A diktatúra lebontását a nyelv változásán keresztül is nyomon lehetett követni. A disszidens véleményeket, az ellenzékieket a Kádár rendszer „adminisztratív eszközökkel” üldözte: ilyen volt a megfigyelés, az útlevél megvonása, s a rendőrségen töltött egy-két éjszaka. Adminisztratív eszköz volt a külföldi ösztöndíj megtagadása és a baráti társaságok szétzilálása is.

A „politika” fogalma a diktatúrában gyanús fogalomnak számított. Ugyan szűk körben olvasott folyóiratokban, - már a 80-as években- a „politikai intézményrendszer reformja” gyakori kifejezés volt, de még az elit pártmunkások is csak csínján bántak a szóval. A kádári diktatúra támogatói gondosan ügyeltek arra, hogy nehogy bárki is átlépje a kommunista diktatúrát és ősellenségét, a pluralizmust elválasztó vonalat. Kádár enyhített diktatúrájában az önkényuralom megszűnt, ám az államhatalom 56 után is az „ellenséges erők” elnyomásán alapult. Az elnyomás pedig adminisztratív eszközöket mozgósított. A kádári diktatúra feleslegesnek ítélte a „politikai életet”, amely ab ovo a különbözőségeket fejezi ki, azt, hogy a társadalom nem egy tömbből van faragva. Kádárék viszont azzal érveltek, hogy a munkáshatalom megvalósulásával már nincs szükség a különböző érdekek ütköztetésére, azok kiegyenlítődtek. A szóhasználatban 1986-1987-ig nem illett a „politikát” mint önálló szférát emlegetni.

A „politika” Grósz Károly 1987-es miniszterelnökké választásával nyert polgárjogot a hatalom felső köreiben. Grósz – bár az adminisztratív eszközök gyakorlatán nem változtatott –, a kommunista pártot már egy „politikai” térben helyezte el, ahol a pártnak „politikai válaszokat” kellett találnia a felmerülő problémákra. A politika szó használata a kádári diktatúrával és egyben a hagyományos diktatúrával szembeni leszámolás volt. A nyolcvanas években indult értelmiségi erjedés rehabilitálta a politika fogalmát . A politika az érdekütközések keretévé vált. A megreformált politikai intézmények az érdekkülönbségek megjelenítését szolgálják. A politika az erőszak ellentétjét jelentette. A „politikai eszközök” alkalmazása Gyurcsány felfogásában is a nem erőszakos, azaz nem proletárdiktatúrás eszközök alkalmazásását jelentette.

Ezzel együtt a hatalom természete nem változott meg. A reformokat szorgalmazó pártmunkások nem a hatalmat akarták elveszíteni, hanem egy korszerűbb hatalmi szerkezetet akartak kialakítani. Nekik is voltak ellenfeleik. Az újonnan alakuló civil szervezetek, amelyek már születésük pillanatától pártcsíráknak néztek ki. Az ő „kiszorításuk” a versenytárs kiszorítását célozta. A politika fogalmának helyreállításával azonban ez már nem a diktatúra folytatását hanem a politikának szabad teret adó, demokratikus rend kialakítását szolgálta.