A kormányfő Megegyezés című írása jelentős részben az adórendszer átalakításáról szól. Az utóbbi szűk három esztendő politikai diskurzusát az adócsökkentés szükségessége, illetve a megoldás iránya dominánsan meghatározta. Legalább három olyan momentumot találunk, amely nyomán az MSZP számára politikai stratégiai szempontból szinte elkerülhetetlenné vált, hogy valamilyen formában foglalkozzon az adócsökkentés problémájával. De az adócsökkentés ügyét – legalábbis a 2006-os kormányprogramot nézve – nem csak a kényszerítő körülmények helyezték a szocialisták napirendjének fókuszába. A ciklus egészére tervezett programnak most érkeztek ezen  stációjához.

De nézzük előbb a kényszerítő körülményeket. Az egyik ilyen jelenség a 2005/2006-os kampányban keresendő: a szocialisták kampányának szlogenje (Mi az adócsökkentés kormánya vagyunk”) örökké ott lebeg az érintett politikusok szeme előtt. Az ötéves adócsökkentési terv fiaskóját és az ezzel járó állandó támadásokat jobbára azzal tudja semlegesíteni a kormány, ha beváltja ígéretté, s valóban az adócsökkentés kormánya lesz.

Nem kevésbé fontos kényszerítő körülmény az sem, hogy az MSZP kisebbségben kormányoz, tehát olyan költségvetési és adótörvény-tervezettel kell előrukkolnia, amelynek országgyűlési megszavazásához jó eséllyel támogatást tud szerezni akár egy egész frakció (praktikusan az SZDSZ), akár csak egy-egy képviselő személyében. És lévén a parlamenti pártok mindegyike valamilyen formában adócsökkentést szorgalmazott, a szocialisták programalkotásának is ebbe az irányba kellett elmozdulnia.

Talán hatását tekintve nem olyan átütő, de mindenképpen befolyással bír a harmadik jelenség, nevezetesen az, hogy a közgazdász szakma utóbbi hónapokban mutatott, gyakorlatilag egységes fellépése annak érdekében, hogy a kabinet vágjon bele az adócsökkentésbe.

E három tényező együtt tehát nagy nyomás alá helyezte a kormányt. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy nem csak kényszerítő körülmények vannak a képletben, hanem kihasználható lehetőségek is. Az MSZP, de elsősorban Gyurcsány Ferenc egyik nagy kommunikációs deficitje, hogy eddig nem sikerült átvinnie azon üzenetét, hogy a kormány menetrendszerűen cselekszik, s hogy előre eltervezett események, vagyis a 2006-os kormányprogram mentén halad a kormányzás. Ahogyan tehát először a kiigazításnak kellett jönnie – melynek következményeivel a kabinet is tisztában volt, vö: gazdasági növekedés visszaesése –, úgy a ciklus második felére az adócsökkentést tervezte be a kormány. Az adórendszer átalakításának fókuszba helyezésével jó eséllyel sikerül csökkenteni e deficitet. Az idő itt az MSZP-nek dolgozik.

Érdekes következtetésekre adhat módot a kormányfő cikkének nyelvezete. Címéből adódóan a „megegyezés” és az „alku” kifejezésekkel, vagyis új elemekkel bővült a szocialisták szóhasználata. Emögött valódi alkuajánlat áll, ami lényeges változást sejtet a politikai játéktéren. Eddig ugyanis Gyurcsány Ferenc azt sulykolta, hogy mit tegyenek a polgárok, ha valódi polgárokká akarnak válni. A kormányfő politikai karrierjének kezdete óta hangsúlyozza az önmagáért felelősséget vállalni tudó polgári attitűd fontosságát. Jóllehet sokszor többes szám első személyben fogalmaz, mégis arról beszél, mit kell az országnak tennie. E tekintetben figyelemreméltó változás, hogy már két szereplőről esik szó: a kormányról és az emberekről, illetve az ő viszonyukról, a kölcsönösségről. A kormány ezt és ezt teszi, az embereknek cserébe így és így lenne érdemes viselkedniük. Új tehát az egyenlet; kérdés, hogy milyen eredményre vezet.

Előbbi új jelenség mellett régi elem az MSZP politikájában a baloldaliság: a cikk hosszan taglalja a kiigazítás baloldali jellegét, és most az adócsökkentés x tengelyévé is ezt, azaz a társadalmi egyensúly és teherbírás szempontját teszi. A baloldaliság mellett, illetve azzal szorosan összefonódva a felelősség kifejezése dominálja még a kormányfő értekezését, amely a társadalmi tűrőképesség és a gazdasági szükségszerűség (vö: konvergencia program melletti kitartás, gazdasági növekedés) összehangolását hivatott hangsúlyozni. Szemantikai finomság a „zéró tolerancia” adórendszerrel kapcsolatos megjelenítése. E kifejezés a közúti ellenőrzések és büntetési tételeik szigorításából vált ismertté (elismertté?), így ennek adórendszerre való átültetése sikeres lépés lehet.

A felvázolt program azonban nem csak lehetőségeket, de veszélyeket is rejt magában. A bírálatok egy része a közgazdász szakma felől várható, ezek a program megalapozottságát, elégtelenségét, óvatosságát, stb. vonhatják kétségbe. A másik veszély politikai jellegű: a kormányról kialakult az az általános nézet, hogy csak a programok meghirdetéséig jut el, azok végrehajtására már nem futja. Ezen álláspont erőteljesebb változata, hogy a kormány hazudik, így nem is lesz semmi az elképzelésekből, függetlenül attól, hogy azokról mi a szakmai álláspont. És a hitelességi deficittel küzdő kormánypártnak ezzel a váddal folyamatosan meg kell birkóznia. Összességében azonban az elkerülhető politikai (és gazdasági) kár ennél sokkal nagyobb volna, így stratégialilag indokolt lépés volt az MSZP részéről a program meghirdetése.

Magyar Kornélia
Progresszív Intézet
Igazgató, politikai elemző