Egy szálasista polgármester irányításával egy igen figyelemreméltó társadalmi kísérlet bontogatja turulszárnyait.
Nem lehet azt állítani, hogy átlépte Magyarország ingerküszöbét a hír: egy település első embere a "Becsület napján" náci uniformisra emlékeztető terepruhába, katonai rohamsisakba és egy szintén ősmagyar népi kellékbe, narancssárga síszemüvegbe öltözve, fenyegetően le-föl sétálva a rendőrséggel távolíttatott el a teremből egy tényfeltáró újságírót és egy helyi jogvédőt. Miközben a következmények nélküli kompország médiája egyéb fontos ügyekkel van elfoglalva, a megyei főkapitány vizsgáltatja az ügyet, ám ezzel a botrány egészét le is redukálja az érpataki kitessékelés momentumára.
Pedig lenne itt más is. A figyelemre méltó érpataki eset ugyanis mindenekelőtt magára Érpatakra hívja fel a figyelmet, ahol jó néhány éve, a nyilvánosság radarja alatt, a fenti figyelemre méltó polgármester irányításával egy még figyelemre méltóbb társadalmi kísérlet bontogatja turulszárnyait.
Az 1800 fős kelet-magyarországi településen mindenekelőtt rend van. Rend, tisztaság és biztonság, ez a legfontosabb, emiatt a béke és az élhetőség szigete Érpatak. Itt szinte nincs is már megélhetési és egyéb "cigánybűnözés", nincs rőzselopás, senkinek a tyúkja és gyümölcsfája nincs veszélyben, nincs "problémás családok" napi terrorja, és este 8 után is ki lehetne menni az utcára, ha lenne miért. A problémás helyi lakosokat leültették vagy elküldték, a gazt kiirtatták a reggel 7-re berendelt közmunkásokkal a "bódult részegeket" megbüntették, a rászorultak kapnak élelmiszerpakkot, naposcsibét. Az "illetékes ügyintéző", a mezőőr videokamerákkal járja a települést, minden kihágást dokumentálnak, virágzik a civil lét, "van főzőklub, karate, énekkar" – örül a polgármester.
Probléma egy szál se. Végül is ki akar káoszban, félelemben élni?
Aki Orosz Mihály Zoltán polgármester büszkeségét, az úgynevezett "érpataki modellt" bírálja, jobb, ha azt is észben tartja, milyen igény hívta elő, mi tette lehetővé ezt a sajátos társadalmi kísérletet: ugyanaz, ami a Jobbik feljövetelét, a gárdisták masírozását. Az eddigi kormányok teljes tehetetlensége, a közbiztonságot alkotó egyéni biztonságok szétporlása, a közösségek széthullása, a ballib szocio- és egyéb lógusok közönye a falun élők napi félelmei iránt, a segélyezés által konzervált aszociális életmód bagatellizálása, "politikailag korrekt" okokból. Sajnos az a helyzet, hogy számos tényező mellett nekik is köszönhetjük Orosz Mihály Zoltánt.
Az, hogy ma Magyarországon egy község választott polgármestere nyíltan vállalja Szálasit, II. világháborúsra hajazó katonai terepruhában idegesen jár fel s alá, és üvöltve követeli egy újságíró és egy jogvédő eltávolítását a teremből, csak egy szimptóma a sok közül, egyben logikusan következik az idilli modellből.
A probléma három részből áll, a közös bennük az, hogy egyik sem okozott tartós zavart az országban. A teremből kizavart kitűnő újságíró, Tódor János által alaposan tényfeltárt Orosz Mihály Zoltán a) idén ünnepelte meg harmadszor a "Becsület napját" önkormányzati rendezvényként, a község általános iskolájában, a nemzetiszocialista, paramilitáris Magyar Nemzeti Arcvonal és a kurucinfós Lipusz Zsolt társaságában, b) a megemlékezéshez szovjet csapatok gyűrűjéből történő kitöréshez passzoló egyenruhát öltött, c) úgy gondolta, ő határozhatja meg, hogy egy nyilvános rendezvényről melyik békésen üldögélő megfigyelőt vitetheti el a rendőrökkel. És akkor még nem is beszéltünk az "érpataki modell" lényegéről.
A modell lényege ugyanis nem önmagában az, hogy megpróbálnak rendet teremteni. Nem az, hogy a közpénzből folyósított segélyért munkát kérnek cserébe. A modell lényege az állandó megfélemlítésnek, a személyi kiszolgáltatottságnak és a Gömbös-féle munkaalapú szociális államnak egy sajátos helyi kombinációja, bonus trackként pedig ott van a lépten-nyomon felbukkanó árpádsávos-hungarista ideológia, amelyre valahogy egyetlen, a polgármestert meginterjúvoló lap vagy helyi tévé sem kérdez rá. Az érpataki modellt nettó nyilas honlapok (Jövőnk, Hunhir, Kitartás) ajánlgatják rendszeresen saját figyelmükbe, Érpatak honlapja pedig lassan megkülönbözhetetlen ezektől: a 9/11-es konteót, a holokauszt-tagadást, Wass Albertet, Bogár Lászlót és az okkult-ezoterikus nyilas filozofálgatást csak egy pár menüpont választja el a község híreitől, a letölthető szociális és adóügyi dokumentumoktól.
Érpatak egy szemünk láttára létrejött, lassan Országos Hálózattá terjeszkedő rémálom. A rend itt nem feltétele, hanem kiiktatója az egyéni szabadságnak.
"Kétféle embert ismerünk: az Érpatakot építő és az Érpatakot romboló embereket", aki nem paríroz, az igen hamar a második kategóriában találja magát, "számukra két lehetőség van, vagy megváltozik és beáll a sorba, vagy békén hagyja Érpatakot és elköltözik" – ez is a modell része. Aki a közmunkánál "cirkuszol", kirúgják, "ezzel három évre kimarad a szociális ellátórendszerből, elveszíti a segélyét". Ugyanez vonatkozik arra, aki nem fizeti a közüzemi díjakat. A tűzifa-kérelmezőket magaviselet alapján rangsorolják, úgyhogy aki nem felel meg az objektívnek csak erős understatementtel nevezhető kritériumoknak ("milyen mértékben tartják be a közösségi együttélés szabályait, mennyire felelősségteljesen gondoskodnak gyermekeikről, (…) a családok mennyire akadályozzák az önkormányzat és egyéb hatóságok munkáját, mennyiben rontják településünk jó hírnevét"), annak a családja meg is fagyhat. A gyermekvédelmi szakember, ha kell, kinyitja a család frigóját, minden rendben van-e.
Azt nyilván mondani sem kell, hogy a mélyszegénységre, a tartós munkanélküliségre, romák és nem romák szociális nyomorára ez a – felszínen, látszólag tiszta viszonyokat teremtő – rendpárti hév semmilyen megoldást nem kínál, hiszen piaci munkahelyet nem teremt, hazug konformizmusra nevel, kiszolgáltatott emberek sokasága számára teszi elfogadhatóvá a polgármesteri beleugatást a személyes, ill. családi életbe, a problémás esetek exportjával pedig csak externáliát állít elő más települések számára.
A naponta megélt gazdasági stagnációval, szociális lecsúszással párhuzamosan egyre nő azoknak a száma, akiknek már az összes eddigi "lejáratódott", "korrupt" pártból elegük van. Félnek a versenytől, a megmérettetéstől, "elitváltást", "tiszta kezeket", olcsó gyógyszert és alacsony rezsit akarnak, állami vagy legalább önkormányzati garanciákat várnak bármire; és hiába ígért Pintér Sándor rendet az ő falujukban is, azóta is várják azt a rendet. Akkor majd jön egy tiszta és egyben kemény kezű párt, amely szépen megtalálja ezeket az embereket, azok meg őt, és együtt szépen felfedezik a hivatalosan szőnyeg alá söpört érpataki modellt.
A zászló, az egyenruha, a nyilas filozofálgatás addigra már a kutyát sem fogja zavarni.