Nyüzsi nyüzsi 2012. január. 10. 18:01

És áldó imádság mellett

Tegnap azt nyilatkozta Martonyi János külügyminiszter a Guardian-nek, hogy a Fidesz tízszer annyi embert tud az utcára...

Tegnap azt nyilatkozta Martonyi János külügyminiszter a Guardian-nek, hogy a Fidesz tízszer annyi embert tud az utcára vinni, mint az ellenzék, csak nem akar. Ma körbeszáguldott a neten, hogy a csepeli polgármester a hivatalos önkormányzati portálon karolta föl a helyi plébánosnak azt a kezdeményezését, hogy Wass Albert születésének 104. évfordulója alkalmából imádkozzanak az ellenzék által brutálisan támadott Orbán Viktorért.

És délutánra már meg is jelent az Operánál egy kisebb nyugdíjasokból verbuválódott tömeg, hogy a kormány mellett imádkozzanak. Az biztos, hogy nem a kormánypárt vezényelte ki őket, mert nem tízszer annyian voltak, mint az ellenzékiek, hanem ezerszer kevesebben.  Arról sem tudunk, hogy a megmozdulásnak bármiféle köze volna a csepeli polgármesterhez. Bizonyára isteni sugallatra gyűltek a nemzeti dalszínház elé.

Az eseményről a Hír24 képes tudósítást közölt, amelyet itt megtekinthet.

Időközben a közszolgálati Híradó is beszámolt a spontán demonstrációról. Az egyénileg szerkeszthető hiteleshirado.com szerint ekként:

 

Hirdetés