Az a döntés, amellyel a Kúria – a Fővárosi Választási Bizottság határozatát megváltoztatva – megtagadta az olimpián való részvételtől való tartózkodás, illetve a Városliget beépítésének korlátozása tárgyában a népszavazást, a képernyőn áthatolóan izzadságszagú.

Mindkét kérdésben abból kell kiindulni, hogy milyen esetekben zárja ki a törvény a helyi népszavazás megrendezését. Nem olyan bonyolult, mindössze négy okot tartalmaz a törvény, amelynek tárgyában nem írható ki helyi népszavazás: a költségvetésről és a zárszámadásról, a helyi adókról, a képviselő-testület hatáskörébe tartozó személyi és szervezetalakítási kérdésről, a képviselő-testület feloszlásának a kimondásáról.

Az első kérdés úgy hangzott: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata ne pályázzon a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére?” Az könnyen megállapítható, hogy a kérdés nem tartozik az imént felsorolt tiltott tárgyak közé. De nem is ezekre hivatkozott a Kúria. Ehelyett azt állapította meg, hogy a kérdés hitelesítésre benyújtásakor a Fővárosi Önkormányzat a pályázaton való részvételről és az erről szóló szándéknyilatkozatát megküldte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság részére, és a konkrét jelentkezési dokumentáció beadásának határideje február 17-e, márpedig a referendumot addig már nem lehet kiírni. „A kérdés azt sugallja, hogy a választópolgárok a pályázat beadásáról véleményt nyilváníthatnak, holott az a referendum idejére már benyújtásra került” – tartalmazza az indoklásról szóló közlemény.

Eszerint tehát nem az a kérdés, hogy a törvény szerint lehet-e népszavazást kiírni egy helyi kérdésben, hanem az, hogy a Kúria számításai szerint milyen gyorsan lehet megszervezni egy népszavazást. Amely kérdés éppen azért irreleváns, mert a Kúria álláspontjával ellentétben a népszavazásnak igenis lehet olyan következménye, minthogy a törvény nem tiltja, hogy a már benyújtott pályázatot a Fővárosi Önkormányzat kénytelen legyen visszavonni. A Kúria tehát a törvényben nem szereplő indokkal vette el a választópolgárok jogát arra, hogy közvetlenül gyakorolják hatalmukat.

Nem kevésbé erőltetett, inkább a szervilitás látszatát erősíti a Városliget ügyében hozott döntés. A kérdés itt az volt: „Egyetért-e azzal, hogy a városligeti építési szabályzat ne tegye lehetővé új múzeumi épületek építését a Városligetben?” A Fővárosi Választási Bizottság ebben az esetben is még hitelesítette a kérdést. A Kúria az ezt megváltoztató döntését azzal indokolta, hogy a Városliget fejlesztéséről törvény rendelkezik, amelynek „célja az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttest is magába foglaló Liget Budapest projekt megvalósítása”. Az indokolás szerint „a törvényi szabályokat a helyi népszavazás nem törheti át olyan rendeletmódosítás kikényszerítésével, amely valójában az Országgyűlés által törvényben meghatározott célt ellehetetleníti. Márpedig, ha a Városligetben nem épülhetne új múzeumépület, úgy a jelzett törvényhozói cél meghiúsulna, tehát a helyi népszavazási kezdeményezés burkolt törvénymódosításra irányul.” A probléma mindössze az, hogy a Kúria által hivatkozott 2013. évi CCXLII. törvény egy szót nem ejt sem a Liget Budapest projektről, sem arról, hogy a Városligetben hány múzeumot kell építeni. Ellenkezőleg, a törvény 7. § (4) bekezdése azt mondja ki, hogy „Budapest Főváros Önkormányzata (…) a Városliget területére rendelet formájában Városligeti építési szabályzatot állapít meg”. Nincs tehát olyan konkrét törvényi rendelkezés, amelybe a népszavazás sikere esetén meghozandó önkormányzati döntés ütközne, ellenben az önkormányzatnak a népszavazási döntést a törvény alapján megalkotandó építési szabályzatban kellene figyelembe vennie.

Mindkét kérdés elkaszálása természetesen kedves a hatalomnak. A Kúria azzal, hogy törvényellenes indokolással akadályozta meg a népszavazás kiírását ezekben a kérdésekben, sokat rontott a saját függetlenségének látszatán. Holott egy valóban független, törvényesen működő bírósági szervezet a hatalom számára kedvező döntések esetén a hatalom számára is hivatkozási alap lehetne. Ha azonban az emberek egyre növekvő számban látják azt, hogy már a bírói szervezet is a hatalom bábja, amelytől nem remélhetnek valódi jogvédelmet, akkor a jogtisztelet tovább rothad, s nem tudható, mi lesz e folyamat vége.