Méltatlanság ért egy közismert magyar nyugdíjast: megvonták a nyugdíjpótlékát. A közismert nyugdíjas nem hagyta annyiban a dolgot, pert indított, azt elvesztette, ám amióta ez a méltánytalanság megesett vele, igencsak megnőtt a baráti köre: publicisták, kommentelők széles hada harcol, ír és lájkol az emberi méltóságáért, annak általános elismeréséért, hogy mennyit tett ez a polgártársunk hazáért, haladásért, reformokért. Egyébként valóban sokat.

De nem ez a kérdés. Szabó Istvánnál sem az volt soha a kérdés, kitűnő rendező-e, hanem hogy miért vált besúgóvá, miért hallgatott róla, majd miért állt elő 2-3 féle magyarázattal.

Még mielőtt tehát Nyers Rezső a magyar progresszió új konszenzuális hősévé válna, akit a pitiáner fideszes bosszú utólag el akar lehetetleníteni, és akivel szolidarítani kell, mert neki köszönhetjük az új gazdasági mechanizmust, vegyük át gyorsan, mi is történt. Az történt, hogy Nyers Rezső annak idején, a kádári megtorló párt irányító testületének tagjaként, megszavazta Nagy Imre kivégzését.

A bíróság azért döntött a nyugdíjpótlék-megvonás mellett, mert nem is tehetett volna másképp: egy vitatható, de hatályos tavalyi törvénymódosítás alapján Nyers is egyike annak a 142 főnek, "akik 1945 és 1949 között közreműködtek a demokratikus államberendezkedés felszámolásában; szerepet játszottak az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében vagy az azt követő megtorlásokban, illetve 1948 és 1990. május 1. között titkosszolgálati tevékenységet folytattak." Nyers esetében természetesen az 1956 utáni megtorlásokban játszott szerepe volt a döntő, ráadásul több dokumentum is bizonyítja: ő maga pontosan tudhatja, miről is van szó.

Ezzel azonban nincs mindenki így. A Facebookon jeles balliberális személyiségek kérdőjelezik meg Nyers érintettségét, illetve söprik félre az érintettség tudatában annak relevanciáját, mondván, ne vicceljünk már, hát az 1968-as magyar reformok atyjáról beszélünk, nélküle hol lennénk. Aczél Endre szerint "épeszű ember tudja, hogy soha, senkit nem szavaztattak meg, és az a KB-határozat, hogy szabad folyást rendelnek el a törvényes eljárásnak, 1957 decemberében egyáltalán nem jelentett halálos ítéletet", Nagy nem a KB-nak, hanem a szovjeteknek, a kínaiaknak és Kádárnak köszönheti halálát. Ami persze nyilván igaz, nincs ember, aki elvonatkoztatna 1956 nemzetközi beágyazottságától – csak éppen azt az 1957 végi gerinctelenséget nem kéne mentegetni vele.

"Megmondjam mi Nyers Rezső bűne, nem állt be a Vezír mögé biodíszletnek" – olvashatjuk az egyik kommentben, azzal az egyébként legitim érvvel együtt, hogy mi a helyzet Pozsgay és Szűrös nyugdíjpótlékával. Miklós Gábor pedig a Népszabadságban egy egész cikken át úgy tesz, mintha a későbbi reformerség felülírhatná a KB döntését, amit ő egyébként meg sem említ ("Tudják-e, hogy a magyar világ megváltoztatásában milyen szerepe volt Ny. Rezső nyugdíjas közgazdásznak, egykori politikusnak?"). Ja, így könnyű.

A volt reformer a nyilvánosság előtt évtizedek óta következetesen hallgat arról, mi is történt pontosan az MSZMP Központi Bizottságának (KB) 1957. december 21-i zárt ülésén, amikor a testület egyhangúlag úgy döntött, hogy Nagy Imre miniszterelnök, valamint Donáth Ferenc, Fazekas György, Haraszti Sándor, Jánosi Ferenc, Szilágyi József, Tánczos Gábor és Vásárhelyi Miklós ügyében "szabad folyást kell engedni a törvényes eljárásnak". A jegyzőkönyvekből annyit tudunk, hogy az 51 jelenlévőből 17-en szólaltak fel, mind támogatólag, az egyik felszólaló és igennel szavazó Nyers volt: "A beszámolókkal és a határozati javaslattal egyetért. Egyetért azzal is, hogy a népköztársaság elleni árulást kell hangsúlyozni, és nem a politikai nézeteket. A differenciálással is egyetért, hogy ne induljon mindenki ellen eljárás. A tömegek felé Nagy Imre árulását kell újra bizonyítani, a párton belül viszont azt, hogy miért nem valamennyi ellen indult eljárás."

Csak az eljárást szavazták meg a KB-ban, nem a kivégzést, mint egyesek szőrszálhasogatnak? Nem létezhet komoly ember, akiben akár csak felmerül, hogy a forradalom első számú megtestesítője, "a népköztársaság árulója", a kötélnél kevesebbel megúszhatta volna a per kimenetelét. Nagy Imrét már 1957 áprilisában letartóztatták Snagovban, hazahozták, és várta a pert, amelyről Kádár már rég megállapodott az oroszokkal. Augusztusra megvolt a vádirat és az ítélet.

1957 végén ráadásul még bőven tombolt a Méray Tibor által "terrorhullámnak" nevezett megtorlás: "A megrögzött sztálinista elemek, akiket a forradalom megalázott, s néhány napig létükben is fenyegetett, most könyörtelen bosszút álltak hatalmuk rövid elvesztéséért, egyes társaik haláláért, meglincseléséért. A forradalom alatt készített fényképek, besúgások, személyi gyűlölködések alapján tízezrével tartóztatták le az embereket, elsősorban fiatalokat és munkásokat. A vésztörvényszékek gyorsított ütemben működtek." (Nagy Imre élete és halála. Újváry Griff Kiadó, München, 1981.). Az 1956 Kézikönyve – Megtorlás és emlékezés c. kötet (Budapest, 1996.) is arra hívja fel a figyelmet, "hogy a halálra ítéltek és végül könyörtelenül kivégzettek közül milyen égbekiáltóan magas azoknak az aránya, akik még a bűnüldözés akkori fogalmai szerint sem 'követtek el' semmi szokatlanul súlyosat. A halálos ítélethez néha egy puska véletlen megőrzése is elég volt." De Nagy Imre azért megúszhatta volna, nyilván.

Nyers Rezső tisztában volt morális felelősségével, egy 2005-ös interjúban pl. arról beszél, hogy épp érintettsége miatt nem kívánt részt venni az 1989. június 16-i újratemetésen: "Miután annak idején, a Központi Bizottság tagjaként én is részt vettem az egyhangú szavazásban 1957 decemberében Nagy Imre és társai bírósági felelősségre vonásáról, nem éreztem illőnek, hogy a delegációban díszelegjek. (…) Azon a bizonyos decemberi napon a párt Központi Bizottsága meghozta döntését: utat enged a bírósági eljárásnak. Mint bebizonyosodott, ez a megfogalmazás a közbeszéd számára készült, de lényegében a kivégzés lehetőségét teremtette meg." A kivégzés lehetőségének tudatában állította még 1989. június 13-án is a Magyar Rádióban, hogy a KB "nem volt informálva semmiről". Szép.

Pláne egy reformertől. Véletlenül sem vonnám kétségbe Nyers Rezső hatvanas évek végi reformügyi érdemeit, de ha 90. születésnapján az MSZP a "megalkuvást nem ismerő szociáldemokrata politikust" köszönti személyében, akkor azért egy diszkrét hümmögés legyen megengedett.

A háború után a szocdem Nyers a kommunistákkal történő kényszer-egyesüléséről szólva "elismeri, hogy erkölcsi megfontolásokból fel kellett volna állnia, de a 'közjóval kombinált erkölcs' alapján elő kellett segítenie 250 ezer szociáldemokrata tag beépülését a jövő szocializmusába". Az 1956-os forradalom leverését követően azonnal kormánybiztosságot vállal Kádár "Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányában." Csehszlovákia magyar megszállását "tragikus lépésnek tartja, de nem lát más választást". Az üldözött Lukács-tanítványok ügyéről tud, de nem tesz értük különösebben semmit, mondván,"nincs Kádárral hivatalon kívüli kapcsolata". 1987-ben "új népfrontpolitikát" javasol: a különböző civil körök álljanak be az állampárt mellé, szélesítendő "a szocialista reformpolitika szervezett táborát". (Forrás: Beszélő 23, 1988/I). 1989-ben, a reformer MSZP elnökeként óva inti pártját a liberális gondolattól.

Gerincének, khm, flexibilitására példa az 1989-es újratemetés előtti állásfoglalása a Politikai Bizottság ülésein: itt csont nélkül osztja a párt hivatalos irányvonalát. "Azt az elvet támogatom, hogy kegyeleti jellegű megemlékezést vegyünk tudomásul, politikai jellegű tüntetést akadályozzunk meg. (...) Itt ne mondjanak beszédet se, már politikai beszédet. Itt a mécsesnél. Az már provokáció." És: "Egyetértek azzal, hogy a temetésen legyen tv-közvetítés azzal a föltétellel, hogy a beszédeknél garanciát kapjunk arra, hogy hatalomellenes és rendszerellenes megnyilatkozások ne legyenek." (Forrás: Kenedi János: Kis állambiztonsági olvasókönyv. Budapest, 1996.)

A "megalkuvást nem ismerő szociáldemokrata politikus", amint belemegy a szocdemek megsemmisítésébe; amint jóváhagyja Nagy Imre kivégzését; amint elfogadja a csehszlovák beavatkozást, az ellenzék meghurcolását, mindent, ami éppen történik. Amint még a legutolsó utáni pillanatban is a szocialista rendszert védi. Kit érdekel a nyugdíjpótléka? A lelkiismeretével, azzal kéne elszámolnia.