2005. november. 02. 00:00 Utolsó frissítés: 2005. november. 03. 11:18 Vélemény

Portré az Alexandra Könyvkiadó igazgatójával

"Legelső könyvélményem a Robinson Crusoe volt. Utáltam, mert kötelező volt. Aztán az Egri csillagokba már szerelmes voltam, a Vukot pedig tizenötször is elolvastam" - emlékszik az utcai könyvárusból szűk másfél évtized alatt az ország egyik legtekintélyesebbé lett, 37 esztendős könyvkereskedője és -kiadója, miként formálódott könyvízlése.

© Túry Gergely
A Drávaszerdahelyen nevelkedett fiú más leckét is kapott: "Tudom, mit mikor kell vetni, mikor kell permetezni, de gondoztam a jószágot is." Csak 15 évesen, a Pécsre költözéssel éri az első nagy életformaváltás, ahol a gimnáziumi érettségi után a jogra jelentkezik. Miután nem veszik fel, három félévet lenyom az Államigazgatási Főiskolán, miközben már belevész a - mint ő nevezi - könyvezésbe. Kezdetben a Kossuth Kiadó bizományosa. "Már az első szombaton 600 forint maradt a zsebemben" - emlékszik az indító élményre. Aztán ráérez egy agykontrollkönyvben rejlő sikerre, és minden pénzét kockára téve nagyot kaszál. Hamarosan az övé minden utcai stand Baranyában. A szabadtéri siker után megvásárol egy könyvesboltot, és egy 1991-es frankfurti könyvvásári élmény rácsodálkoztatja az igazi léptékekre. Mindjárt vesz három kiadási jogot, és onnantól nincs megállás: egyre-másra nyílnak az első házasságából született kislányáról elnevezett Alexandra könyvesboltok, betelepül a plázákba, nemrég pedig Pesten már többszintes könyves szupermarketet is nyitott. A szakma sokáig távol tartotta magát tőle, kevéssé becsülve a lektűröket, amelyekkel piacra lépett, de a Noran és az Európa Kiadó felvásárlásával s a kiadók egyesületébe való belépésével, nem utolsósorban pedig több mint 10 milliárd forintos forgalma okán immár aligha hagyhatja figyelmen kívül jelenlétét.

"Szívesen horgászom, és focizok a haverokkal. Persze az olvasás mellett" - vall a második házasságában élő könyvkereskedő, akinek, ha az üzlet Pestre szólítja, nem kell szállodába vonulnia, "van itt is lakásom". Az igazi otthont azért a felújított pécsi családi ház jelenti.

- Sikerült tökéletesen zavarba hoznia a könyvszakmát, amely sokáig afféle uborkafára felkapaszkodott vigécként kezelte. Aztán a sok tömegkönyv után most megvett két magasan jegyzett kiadót. Megváltozott az ízlése? Így akart bekerülni az irigyelt klubba?

- Visszakérdezek: kinek az értékítélete alapján leszek én elfogadott vagy nem elfogadott? Ki a magyar könyvkereskedelem és könyvkiadás fokmérője?

- Már meg is buktunk a vizsgán: fogalmunk sincs. Nem is akartuk felidegesíteni. Akkor úgy kérdezzük: ön mit tart a közegről, ahová - akárhogy is - kívülről berobbant?

- Ebben az országban vannak páran, akik úgy gondolják, hogy ők a könyvszakma. Szerintem viszont az egyetlen fokmérő a kedves vásárló. Aki bemegy a boltba, és kifizeti a könyv árát. Bírom, amikor a tényleg értékes irodalmat megjelentető kiadók 200 százalékos fedezettel - mert csak akkor adják ki a könyvet, amikor ezt már beszedték - döngetik a mellüket, hogy mi, kérem, irodalmat csinálunk. És az eladott példányszám öt darab...

- Az üzleti siker persze sok mindent igazol, de sosem gondolt arra, hogy szakmai tekintélyét csak fokozná, ha nem lehetne legyinteni önre, mondván, csak egy érettségije van?

- Jelen pozíciómban nincs szükségem semmilyen diplomára. Ha sznob volnék, persze mást mondanék, hiszen mennyivel jobban mutatna az önök újságjában is, hogy igen, van ilyen meg olyan papírom. Ha fontosnak tartanám, bármelyik iskolát el tudnám végezni.

- Világos, de eszünkbe sem jutott bárhova is beíratni. Minden kiadásra váró könyvet lát?

- Ugyan, idén közel 450 címet adtunk ki. A benyomásaim alapján határozok. Persze van, amiről kérek előtte szerkesztői véleményt, de a döntés az én kezemben van.

- Mondhatni: hazardíroz?

- Benne van. Sokszor felteszik nekem azt a buta kérdést, hogy mi a sikerkönyv receptje. Ha tudnám, csak sikerkönyveket adnék ki. Egy a döntő, hogy nekem tetszik-e, vagy sem.

A portré második része (Oldaltörés)

- A családot mennyire engedi közel a döntésekhez?

- Nem adnak tanácsokat, de nem is kérek tőlük. Jobb is, mert a kritikát nehezen viselem. A családból mindenki nálam dolgozik, de pozíciójuk nem jogosítja fel őket arra, hogy ebbe vagy abba beleszóljanak. Ők alkalmazottak: apukám, húgom, sógorom, unokaöcsém...

- És a lányai, majdani örökösei? Ők is ebben a státusban lesznek majd?

- Azt szeretném, hogy az Alexandra háromszáz évig ebben a családi tulajdonban legyen. A névadó nagyobbik leány most megy középiskolába - Angliába. Hogy utána mi lesz, nem tudom, de persze nem leszek öngyilkos, ha azt mondja, hogy nem akar ebben az üzletágban dolgozni. De szerintem lesz olyan értelmes, és felfogja, mit is jelent, hogy itt minden az ő nevét viseli. És persze ott a kisebbik, Bianka, de ő még csak 11 éves, nagyon kislány.

- Ők még korábbi házasságából születtek, azóta sok minden változott. Gyakran ír vezércikket hálózatának lapjában, a Könyvjelzőben. Gondolkodott nagyobb lélegzetűn is?

- Komolyan nem. Amikor gyerekként elolvastam Gárdonyitól A láthatatlan embert, a végén bedühödtem: mi az, hogy itt vége? Tudtam, mit akarnék még olvasni. Gyorsan vettem egy spirálfüzetet, és ráírtam: A láthatatlan ember folytatása. Aztán annyiban maradt.

- Apropó, írósztárok: közülük csak közvetve kerültek néhányan az istállójába...

- A méretemnél fogva ma már sok költőnek és írónak megtehetném az ajánlatomat, talán többeket el is tudnék csábítani, de úgy vélem, a jog azé, aki valakit felépített.

- És önnél sem puhatolózott egyik mai írójelesünk sem?

- Könyvkiadóként mindenkit tárt karokkal várok. De ezek az írók nagyon meg vannak becsülve. Ők többek annál, semhogy bárkit megkeressenek. Őket illik keresni. Amit részemről viszont, mint mondtam, etikátlannak tartanék.

- Azt mesélik, mindenről ön dönt - és a nap 24 órájában...

- Pár hónapja minden brutálisan megváltozott. Éjféltájt hazamentem egy vacsoráról, és várt még háromórányi munka, a könyvek leosztása. És akkor megutáltam magam. Nyomban kiosztottam a feladatot a kollégáknak. Sosem hittem, hogy meg tudom tenni...

- Talán már azt is figyeli, mit csinál a konkurencia? Betér egy-egy mondjuk Libri-boltba?

- Amikor a feleségem a Mammutban vásárol, olykor benézek oda.

- És vásárol is?

- Ugyan, mit tudnék én ott venni?

- Az ilyen kérdéseken kívül mi az, ami még idegesíti?

- Utálom a kapzsiságot és a pitiséget. De egyre jobban dühítenek az apróságok is. Például ha az utcán eldobnak egy papírt. Attól meg tudok őrülni. Vagy ha látom, hogy a kutyapiszkot nem takarítják el. Akkor szólni szoktam. És megvárom, amíg intézkednek.

- Omnipotens. Tudjuk, nem elegáns kérdés, de mi lenne egy ennyire one man show-vállalkozással, ha önt váratlanul elütné a hajókötél? Összeomlana a birodalom?

- Szerintem a menedzsment átvenné az irányítást, és vinné tovább az ügyeket. Legalább addig, amíg Alexandra nagykorú nem lesz.

LINDNER ANDRÁS - HORVÁTH ZOLTÁN