A 2004 októberében hivatalba lépett első Gyurcsány-kormány úgy döntött, önálló hivatalt hoz létre az EU-val való együttműködés koordinálására. Ez addig a Külügyminisztérium keretében zajlott. Megjegyzendő, hogy a legtöbb EU-tagállamban az európai ügyek koordinációja a külügyminisztériumban történik. Ezekben a tagországokban ugyanis a külügy felügyeli a brüsszeli állandó képviseletet, amely az EU különböző döntéshozatali fórumai felé közvetíti a tagállam uniós szándékait. Akadnak olyan országok is, ahol erre a funkcióra önálló hivatalt hoztak létre, de ezek elsősorban olyan elnöki rendszerű köztársaságok (Finnország, Franciaország), ahol az államfőnek különleges jogkörei vannak az állam külügyeinek alakításában, ezért az EU-val kapcsolatos döntési jogkört róla „leválasztották”.

A csatlakozási tárgyalások kezdeteitől fogva Magyarországon a Külügyminisztérium külön erre a célra létrehozott államtitkársága volt megbízva az EU-val kapcsolatos feladatok ellátására, különösebb kifogás nem is merült fel. A Külügy épületeinek a 2000-es évek elején kezdett bővítésekor, illetve felújításakor külön szempontként szerepelt az európai koordináció igényeinek teljesítése: a speciális informatikai háttértámogatás, a védett kommunikációs rendszerek, a videokonferencia tartására alkalmas tárgyalótermek kialakítása többszáz millió forintos pluszköltséget jelentett. A korszerű igényeket kielégítő épületrészek 2004 nyarára készen álltak.

Még az év októberben döntés született az államtitkárság kiszakításáról és a belőle létrehozott új hivatalnak, az Európai Ügyek Hivatalának elköltöztetéséről - hozzávetőlegesen 60 munkatárssal együtt - abba az irodaházba, amelyben az újonnan kinevezett felügyelő tárca nélküli miniszter, Baráth Etele korábban berendezte főhadiszállását. Igaz, az ÁPV Rt. egykori, időközben a jól ismert államháztartás-kozmetikázó módszerrel az OTP-nek eladott, majd visszabérelt irodáit ebből az alkalomból fel kellett újítani, és a megfelelő informatikai és biztonsági rendszerekkel fel kellett szerelni, hogy alkalmasak legyenek a koordinációs feladatok ellátására. A helyiségekért borsos bérleti díjat is kellett fizetni: havonta négyzetméterenként 21 eurót. Mindez azonban nem számított.

A szétválás természetesen nem ment könnyen, temérdek szakmai és személyi ellentét jött a felszínre, és élesedett ki a régi anyaintézmény és az új hivatal között. Az Európai Ügyek Hivatalába került munkatársak többsége kisebb fajta katasztrófaként élte meg a távozást, hiszen ezzel lényegében elvágták őket a külszolgálatokkal tarkított, változatos külügyi pályafutás lehetőségétől. Egyedül a megsokszorozott vezetői posztok betöltői örülhettek maradéktalanul az új helyzetnek.

A torzsalkodások folyamatossá váltak, a külügyi infrastruktúráról való leválás pedig komoly csapást mért az Európai Ügyek Hivatalának a magyar külképviseleti hálózattal való kapcsolattartó képességére. Eközben – bizonyára a racionalitás és a költségtakarékosság jegyében – a Külügyminisztérium új, saját EU-koordinációs részleget hozott létre, amely jelenleg négy vezetővel, négy titkárnővel és tizenegy referenssel működik. Egyes számítások szerint az átszervezés közvetlen költségei mintegy fél milliárd forintra rúgtak

Ám láss csodát! Úgy hírlik, az illetékesek lázasan dolgoznak azon, hogy az Európai Ügyek Hivatalát visszaillesszék a Külügyminisztériumba.

Dalmáth Lajos