Aki külföldi alapítványok által támogatott programokat visz, az már eleve gyanús. Majd jól meg kell magyaráznia mindent. És főleg bizonyítania. És ez nem lesz egyszerű, kérem. A keresztkérdések zavarba ejtőek lesznek.

Hallottam a minap, hogy egy civil szervezet KEHI-vizsgálatánál azt kellett volna bebizonyítani, hogy a rég lezajlott, elszámolt konferencián a megjelentek svédasztalos ebédjén vajon azok ették-e meg az ételt, akikre pályáztak? Esetleg valaki más? Hogyan lehet ezt bebizonyítani? Étel- és székletmintával? Vagy minden résztvevőről fotóval, mellette ujjlenyomattal beazonosítható módon, ahogy egyenként tömik magukba a kaszinótojást? És a sütiket? Azt külön kellett volna dokumentálni, nem beszélve a kávéról…..?

Igen, értem én. Bárki megehette volna. Például a szervezők családja, barátja, rokona és üzletfele. És ki tudja, miféle más, ellenséges tömörülések. Akiket a külföldiek pénzén etetnek, hogy aztán jó erőben támadhassák a rendet.

Bizony, át kell dolgozni a pályázati elszámolások előírásait is. Nem elég többé a jelenléti ív és a fotódokumentáció vagy videofelvétel. Más eljárásokat kell beilleszteni a rendszerbe.

Olyan szempontokat, ami eldönti, ki a jó, és ki a rossz civil. Erre a válasz azt hiszem, már világos. Jó az, aki a jelenleg érvényben levő elgondolásokat kétkedés és ellenkezés nélkül elfogadja. Ha ennek hangot ad. Jelenlétével, tapssal, hangos kiállással igazolja lojalitását. És pluszpont jár annak, aki a másik oldalt közben meghazudtolja, alázza, leköpi.

Rossz az, aki bármit megkérdőjelez. Aki nem fogad el mindent. Aki kétkedik. Akinek más javaslatai vannak. Aki szakmai alapon szeretné tudni az okokat. Aki nem érti, mi megy itt.

Nem lesz egyszerű szétválogatni minket. Alaposan meg kell vizsgálni terápiás kutyákat, lovakat, kóbor állatokért, beteg gyerekekért dolgozókat, tehetséggondozókat, művészeti klubokat, közösségépítőket, művészetterápiával foglalkozókat, integrációért küzdőket, természetvédőket, roma felzárkóztatókat, nőket segítőket, biogazdaságot működtetőket, tartásjavító foglalkozásokat lebonyolítókat, biciklizést népszerűsítőket, játszóház-vezetőket, kulturálisfesztivál-szervezőket, mindenkit, mindazokat, akik olyan területen dolgoznak, ahol az állam nem túl sikeres, mert az ellenségkép már akkorára nőtt, hogy mindenki gyanús lett. Kivéve, aki családtag, barát, rokon és üzletfél. Mert bennük ugye meg lehet bízni. Nekik nincs is szükségük külföldi pénzekre. Mert kapnak eleget a működésükhöz itthon. Meg persze ők küldetésül nem is holmi földhözragadt problémamegoldást választanak, mint egészségügyi, oktatási egyenlőtlenségek pótlása, vagy más liberális baromságot, az ő területük a hatalom civil támogatása.

Milyen jövőképet vizionálhatunk magunknak? Mi, akik pályáztunk a Norvég Alaphoz, az OSI-hoz, Svájci Alaphoz, másokhoz, akik pályázati lehetőséget kínáltak a munkánkhoz. Akiknek köze sincs a politikához. És mi is, akik nem akartunk politizálni, csak egyszerűen nem értettünk egyet. Akik szakmai alapon fogalmaztunk meg más szempontokat, és szerettük volna ezeket megvitatni. Akiket egyetlen mozdulattal tettek át a másik oldalra, holott nem akartunk oda sem tartozni. Meg akartuk őrizni a szakmaiságunkat, amit egyre nehezebben tudtunk politizálás nélkül érvényesíteni.

Azt hiszem, nem megy tovább. Az új szótárban új értelmezés lesz a civilség fogalma mellett is. És ez a szótár, ahogy látom, egyre több olyan címszót tartalmaz, amire Európa és a világ is rácsodálkozik.

(A szerző az Igazgyöngy Alapítvány vezetője)