A történelem során számos vallási és tudományos köntösbe bújtatott érvvel próbálták igazolni a rasszizmust. A poligenezis hívei – köztük Voltaire – a bibliai

Papp László Tamás

teremtésmítoszt negligálva azt bizonygatták, Isten nem egyszerre, hanem külön-külön teremtette az emberfajtákat, így azoknak nem szabad egymással keveredniük. Dél-Afrikában a Stellenbosch Egyetem szociálpszichológiai tanszékének professzorai dolgozták ki az apartheid gyakorlatát.

Ma hazánkban nincsenek fajüldöző törvények, és olyan kormányok sem, akik bevezetni akarnának ilyeneket. Néhány szélsőségest leszámítva nincs olyan közszereplő, aki büszkén és nyíltan vállalná a rasszok elkülönítésének programját. Abszurd módon még olyanok is felháborodottan kikérik maguknak a rasszista jelzőt, akik tényleg azok. Most viszont – különösen, mióta egy alapítvány precedensértékű módon beperelte a miskolci önkormányzatot – egyre többen beszélnek arról, hogy Magyarországon informális szegregáció, puha apartheid van. Melyen az értik, hogy a magyar alapfokú oktatási rendszer szeparálja egymástól a többségi és a roma gyerekeket.

Mielőtt politikai szimpátiánktól függően e nehéz kérdésben is rögvest besorolnánk a szívünknek kedvesebb álláspont mögé, érdemes néhány tényt is megismerni. Kétségtelen, a magyar iskolarendszerben jelen vannak komoly szegregációs tendenciák. De a puszta előítélet a fenti jelenségnek csak az egyik, nem pedig az egyetlen oka. Különösen, hogy a romák oktatással kapcsolatos problémái más európai kisebbségek hasonló dilemmáival összevetve szinte unikálisak. Csángóktól a katalánokig a legtöbb európai kisebbség vágya és követelése éppen az, amit a romákkal kapcsolatban méltánytalanságként említünk: külön osztály, tagozat, sőt önálló iskola. Ebből is látszik, hogy a dolgot nem lehet kizárólag etnikai dimenzióból szemlélni.

A legfőbb panasz, hogy a cigány gyerekeket, előítélet okán, sok helyen, “normál” helyett mind felzárkóztató osztályba rakják. Igen, ennek egy része valóban lehet rasszista prejudikáció, de valamennyi aligha. Senki nem vitatja, hogy a romák és a társadalmi majoritás viszonylatában szakadéknyi méretű civilizációs szintkülönbség tátong.

A cigányság jövedelmi, iskolázottsági, táplálkozási, egészségügyi mutatói nagyságrenddel maradnak el a többségétől. Ha pedig ez így van, akkor mindenféle faji előítélet nélkül is kimondható, egy alultáplált roma gyerek, akiknek a szülei a nyolc általánost el nem végzett, putriban lakó analfabéták, nyilvánvalóan gyengébben fog teljesíteni, mint rendesen evő, érettségizett ősökkel rendelkező társa. Logikus, hogy először fel kell zárkóztatni ahhoz, hogy versenyre kelhessen átlagos társaival.

"A diszkrimináció üldözendő bűn" © Karnok Csaba

Az előítélet kétségtelenül sok negatív jelenségért felelős, de nem lehet mindent erre visszavezetni. A mostani kormányzat bizonyos tényezői a pozitív diszkriminációban látják a megoldást. Vagyis hogy a felzárkóztatásra szorulókat is rögtön “normál” osztályba utaljuk. De ez pont azokra nézve kontraproduktív, akiknek segíteni akar. Az előnyt nyújtó megkülönböztetés ugyanis nem a hátrányos pozíciójú csoportot zárkóztatja fel a követelményekhez, hanem a követelményrendszer bejutási szintjét nyomja le az ő szociokulturális okokból gyengébb átlagukhoz. Ez pontosan a rasszisták szájába ad érveket, hisz ők hangoztatják, hogy a romák alsóbbrendűségük miatt nem tudják elérni a “fehérek” szintjét.

Ráadásul a legtöbb embernek fogalma sincs róla, mit ért az oktatási tárca a “hátrányos helyzetű” fogalmán. Ha egy gyerek nagyon szegény, de jó képességű, akkor üldözendő bűn csak azért “gyengék” közé rakni, mert cigány. Az is elfogadható, hogy ha a gyerek nem sokkal van elmaradva az átlagtól, akkor “normál” osztályban a helye. De azt legfeljebb doktriner jogvédők gondolhatják komolyan, hogy egy – származástól függetlenül – nagyon gyenge képességű, beilleszkedési zavarokkal küzdő diákot ki lehet tenni a kvalitását meghaladó követelmény frusztráló hatásának. Ezen a téren is igaz, hogy több szakmai alapú megfontoltságra és kevesebb bozótharcos indulatra lenne szükség.