Vona Gábor szerint pártja a rendszer felett áll.
Vona Gábor szerint pártja a rendszer felett áll. Ezt a politikus a Jobbik szombati kongresszusán jelentette ki, ahol abbéli meggyőződésének is hangot adott, hogy Orbán bukásáért Orbán dolgozik a legkeményebben. Ezért a pártnak föl kell készülnie a kormányzásra, s ennek érdekében két pártakadémia fölállítását is tervezik. Azt nem tudjuk, hogy ezeken az akadémiákon mit okítanak majd, esetleg a rovásírás bevezetését készítik elő a hivatalos levelezésben, ám félő, hogy ami az alaptételt, tehát a Jobbik kormányra kerülését illeti, ha minden így folyik tovább, Vonának a végén még igaza is lesz.