Magyar kormánypárti politikustól ritka az önkritika, a mostaninál pláne, hiszen az emberek kétharmada nem arra szavazott közel két éve, hogy sajnálják, amit csinálnak, hanem hogy csinálják, már ha tudják, mit és hogyan. Az elmúlt közel két évből azt mindenképp le lehet szűrni, hogy nem, nem tudták, mit és hogyan, úgyhogy mindenki úgy próbál oldani kognitív disszonanciáján, ahogy tud.

A miniszterelnök úgy, hogy legutóbbi Orbán-értékelő beszédében elismerte, "nem volt a legelegánsabb a bankadó, a válságadók és a végtörlesztés bevezetése", úgyhogy ezek az intézkedések "nem kerülnek be politikai tankönyvek szépészeti fejezeteibe". Azt is elismerte ezen kívül, hogy az egykulcsos adó bevezetése óta "sokan érzik úgy, hogy az új rendszer nem könnyíti meg az életüket". Ez valóban így van, de aki ezt akkor felvetette, az talán csak a köcsög hazaáruló minősítést nem kapta meg, egyébként számos, erre emlékeztető attribútumot igen.

Most pedig a kormány második emberéről, a miniszterelnök helyetteséről derült ki, hogy szilárdan a kritika és önkritika elvének talaján áll, amely egy nem is olyan régi álláspont szerint a dolgozók tömegei számára teszi lehetővé a szabad szólást (már a rendszer korlátai között). Navracsics Tibor a köztévé Maradj talpon, elnézést, A Lényeg című műsorában azt mondta: "a kormány több olyan intézkedést is hozott az elmúlt másfél évben, amit ő szívesen elkerült volna, a leginkább pedig az fájdalmas számára, hogy nem figyeltek oda eléggé az ellenzék véleményére."

Navracsics közölte, "Az erősnek kell mindig türelmesnek és belátónak lennie, én azt gondolom, hogy ez az év meg fogja hozni ezt is" és megjegyezte, ő korábban is önkritikus volt. Mindezzel kapcsolatban számos kérdés merül fel, és nem csak azért, mert önfejű cselekvésben, majd nyakló nélküli önkritikában és "önkorrekcióban" máig Gyurcsány Ferenc vezet. A Fidesz-kormány frusztráltjai nem azt várják, hogy ez legyen az igazodási pont, hanem hogy hagyják már abba bazmeg ezt a közjogi és gazdasági ámokfutást.

Az egyik felmerülő kérdés rögtön az, hogy hol volt ez az egészséges (ön)kritikai érzék, amikor a döntések megszülettek, majd végrehajttattak. Mi volt pontosan az, amit Navracsics Tibor "fájlal", és beszélt-e eme fájdalmak ügyében miniszterelnökével, gyógyszerészével? Mi fog változni, mikortól konzultálnak végre érdemben az ellenzékkel egy-egy kulcsfontosságú döntés előtt? És ha minderre választ kaptunk, már csak azt szeretnénk tudni, mi motiválja mostanában ezt a megható őszinteségi hullámot?

Abban viszont Navracsics Tibornak tökéletesen igaza van, hogy aki erős, az legyen türelmes és belátó. A kormányzott nép ebben eddig példát mutatott.