2008. június. 01. 12:22 Utolsó frissítés: 2008. június. 01. 12:19 Vélemény

Orbán: pragmatizmust takar az ideologikus külső?

Orbán Viktornak az állami nagyberuházások felülvizsgálatára, a túlköltekezés visszafogására és a külföldi tőke becsalogatására a Kéri körben tett –kiszivárgott – állítólagos megjegyzései arra utalnak: a zord, ideologikus külső mögött pragmatikus szív dobog. S ez is biztatóbb az üres ígéreteknél.

Orbán Viktor múlt héten köztudomásúvá vált zártkörű előadása kétirányú folyamatot generálhat. Egyfelől a - természetszerűleg informális-félhivatalos, megerősítetlen - kijelentések cáfolják, hogy a Fidesz-elnök a gyakorlatban is olyan demagóg, szélsőségekkel kacérkodó vezető lenne, mint „rosszhíre” alapján gondolhatnók. A háttérbeszélgetésén megszorítások szükségességét elismerő, kiadáscsökkentést javalló, a Gárdát lesajnálva befenyítő politikusnak javulhat a renoméja a frontvonal túloldalán. Hisz ezek után nehezebb lesz Orbán-fóbiával voksot szerezni. Bebizonyosodott: a jobboldali ördög mégse olyan fekete, népiesen szólva: a populista kutya csak ugat, de nem harap.

De amit hősünk elnyer a vámon, bukhatja a réven. Mezei támogatói ugyanis ezzel párhuzamosan rádöbbenhetnek: a legtöbb Kánaánt fakasztó csodarecept felületes szólam, nem pedig megvalósíthatónak gondolt ígéret. Ámde – ismerve a hazai belpolitika farkastörvényeit – valószínűleg a legtöbb dolog marad a régiben. Azok, akiknek Viktor utálatuk célszemélye, eztán sem gyűlölik őt alacsonyabb intenzitással. Miként nem várható a pártelnök rajongó-táborának jelentős csappanása sem. Hisz a szekértábor-logikát irracionális tényezők mozgatják. Amiken holmi ebadta tények jottányit se változtathatnak.

Demokratikus társadalmak üzemelésének alapvető szabálya, hogy a politikai döntések – határozatok, beszédek, cselekedetek – nyilvánossága kizárólag jó lehet. Ez alapjáraton igaz, de aligha mindig – és semmiképp nem feltétlenül. Legalábbis ezt kell gondolnunk Gyurcsány tavalyelőtti és Orbán mostani szónoklatának kiszivárgó velejét böngészve. Ebből ugyanis a fordítottja világlik ki. Hogy a politikusok mondókája a kulisszák takarásában sokkal közelebb áll a valósághoz, mint a szószékről. Bizalmas zártságban reálisan, kampánysallangok nélkül forgatják a szót. Viszont, ha mikrofont és szószéket tolnak alájuk, számolatlanul osztogatnak, ígérgetnek. A reformok ilyenkor nem fájnak, hanem bársonyosak (természetesen akkor, ha ők csinálják). A nyilvánosság (és urnazárás) előtt a politikus mindenkinek csak ad, el nem vesz senkitől. Csakhogy lelépve az emelvényről, ő maga is belátja: kijelentései teljesíthetetlenek. Nevezhetjük farizeusságnak, hogy a közember mást (vagy másképp) beszél a népnek, mint szűk körű, exkluzív hallgatóságának. És bizonyos szempontból az is.

Viszont lássuk be: a kisebb rossz, ha a szavazatunkra pályázó jelölt elhitetni próbálja ugyan a mesés ígéreteket, de legalább ő maga nem dől be saját propagandájának. Másfelől azon is eltöprenghetnénk: a közember csupán nagyban teszi azt, amit a magánember kicsiben. Nagy társaságban ritkán szoktuk gyerekeinket a sárga földig lehordani. Sőt, akkor is dicsérjük őket, büszkélkedünk velük, ha teljesítményük azt nem mindenben igazolja. Hiába lő kapufát a srác az iskolai focibajnokságon, rontja el szövegét kislányunk a gimnáziumi drámakörben, mi azért lelkesen tapsoljuk vörösre a tenyerünket. Ugyanakkor hazaérve, csendesen azért a szemébe mondjuk: „Kislányom/fiam, magunk között szólva, ez nem volt az igazi. Alaposan elszúrtad, legközelebb készülj szorgalmasabban!” Ugyanilyen rugóra jár a pártember agya is. Nem szereti lelombozni saját publikumát (és veszélyeztetni népszerűségét) azzal, hogy beismeri: a pártprogram végrehajtásának objektív korlátai lehetnek. Hogy egy kicsi, nyitott nemzetgazdaságnál a választói kívánságlistát megkurtíthatja, a szavazói akaratot felülírhatja a globális piac aktuális trendje. Hogy a közügyek intézése arról szól: mindig lehet(ne) a hatalomgyakorlóknál kicsit jobban csinálni, de varázslattal ezermilliárdos hiányokat eltüntetni aligha.

Előző írásunkban a messiás-komplexus veszedelmétől óvtuk a Fidesz csúcsvezetőjét. Ha igaz, ami a háttértanácskozáson tőle elhangozott, úgy tűnik, nélkülünk is vette az adást. Mi több, bár hivatalosan nem vállalja fel az ott elhangzottakat, a szivárgás akár Orbán környezetéből is eredhetett. Nem lehetetlen, pártelnök indirekt úton, cseppenként próbálja beadagolni a közvéleménynek, hogy a szűk, megszorításos esztendők aligha érnek véget a Fidesz-győzelemmel.

Papp László Tamás