Gyurcsány Ferenc és és Szilvásy György © MTI

Ha Oroszországban lennénk, mint ahogyan nem vagyunk, azt mondanám, hogy egy szép, kifejlett kompromat-tal szórakoztatnak bennünket. A kompromat avagy „lejáratmány” az orosz politika-technikában az információs háború fontos eszköze. Kompromittáló információk, félinformációk és hazugságok okos keveréke, amelynek egyedüli célja az ellenfél megrendítése, elbizonytalanítása, megfélemlítése, ideális esetben az ellehetetlenítése és kiiktatása.

Ha Oroszországban lennénk, mint ahogyan nem vagyunk, az is nyilvánvaló lenne mindenki számára, hogy a kompromatok nagymesterei a szilovikik, a volt és jelenlegi titkosszolgák mindent átható kiterjedt klánja, amely – Putyinnal és politikustársaival az élen – az utóbbi években konszolidálta Oroszországot. A rend, amit ott látunk, az ő nagyon is félelmet keltő rendjük.

De hol is vagyunk mi tulajdonképpen, ha nem Oroszországban? Nyírfa-ügy, Űrgammák-botrány, Orbánék megfigyelési ügye a 90-es évekből, Mucuska-gate, a Finder Bt. lehallgatásai a közelmúltból vagy a számtalan ügynök, és álügynökbotrány az utóbbi húsz évben – szinte egyikre sem emlékszünk, mert nem is kell. A kompromatok gyorsan oldódó mérgek, céljukat betöltve, feloldódnak a szervezetben és kimutathatatlanná válnak. Láncolatuk mégis azt mutatja, hogy a szilovikik Magyarországon is jelen vannak, még akkor is, ha kiterjedtségük, professzionalizmusuk és kíméletlenségük nem mérhető az orosz példához. Van bennük valami közép-európai nonchalance, a trehányságnak, a nemtörődömségnek és a szerencsétlenségnek elegye, ami már a kommunizmust is elviselhetőbbé tette nálunk. Viszont kétségtelenül politikaformáló tényezők, az ország közelmúltbeli történelmét (a választások előtti robbantásoktól az őszödi beszéd kiszivárogtatásáig) egyszer majd újra kell írni emiatt.

Vegyük észre, hogy ez a legújabb megfigyelési ügy is azt mutatja, létezik, sőt virágzik Magyarországon egy politikai alvilág, egy rémisztően professzionálisan működő és a hatalmi játszmákat mindkét oldalon kiszolgáló infrastruktúra. Ebben a világban lehallgató készülékek és baseballütők találkoznak a boncasztalon, taxis Gyuszik szállítanak nejlonzacskóban feketén szerzett milliókat, nyakkendős úriemberek kezelnek maffiózókkal, politikai tanácsadó cégek, és ügyvédi irodák szolgálnak korrupciós pénzek átfolyatására, a rendszert pedig volt és jelenlegi rendőrök, titokszolgák és biztonsági cégeik olajozzák. A politikai felvilág kulcsszereplői elfogadják, sőt maguk írják az alvilág szabályait. A rendszerben megbúvó idealisták azt sem tudják, hogy miben ülnek, a sajtó pedig csak néz, mint a moziban, rosszabb esetben maga is ennek az alvilági rendszernek a része.

A választók ezekből az ügyekből viszonylag gyorsan megértették, hogy a játszmák, a döntések nem róluk szólnak, az urak és hölgyek egymással vannak elfoglalva. Felfogták, hogy a demokratikus intézményrendszerben zajló viták csupán díszletként szolgálnak valamihez, amihez őket – csakúgy, mint a kommunizmusban – nem engedik közel. A választók aztán ennek megfelelőképpen fizetnek be az előadásra: a nagyon szükséges adót leróják, amit pedig lehet, gátlástalanul elcsalják. A szilovikik elérik céljukat, az embereket nem érdekli az egész, a pénz és a hatalom játszmáiról nem akarnak tudni.

Egy vonásában azonban mégis érdekes újdonsággal szolgál ez a mostani kompromat, persze csak azok számára, akiket érdekelnek ennek a furcsa alvilágnak a belső rezdülései. Végülis sokan szeretik a Maffiózókat, vagy évente megnézik a Keresztapát, a családon belüli leszámolásoknál nincs is izgalmasabb. Az első számú célpontnak az első héten az MDF elnök kihívója, Almássy Kornél és a Fidesz politikusai tűntek, de ne gondoljuk, hogy lejáratásukra ne lehetett volna olyan dossziét találni, amelynek oldalágán nem az ország leggazdagabb embere bukkan fel itt is és ott is. Az ügy igazi újdonsága, hogy Csányi Sándor van a vonal végén az egyik nyilvánosságra került beszélgetésben, másik magánbeszélgetésének tartalmát („mi van a szervereimmel?”) pedig az országos rendőrfőkapitány hozta nyilvánosságra, ráadásul akkor, amikor az egésznek különösebb értelme nem volt. Almássyt addigra már sikerült megbuktatni, a biztonsági cég és a Fidesz között sikerült kapcsolatot felmutatni.

Magyarországot ismerve, a száz leggazdagabb polgár közül 103 ragadott volna telefont és hívta volna a főrendőrt, ha a Virgin-szigeteki offshore számláját tartalmazó szervert valaki bolygatja, és eddig legalábbis mindegyik nyugodt lehetett volna afelől: a beszélgetést ugyan mindenki lehallgatja, de az soha nem kerül a nyilvánosság elé. Ha nem lennénk tisztában az egész játszma pitiánerségével, azt is mondhatnánk, hogy Csányi megjelenése egy ilyen kompromatban valóságos paradigma váltást jelez: valaki vagy valakik itt figyelmeztetést kaptak, ízelítőt abból, ami kijuthat nekik. Ha nem vesznek vissza, nem védi meg őket senki. Oroszországban Mihail Hodorkovszkijt is figyelmeztették, mielőtt Szibériába küldték volna, bűne neki is az volt, hogy Putyinékkal szembe ment.

Magyarországon a száz leggazdagabb magyar 2006-ban adott még egy esélyt Gyurcsánynak. Azt várták tőle, hogy az állami kiadások csökkentésével kedvező gazdasági környezetet teremt nekik. Mostanra kiderült, hogy erről szó sincs, kiadáscsökkentés helyett Gyurcsány – a hatalma megtartása érdekében - a már amúgy is megcsappant profitjukat harapdálja, folytatja az állami zsákmányszerzést a privát szféra kárára. Robin Hood adóval csapolja meg az energia cégek hasznát és a nemzetközi pénzügyi válságból azt a tanulságot szűri le, hogy „a szabad piacgazdaság eszméi megrepedtek, a piacok önszabályozó képességébe vetett hit felülvizsgálatra szorul, az állam szerepének újragondolására is szükség van.”

Ez a mostani megfigyelési ügy azt jelzi, hogy felborulóban van a politikai alvilág egyensúlya. A polip kicsit izgatott, kezdenek összegabalyodni a lábai.

Mózer András