Kire üt vissza a provokációs bumeráng?
Hogy messziről komolynak látszó embereket beleugrathattak egy – valljuk be, ordítóan amatőr – kompromittálási próbálkozásba, az siralmas bizonyítványa a Köztársaságnak. Mert hát ne legyenek illúzióink: ha egy nyugati demokrácia pártpolitikusa, vagy tévéműsora fülest kap, hogy ellenlábasai sárosak, ugyanúgy lecsap a bizonyítékokra. A különbség csupán annyi, hogy hogy náluk kifinomultabb a tényellenőrzési metódus: nagyobb eséllyel védik ki, ha fals, koholt információkkal próbálják jégre vinni őket.
Baráth Miklós, a "díler" © MTI - Kiss István |
Történetünk előzményei közismertek: a – finoman szólva – nem pártsemlegességéről híres csatorna számos riportot adott le Veres Jánoshoz köthető személyek (üzlettárs, családtag) kétes dolgairól. Erre a pénzügyminiszter hivatásos közszereplőhöz méltatlan indulttal reagált. Több összetűzés, inzultus volt a Fidesz-szimpatizáns hírstáb és Veres között. Mely csak olaj volt a tűzre. A szocialista politikus, illetve leleplezői kölcsönös dzsihádba fogtak. S a külső megfigyelőnek úgy tűnik, egyikük sem válogat az eszközökben. A pénzügyi tárcavezető – agresszív, vitapartnerét kóstolgató beszólásaival, sajátos testbeszédével – inkább látszik a hatalma (és a hatalom biztosította sérthetetlensége) tudatában lévő kisvárosi tanácselnöknek. Aki keményen visszavág, ha a „mi kutyánk kölykét” éri bántódás. Mikor számon kérik tőle vélelmezetten gyanús ügyeit, nem védekezik. Hanem verbálisan rátámad a faggatózó újságíróra. Valószínűleg beosztottjai is tudták: a főnök immár személyes vendettának tekinti az ellenzéki leleplezések (szerinte rágalmak) hatástalanítását. Különösen, ha pályaívét szemügyre vesszük.
Elődei a bársonyszékben többnyire nemzetközi hírű szakközgazdászok vagy országos nagypolitikusok voltak. Ő viszont kisvárosi pártfunkcionáriusból (majd „talpas” képviselőből) hirtelen, szinte átmenet nélkül lett a miniszterelnök „gazdasági helyettese”, a költségvetés legfőbb felelőse. Ugyanakkor láthatóan kötődik szülőhelyéhez, bizonyos tekintetben provinciális, familiáris lelkialkatú maradt. Aki akkor is megvédi „övéit”, gazdasági hinterlandját, amennyiben az pártjára nézve káros, illetve a szituáció inkább ellenük dolgozik. Vitathatatlan: az ellenzék (illetve a sajtó) leginkább Veres ügyeinél talált fogást. Akinek emberei nyilvánvalóan próbálkoztak azzal, hogy „semlegesítsék” a vezetőjüknek mind kínosabb kiteregetések forrását. Ha pedig valakit a megfelelés kényszere űz, hajlamos elmosni a korrekt „sajtóelhárítás” és a jogsértő lejáratás határvonalát.
Ugyanakkor kétségtelen: a Hír Tv nem az a csatorna, ahol a tények tisztelete - minden pártérdek fölött állóan – mindig is a legfontosabb. Természetesen konkrét dokumentumok, felvételek náluk is megfelelhetnek a valóságnak. De az igazság a politikailag elfogult televíziókat csak addig érdekelheti, amíg illik szekértáboros-bozótharcos prekoncepciójukba. Mondjuk, a Pravdának is volt számos olyan tudósítása, amelyben nyugati országok létező, tényleges korrupciós ügyeit publikálta. Csakhogy mindezt nem elvhű igazságszeretetből, hanem politikai motivációból tette. A Hír Tv tendenciózus, egyik fülére süket intézmény. Valószínűleg soha nem fog százszázalékosan tisztázódni: a Célpont két munkatársa pusztán felkutatta a terhelő adatokat vagy elébe menve a történéseknek, rá is segítettek azokra.
Helmeczy, a közvetítő © Túry Gergely |
A folyamatosan módosulóan rekonstruált cselekménysort az összes közéleti szereplő a maga érdekének (és előítéleteinek) megfeleltetve tálalja majd. Gumicsont ez a javából, melyen kedvére edzheti tépőfogait az összes holdudvari zsoldos. Hogy az uborkaszezon leteltével ismét nekieshessen a másiknak. Amennyiben izolált tett marad, hamarosan a feledés homályra borul rá. Ha viszont néhány hónap multával kiderül: bizonyos „sötét agytrösztök” keményen dolgoztak azon, hogy egy vezető laptopjára pedofil fotókat helyezzenek el illegálisan, vagy némely újságszerkesztő asztalára kerülnek államtitok-sértést és hazaárulást igazoló fiktív dokumentumok, legvégül pedig bizonyos nagyvállalkozó korruptságáról születnek hamis tanúvallomások, úgy kezdhetünk aggódni.
Papp László Tamás