őket a tettel, pl. a szerverszoba ajtaján hagyott véres lábnyom. Pedig manapság, a Helyszínelők című nagysikerű amerikai filmsorozatból a kisdiákok is tudják, a rendőrségnek ennél kevesebb is elég a tettes azonosításához. De a kitalált alibitörténet is nagyon gyenge. Utólag nézve elképesztő, hogy azt hitték: elvihetik szárazon. (Az már extra balszerencse a gyilkosoknak, hogy az egyik áldozat zsebében magnó volt bekapcsolva.) De nemcsak emiatt lúzerség a cselekedet. Hanem avégett is, hogy ilyen vérfürdőt egy intelligens, kőszívű profi bűnöző számára minimum több százmilliós üzlet tenne bevállalhatóvá. Amennyiben valakit pár milliós sikkasztással vádolnak, legegyszerűbb, ha az eltüntetett pénzből fogad egy jó ügyvédet.
Akárhogyan is, az iskolai horror tanulsága: nem az elborzasztó igazán, amikor a gyilkos személyisége extrém módon torz. Hanem amikor a tettes gyakorlatilag mindenben hétköznapi. A Gyurcsány Ferenccel közös fotón látható Deme (aki valószínűleg kitervelte és hidegvérrel végignézte két munkatársa lemészárlását), inkább néz ki jámbor papucsférjnek, segítőkész polgárnak, nyájas szomszédnak, mint kegyetlen szociopatának. Csakhogy tudható: rengeteg sorozatgyilkos és maffiózó volt gondos apa vagy társasági poénkirály a magánéletben. A boszniai népirtás idején hóhérrá lett átlagemberekről nem is beszélve. A riasztó valóság, hogy a szunnyadó agresszió, az evolúció által belénk kódolt gyilkos ösztön mindnyájunkban ott lappang. Egyéniségünk (és a szocializációs folyamat milyensége) dönt arról, hogy válságszituációban megtorpanunk-e a civilizációt a barbárságtól elválasztó nyomsávnál.
Papp László Tamás