Úgy úgy, szóval nemzeti érzelmű, esetenként a kormánypárthoz is köthető focidrukkerek tettek szivélyes, baráti látogatást a tüntető diákságnál, kedélyesen uszítgattak, torkok elvágását helyezték kilátásba, a végén szintén kedélyesen közölték, örüljenek, hogy nem verték szét az egész berendezést. Tehették, írja a helyi sajtó, "hiszen a rendőrök diszkréten félrevonultak jó messzire, ne is hallják, mi történik odabent."Éltek a nem szólás szabadságával.

Ingerküszöbünk magas, antennánkat rég letörték, már nemigen fogjuk a brutalizálódás újabb és újabb jeleit. A rendőrségnek pedig nyilván nem feladata, hogy olyan emberekre odafigyeljen, akik némi fenyegető hangsúllyal ugyan, de közpénzek adekvát felhasználásáról értekeznek a fiatal értelmiség okulására, max. a berendezés szétverése után igazoltatták volna a stadionépítés barátait.

Nem, a rendőrségnek más és egyre több a dolga. Nem véletlenül igyekszik a belügy évek óta növelni az utcai állomány létszámát, hadd érezze magát biztonságban a polgár.

Erről a lépésről mondjuk még meg kéne győzniük azt az angol barátomat, aki a minap este tízkor biciklizett hazafelé a Batthyány utcában, kétségtelenül átment egy piros lámpán, ezt látva leállította őt két ott strázsáló rendőr, látták, hogy magyarul csak gyengén beszélő külföldivel van dolguk, aki ugyan elnézést kér a szabálytalanságért, de az útlevelét a lakásában hagyta, úgyhogy azonnal fenyegető testtartást és hangnemet vettek fel, barátom bepánikolt, megpróbált elkerekezni, mire az egyik rendőr azonnal utána ugrott, kirúgta alóla a kerékpárt, arccal a földre teperte, megbilincselte, szemüvegét eldobta, egyik ujját barátom szeme sarkába nyomta, majd a rendőrautóval beszáguldottak a rendőrörsre, ott két órán át megbilincselve tartották, fenyegették, megszondáztatták, útlevele miatt telefonon berendelték magyar feleségét, valami papírt még bilincsben aláírattak vele, majd úgy engedték el, hogy a bicikli gumiját kiszúrták, a szemüvegét tönkretették. Angol barátom egyébként véletlenül sem érzi magát terroristának (a két rendőr nevét és azonosítóját megszerezte, ügyét várhatóan a Helsinki Bizottság karolja fel).

Na mostan ha a társadalom szemünk láttára brutalizálódik, miért pont a rendőr lenne ez alól kivétel, akinek fenyegető testtartása lényegében maga a rendszereken átívelő kontinuitás? Sőt, a demokratikus rendszerváltás eredményeként ma már egy BKV-ellenőr vagy egy közterület-felügyelő is képes az aluljáróban, az utcán úgy előadnia magát, mint egy gumibotos rendőr Grósz Károly idejéből. A hallgatókat spontán meglátogató ultrák egy dolog – de mihez kezdjünk a közhatalmat gyakorló, egyenruhás ultrákkal? Akiknek a szervezett megfélemlítő tevékenysége véletlenül sem korlátozódott 2006 őszére?

Az elmúlt évek abból a szempontból is elmentek mellettem, hogy nem igazán ástam bele magam a lapok bűnügyi rovataiba, úgyhogy kíváncsi voltam, röpke kereséssel hány példát találok rendőrbűnözésre. A helyzet az, hogy kurva sokat.

Az elmúlt években rendőrök egyebek mellett: Kecskeméten és Szegeden részegeket vertek meg; ugyancsak Szegeden egy arab sakknagymester öt bordáját törték el; a kelebiai vasútállomáson bántalmaztak és rugdostak két férfit; egy siófoki fogdában egy fiatalembert ütöttek, arccal a falnak nyomtak, többször ágyékon rúgtak (ez ügyben a magyar állam pert is vesztett Strasbourgban); Törökszentmiklóson megbilincseltek és rasszista szövegekkel inzultáltak egy kivilágítatlan biciklis roma férfit, a fiát az árokba lökték; erőszakkal, megbilincselt állapotban megkatétereztek egy férfit Püspökladányban; brutálisan megvertek és alsóneműben az esőbe állítottak egy férfit Tolnán; halálra vertek egy drogdílert Debrecenben; végül válogatás nélkül egész roma családokat vertek meg Hatvanban, miután azok tiltakozni mertek egy roma férfi rendőrségi megverése ellen.

Nem teljesen ez a kategória, de legutóbb meg a rendőrök egy "Becsület Napja" alkalmából tartott érpataki rendezvényről vezettek ki egy ismert tényfeltáró újságírót és egy jogvédőt, a II. világháborús egyenruhájában (!) üvöltöző jobbikos polgármester szíves kérésére, a hungarista résztvevők nagy tetszésnyilvánítása közepette (a videó megtekinthető a kurucinfón, hadd ne linkeljem).

Mondanom sem kell, hogy a mélykádári korszakból ismert lappangó szorongás, az "ezek úgyis mindent megtehetnek" érzése megint itt van velünk, és messze nemcsak a rendőrökkel szemben.

Itt van régi ismerősünk, az agresszív ki-ha-én-nem fellépés és közlekedési eszköze, a külső sávban villogva parkoló BMW. Itt van az egyre rövidebb szavakat kiköpő egyre emelkedő hangerő és ezzel párhuzamosan, a másik oldalon a szervilis testmegdöntés, a rekedtté váló beszéd, az izzadó tenyér, tűrhetetlen viszonyok konfliktuskerülő elfogadása. Itt van velünk megint az azonosulás az agresszorral ("az áldozat tehet róla", "miért volt éppen akkor ott", "miért volt rajta piros rövidszoknya, úgy kell neki"), a teljes közöny, a kognitív disszonancia ("nem is volt az olyan szörnyű", "ezzel együtt lehet élni"), végül a teljes hárítás ("mi közöm mindehhez").

Egyelőre erősen úgy tűnik, hiába próbálunk meg a lét egyik dimenziójában politikai, gazdasági változásokat kieszközölni, kormányt váltani, gazdaságot versenypályára állítani, stb., ha egyszer a lét másik dimenziójában velünk él évtizedes változatlanságban minden agressziónk és félelmünk, minden szervilizmusunk és minden olyan arckifejezésünk, ami már a nyolcvanas években sem volt hasznunkra, nem hogy ma.

A gond csak az, hogy a politikai váltást éppen ezért kéne mihamar kieszközölni: ez a hatalom ugyanis abban különbözik az összes eddigitől, hogy nyíltan erre a fel nem dolgozott, meg nem változtatott társadalmi brutalizálódásra épít. "Nem akarok olyan országban élni, ahol napszemüveges fiúk elkérik valakinek az üzletét, pedig erre van példa" – mondta a minap az egyik konferencián Bod Péter Ákos, pontosan tudva, miről beszél, hiszen a történetnek ezt a részét már a lapok gazdasági vagy belpol oldalain lehet nyomon követni.

Igen, jönnek a napszemüveges fiúk, akik valakiknek a valakijei, ők is ott parkolnak, ahol akarnak, de ők már üzletet kérnek el, közbeszerzést nyernek, hiszen rájuk szabták őket, vízművet, gázüzletágat nyúlnak le, trafiktörvényt módosítanak a számítógépükön, negyvenmillás házat építenek a semmiből, és valamiért azt hiszik, hogy mindez megúszható. És valóban. Amíg ez van, bármi megtörténhet. Sőt, ez a bármi éppen most történik, a szemünk láttára.