Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
2012. augusztus. 17. 09:05
Seres László
Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 17. 08:55
Publicisztika
Orbán állami eltartottjai
A törvény úgy van megalkotva, hogy eleve lehetetlenné tegye a közmunkás piaci munkavállalását. Mi lehet a célja ennek az őrületnek, amiben azért van rendszer?
Az immár hivatalos recesszió csalhatatlan jele, hogy a gazdasági miniszter harmincéves háborút vizionál; hogy úgy kell összekaparni százmilliókat új közmédia-logókra és más kulcsfontosságú közkiadásokra; hogy még Rubint Réka is kénytelen jogsértő módon fényképezni a moziban; az ország miniszterelnöke pedig közölte, "a leginspirálóbb élményem az elmúlt két évből az, hogy az emberek sorba állnak a közmunkáért". Papírunk van róla tehát, hogy az ország miniszterelnökének leginkább saját hazugsága, a "közmunka-propaganda" jelenti a leginspirálóbb élményt.
Pedig Orbán Viktor mert nagyot álmodni: még az idén 200 ezer embert akar "visszavezetni a munka világába", jövőre pedig még 100 ezret, sőt "a végén odáig szeretném elvinni a dolgot, hogy azt tudjam mondani (...), nem kapsz szociális segélyt, ha egyébként fizikailag munkaképes vagy, viszont mindenki számára van elérhető közmunka". Próbáljunk meg kognitív folyamatot generálni mindebből. Mit akar nekünk a szerző mondani?
Hát azt, hogy most még nincs elég közmunka, idén csak 200 ezer, jövőre mintegy 300 ezer ember számára, ám a szerző a végén odáig szeretné elvinni a dolgot, hogy mindenkinek legyen közmunkája, tehát ez a végső cél, a határ a csillagos ég. Még akkor is, ha eme számokban semmi nem stimmel. A mögöttes miniszterelnöki cél mindenesetre nem kevesebb, mint a segélyek kiváltása, hiszen "kiderült, hogy Magyarországon a munkanélküliek is dolgozni akarnak", úgyhogy "nem igazak azok az állítások, amelyek szerint a magyarok segélyből akarnak megélni, és ki akarják játszani a közmunkarendszer szabályait".
Hogy pontosan milyen eszközökkel sikerült fényt deríteni erre a markáns magyar attitűd-váltásra? A nép közé járással. Az ország miniszterelnöke az elmúlt időszakban, hogy tisztán lássa a népet és a nép őt, sűrűn szakított időt arra, hogy ellátogasson messzi tájakra, baráti birtokokra, mondjuk cigánymeggy betakarítása idején, s ha már ott volt, "elbeszélgetett az állandó és az alkalmi munkavállalókkal, majd a csemegeszőlő dűlőben az éppen zöldmunkát és gyomlálást végző dolgozók, a Baracskai Büntetés-végrehajtási Intézet elítéltjeinek a munkavégzését ellenőrizték". Akartok dolgozni, vagy ugorjon a segély? - kérdezte az ország miniszterelnöke konzultatív jelleggel, a munkások pedig értésre adták, hogy szívesen dolgoznának, ha már így kérdi.
Ha valóban eljutottunk oda, hogy senki nem akar segélyből megélni, pláne, hogy nem is igen tud, akkor az egy jó kezdő lépés afelé, hogy kifejezetten megalázónak, kizárólag kényszer szülte szégyennek érezzük mindenféle állami jóléti morzsa elfogadását. Növelné persze eme büszke öntudat értékét, ha a segélyezettek nem azt látnák, hogy körülöttük mindenki, aki valamelyest prosperál (a CBA-tól a Közgépen át a Fidesz-közeli műkörmös földtulajdonosig), állami forrásokból, nyíltan haveri "okosításokból", ill. nettó adóelkerülésből teszi ezt, nem titkolva megvetését az állami segélyből élő "naplopók" iránt.
A közösség joggal vár el közmunkát a segélyezettektől (ennek a szemléletnek az áttörését a balról annyit szidott "monoki modellnek", illetve Gyurcsányék végül sikertelen "Út a munkához" programjának köszönhetjük), de ez kizárólag azon ki nem mondott társadalmi szerződés értelmében lehetséges, hogy eleve ideiglenes megoldásról van szó, és értelmesnek mondható tevékenységért fizetünk mi, a köz, nem pedig paternális szándékú pótcselekvésért, haveri földeken, polgármesteri hűbérbirtokon történő kizsákmányoló robotért.
És persze azzal, hogy ha van a kormánynak adó- és gazdaságpolitikája, akkor annak az a célja, hogy ne legyen - már azon kívül, hogy valóban piaci szereplőknek segítsen versenyképes, piaci munkahelyeket teremteni. Utána meg köszönjön el tőlünk, és végre lépjen ki az életünkből, hadd épüljön-szépüljön az a valóban polgári társadalom.
A köz- és a magánmunka jellege között azonban véletlenül sincs átmenet, kapcsolat: több generáció államilag dotált otthon ülése után az önkormányzati közmunka morálisan is, praktikusan is fontos ugyan, de önmagában senkit nem "vezet vissza" a munka világába, és pláne nem váltja ki azt a kormányzati kötelességet, hogy szó szerint mindent megtegyen egy tőke- és befektetésbarát országért. És a NER-rezsim nem is tesz meg mindent, sőt szinte hihetetlen egy "nemzeti érdeket" képviselő kormánytól, de az ellenkezőjét teszi. Ennek fényében különösen figyelemre méltó az a nyíltság, amellyel az ország miniszterelnöke a legkülönbözőbb fórumokon deklarálja: igen, a cél az, hogy mindenkinek legyen közmunkája.
Kevés figyelmet keltett Orbán azon indoklása, amit július végén a Vállalkozók Országos Szövetségével (VOSZ) való találkozóján adott elő: mint mondta, ő "érti, hogy csak a versenyszférás munkahely az igazi munkahely, de van a magyar népességnek egy olyan része, mely 15 éve nem dolgozott, esetenként nem tud írni-olvasni". És mivel "az önök vállalkozásai nem nagyon tudják rövid távon őket munkába állítani, akkor a kormánynak kell a közmunkarendszerrel belépni". És itt hangzott el a fent idézett mondata arról, hogy az emberek sorba állnak közmunkáért - ha már a VOSZ-hoz tartozó vállalkozások nyilván merő rosszindulatból nem és nem akarnak "versenyszférás" munkahelyeket teremteni.
Az immár hivatalos recesszió kellős közepén, nem sokkal azelőtt, hogy kiderült, nincs pár millió forint kifizetni a tarnabodi közmunkásokat, a kormány első embere ígéretet tett arra, hogy van és jövőre is lesz elég milliárd forint egy államilag eltartott gigantikus munkaerő-hadsereg fenntartására, minimálbér alatti fizetéssel, a BM égisze alatt (már ha a BM-nek van égisze), napi szinten pedig olyan totális önkormányzati, ill. közvetlen polgármesteri kontrollal, amit még az ombudsman is kénytelen vizsgálni. (Ahogy az immár hivatalos recesszió kellős közepén van több ezermilliárd forint arra is, hogy félig magyar bankokból álló új bankrendszert teremtsenek.)
És ami a legszebb: a törvény úgy van megalkotva, hogy eleve lehetetlenné is tegye a közmunkás piaci munkavállalását, hiszen ha kiesik a rendszerből, azt kockáztatja, hogy akár három évig semmilyen ellátásban nem részesül. "Az emberek rettegnek, hogy ilyen hosszú időre megvonnak tőlük minden segítséget, ezért szinte bármit hajlandók eltűrni" - nyilatkozta a szakember a Népszabadságnak.
Ez egyben meg is világítja, mi lehet a célja ennek az őrületnek, amiben azért van rendszer: a polgárok totális állami függőségben tartása, semmi más. Matolcsy új harmincéves háborúra készül, a törvény már csak a Coca-Colát védi, a munkanélküliek pedig inspiráló módon sorba állnak közmunkáért.
Pedig Orbán Viktor mert nagyot álmodni: még az idén 200 ezer embert akar "visszavezetni a munka világába", jövőre pedig még 100 ezret, sőt "a végén odáig szeretném elvinni a dolgot, hogy azt tudjam mondani (...), nem kapsz szociális segélyt, ha egyébként fizikailag munkaképes vagy, viszont mindenki számára van elérhető közmunka". Próbáljunk meg kognitív folyamatot generálni mindebből. Mit akar nekünk a szerző mondani?
Hát azt, hogy most még nincs elég közmunka, idén csak 200 ezer, jövőre mintegy 300 ezer ember számára, ám a szerző a végén odáig szeretné elvinni a dolgot, hogy mindenkinek legyen közmunkája, tehát ez a végső cél, a határ a csillagos ég. Még akkor is, ha eme számokban semmi nem stimmel. A mögöttes miniszterelnöki cél mindenesetre nem kevesebb, mint a segélyek kiváltása, hiszen "kiderült, hogy Magyarországon a munkanélküliek is dolgozni akarnak", úgyhogy "nem igazak azok az állítások, amelyek szerint a magyarok segélyből akarnak megélni, és ki akarják játszani a közmunkarendszer szabályait".
Hogy pontosan milyen eszközökkel sikerült fényt deríteni erre a markáns magyar attitűd-váltásra? A nép közé járással. Az ország miniszterelnöke az elmúlt időszakban, hogy tisztán lássa a népet és a nép őt, sűrűn szakított időt arra, hogy ellátogasson messzi tájakra, baráti birtokokra, mondjuk cigánymeggy betakarítása idején, s ha már ott volt, "elbeszélgetett az állandó és az alkalmi munkavállalókkal, majd a csemegeszőlő dűlőben az éppen zöldmunkát és gyomlálást végző dolgozók, a Baracskai Büntetés-végrehajtási Intézet elítéltjeinek a munkavégzését ellenőrizték". Akartok dolgozni, vagy ugorjon a segély? - kérdezte az ország miniszterelnöke konzultatív jelleggel, a munkások pedig értésre adták, hogy szívesen dolgoznának, ha már így kérdi.
Ha valóban eljutottunk oda, hogy senki nem akar segélyből megélni, pláne, hogy nem is igen tud, akkor az egy jó kezdő lépés afelé, hogy kifejezetten megalázónak, kizárólag kényszer szülte szégyennek érezzük mindenféle állami jóléti morzsa elfogadását. Növelné persze eme büszke öntudat értékét, ha a segélyezettek nem azt látnák, hogy körülöttük mindenki, aki valamelyest prosperál (a CBA-tól a Közgépen át a Fidesz-közeli műkörmös földtulajdonosig), állami forrásokból, nyíltan haveri "okosításokból", ill. nettó adóelkerülésből teszi ezt, nem titkolva megvetését az állami segélyből élő "naplopók" iránt.
A közösség joggal vár el közmunkát a segélyezettektől (ennek a szemléletnek az áttörését a balról annyit szidott "monoki modellnek", illetve Gyurcsányék végül sikertelen "Út a munkához" programjának köszönhetjük), de ez kizárólag azon ki nem mondott társadalmi szerződés értelmében lehetséges, hogy eleve ideiglenes megoldásról van szó, és értelmesnek mondható tevékenységért fizetünk mi, a köz, nem pedig paternális szándékú pótcselekvésért, haveri földeken, polgármesteri hűbérbirtokon történő kizsákmányoló robotért.
És persze azzal, hogy ha van a kormánynak adó- és gazdaságpolitikája, akkor annak az a célja, hogy ne legyen - már azon kívül, hogy valóban piaci szereplőknek segítsen versenyképes, piaci munkahelyeket teremteni. Utána meg köszönjön el tőlünk, és végre lépjen ki az életünkből, hadd épüljön-szépüljön az a valóban polgári társadalom.
A köz- és a magánmunka jellege között azonban véletlenül sincs átmenet, kapcsolat: több generáció államilag dotált otthon ülése után az önkormányzati közmunka morálisan is, praktikusan is fontos ugyan, de önmagában senkit nem "vezet vissza" a munka világába, és pláne nem váltja ki azt a kormányzati kötelességet, hogy szó szerint mindent megtegyen egy tőke- és befektetésbarát országért. És a NER-rezsim nem is tesz meg mindent, sőt szinte hihetetlen egy "nemzeti érdeket" képviselő kormánytól, de az ellenkezőjét teszi. Ennek fényében különösen figyelemre méltó az a nyíltság, amellyel az ország miniszterelnöke a legkülönbözőbb fórumokon deklarálja: igen, a cél az, hogy mindenkinek legyen közmunkája.
Kevés figyelmet keltett Orbán azon indoklása, amit július végén a Vállalkozók Országos Szövetségével (VOSZ) való találkozóján adott elő: mint mondta, ő "érti, hogy csak a versenyszférás munkahely az igazi munkahely, de van a magyar népességnek egy olyan része, mely 15 éve nem dolgozott, esetenként nem tud írni-olvasni". És mivel "az önök vállalkozásai nem nagyon tudják rövid távon őket munkába állítani, akkor a kormánynak kell a közmunkarendszerrel belépni". És itt hangzott el a fent idézett mondata arról, hogy az emberek sorba állnak közmunkáért - ha már a VOSZ-hoz tartozó vállalkozások nyilván merő rosszindulatból nem és nem akarnak "versenyszférás" munkahelyeket teremteni.
Az immár hivatalos recesszió kellős közepén, nem sokkal azelőtt, hogy kiderült, nincs pár millió forint kifizetni a tarnabodi közmunkásokat, a kormány első embere ígéretet tett arra, hogy van és jövőre is lesz elég milliárd forint egy államilag eltartott gigantikus munkaerő-hadsereg fenntartására, minimálbér alatti fizetéssel, a BM égisze alatt (már ha a BM-nek van égisze), napi szinten pedig olyan totális önkormányzati, ill. közvetlen polgármesteri kontrollal, amit még az ombudsman is kénytelen vizsgálni. (Ahogy az immár hivatalos recesszió kellős közepén van több ezermilliárd forint arra is, hogy félig magyar bankokból álló új bankrendszert teremtsenek.)
És ami a legszebb: a törvény úgy van megalkotva, hogy eleve lehetetlenné is tegye a közmunkás piaci munkavállalását, hiszen ha kiesik a rendszerből, azt kockáztatja, hogy akár három évig semmilyen ellátásban nem részesül. "Az emberek rettegnek, hogy ilyen hosszú időre megvonnak tőlük minden segítséget, ezért szinte bármit hajlandók eltűrni" - nyilatkozta a szakember a Népszabadságnak.
Ez egyben meg is világítja, mi lehet a célja ennek az őrületnek, amiben azért van rendszer: a polgárok totális állami függőségben tartása, semmi más. Matolcsy új harmincéves háborúra készül, a törvény már csak a Coca-Colát védi, a munkanélküliek pedig inspiráló módon sorba állnak közmunkáért.
