Hogyan ne legyünk kormányszóvivők? – László és Havas története
Több módja van annak, hogy az ember ne legyen kormányszóvivő, de mind közül talán az a legbiztosabb, ha egyszerűen nem vállalja a dolgot. A hölgy, aki most nem vállalta, azt nyilatkozta, hogy szerinte a szóvivői állás a szakma csúcsa. Nos, ha ez valóban így van, akkor máris érthető, hogy miért mondott nemet. Gazdagabb lett viszont azzal a történettel, "hogyan nem lettem kormányszóvivő". Mint számos kollégának, nekem is van egy sztorim erről.
Kiből lesz a jó szóvivő? |
Milyennek kell lennie a jó szóvivőnek? Olvasson elemző cikket! |
Demcsák: sika, kasza, léc |
Olvasson véleménycikket a majdnem-szóvivőről! |
© MARABU |
Azért, mert én Henriket majd húsz éve ismerem, írtunk együtt verset, könyvet, alapítottunk hírügynökséget, de minden vállalkozásnak két jellemzője volt: egyik sem tartott tovább két hétnél, és mindegyik csődbe ment. Nem hiszem, hogy ez alapvetően megváltozott volna - válaszoltam. Henrik, te ezt nem gondoltad át? - kérdezte a miniszterelnök. Nem, hangzott a válasz. Kijöttünk, aztán Henrik belépett, és egyszerre lett szóvivő, meg államtitkár, mintegy nyolc napig.
A bukás jó nagy volt, a mai napig nem teljesen világos, miért volt erre szükség. Utána a miniszterelnök megbízásából felajánlották, hogy legyek államtitkár és kormányszóvivő, de egykori évfolyamtársamnak azt mondtam: a szakma nem emésztené meg, hogy egy éven belül a negyedik újságíró bukkanjon fel, és bukjon meg. Inkább legyen olyasvalaki, aki nem szakmabeli és hivatali tekintélyével el tudja adni a dolgot. Így lett - közmegelégedésre - Kiss Elemér a szóvivő. Most is valami hasonló megoldásnak kellene következnie, hiszen a politikailag teljesen súlytalan szereplők egy válságos helyzetben semmiképp sem alkalmasak arra, hogy hitelesen beszéljenek…
László József