2008. május. 19. 10:21 Utolsó frissítés: 2008. május. 19. 16:59 Vélemény

Multikulti palesztin-zsidó állam? Mese habbal

Jossi Sarid Izrael egyik legnevesebb baloldali politikusa és újságírója, aki 2003-ig a baloldali Merec pártot és annak frakcióját is vezette. Jelenleg könyveket ír, saját heti rovata van a Haaretz nevű napilapban, és politikai kommentátorként hallatja ironikus hangját. Izrael kikiáltásának 60. évfordulója kapcsán a két népnek, a zsidónak és a palesztinnak két államot ígérő koncepciójáról kérdeztük.


Jossi Sarid
hvg.hu: Ön szerint az izraeli-palesztin konfliktus megoldható, ha a két népnek két önálló állama lesz?

Jossi Sarid: A jelenlegi világrend nemzetállamokra épül, és mindaddig, amíg másképp nem lesz, minden népnek megvan a maga országa, illetve szinte minden népnek van hazája. Minden népnek joga van az önmeghatározáshoz, a saját államhoz, a zsidó népnek és a palesztin népnek egyaránt. Mindkét népnek vitathatatlan történelmi joga van ehhez a helyhez, csak a terület megosztásával, kompromisszummal oldható meg a konfliktus. Ezért a végén két állam lesz itt.

hvg.hu: A Magyar Nemzetben nemrég Hatvan év múlva - az izraeli állam máig nyög egykori alapítói elhibázott elméleti alapvetését címmel írás jelent meg, amelyben a szerző a "holokauszt borzalmai miatt máig élő, folyamatos és érthetetlen bűntudatról", "álságos és hazug antiszemita kártyáról" ír, és egy „multikulturális, mindkét nép által élhető, nem faji alapon meghatározott" Paleszina-Izrael megteremtése mellett áll ki. Erről mi a véleménye?

J. S.: Szerintem ez mese habbal. A cikk szerzőjének nem tetszik Izrael állam létezése, és megszüntetését úgy szorgalmazza, hogy egy szalonképesnek tűnő, ám teljesen irreális elgondolásba csomagolja. Ez az úgynevezett posztcionista álláspont. Ha majd az amerikaiak átalakítják az államukat Indián Amerikai Egyesült Államokká, ha majd az ausztrálok lemondanak Ausztráliáról, és létrejön az Aboriginal-Ausztrál Államszövetség, vagy a franciák lemondanak Franciaországról egy Arab-Francia Unióért, akkor mi is megfontoljuk ezt a lehetőséget.

hvg.hu: És a jogegyenlőség?

J. S.: A jogegyenlőség rendkívül fontos, ezt természetesen garantálni kell. Valóban az állam szegénységi bizonyítványa és súlyos szégyenfoltja, ha nincs jogegyenlőség az arab állampolgárok részére. Ez ügyben jóval többet kell tenni, mint amit Izrael 60 éves fennállása alatt tett. Hogy Izrael minden polgára egyenértékűnek tekinthesse magát, hogy az arabok ne érezzék magukat másodosztályú állampolgárnak.

hvg.hu: Mikor nem fogják másodosztályú állampolgárnak érezni magukat?

J. S.: Ha jobbá válik a rendszer. Sajnos vannak zsidók is, akik nem igazán érzik otthonuknak az országot, mivel az utóbbi években igen rosszak a kormányaink, a vezetőink, s ezért rengeteg belső gonddal küszködünk. Ezek talán még a külső bajainknál is veszélyesebbek.

hvg.hu: Mit gondol a szélsőséges izraeli politikusok által szorgalmazott lakosságcseréről, hogy ne csak Ciszjordániából költözzenek ki a zsidók, hanem Izraelből is az arabok?

J. S.: Minden országban vannak egy nép kollektív bűnösségét valló fasiszták, nálunk is, ebben sem különbözünk a többi néptől. A legtöbb nemzetállamban vannak kisebbségek, nem izraeli specialitásról van szó, meg kell tanulnunk együtt élni velük.

hvg.hu: A felmérések szerint az izraeliek döntő többsége elfogadja, hogy a két népnek két állama legyen. A jelenlegi palesztin valóság ismeretében - egyre inkább teret nyer a vadul Izrael-ellenes Hamász - mit gondol, reális ez a koncepció?

J. S.: Nem mondhatjuk, hogy a palesztinok könnyebbé teszik az életünket, ahogy mi sem tesszük könnyebbé a palesztinok életét. Ezért a viszály tovább húzódik, mint a világ többi konfliktusa. Két, egymást nehezen elviselő szomszéd él itt, az ellenségeskedés néha két szembenálló afrikai törzs harcára emlékeztet. Eddig valóban nem voltunk ideális partnerek.

hvg.hu: Ennek ellenére Bush derűlátóan úgy nyilatkozott, hogy jövő januárig, közvetítésével, békeegyezmény születhet…

J. S.: Éppen úgy fog megállapodást kötni, mint ahogyan Irakban győzött. Szeretem a vicceket, de ez egy rossz vicc. Csak remélhetjük, hogy a következő amerikai elnök végre komolyan veszi a Közel-Kelet problémáját, és nem megfigyelőként, hanem résztvevő partnerként száll majd be a béketárgyalásokba. Ha Amerika, hatalmas potenciájával, elkötelezettebben tevékenykedik a térségben, akkor ennek talán eredménye is lenne.

Shiri Zsuzsa/Jeruzsálem

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?