Az eddig üres politikai termék, a polgári Magyarország hirtelen megtelik jobbközép tartalommal, amely (allergiások, figyelem!) nyomokban szakértőket is tartalmaz.
"Nem erre szövetkezünk a kezdet kezdetén, de 2010-ben sem", mindenhol csak a pénz meg az érdekek, miközben elvész az értékalapú politizálás – panaszolja szegény, szegény Illés Zoltán. Nem jutott el hozzá a hír, nyilván, hogy pártjában az értékek vagy mozdítható ingó és ingatlanvagyont jelentenek, vagy nettó politikai termékeket, amiket sok tisztességes fideszes is beszopott. Illés Zoltán most – önbevallása szerint – azt az egymillió embert képviseli (így, kijelentő módban), akik otthagyták a Fideszt, és rögtön politikai alternatívát is kínál számukra.
Mármint belső alternatívát, hiszen ő továbbra is Orbánékért aggódik, nem ellenük ("Én annak szurkolok, hogy a Fidesz nyerjen, de nem így"). Az alternatíva pedig az eddigiekhez képest a következőképpen nézne ki, ha jól értjük: létrejönne egy új, "részben szakértőkből álló" jobbközép kormány, plusz különválna a pártelnöki és a miniszterelnöki poszt. Orbán maradna kormányfő, és Kövér László lenne a pártelnök.
Beláthatatlan perspektívák nyílnak előttünk. Az eddig üres politikai termék, a polgári Magyarország hirtelen megtelik jobbközép tartalommal, amely (allergiások, figyelem!) nyomokban szakértőket is tartalmaz. Igen, ezt akarja az az egymillió ember, aki otthagyta a Fideszt: Orbánt továbbra is kormányfőnek, pártelnöknek pedig a kreatív újításokra, nyugatos-polgári értékrendre és sámáni hajnövesztésre mindig nyitott Kövér Lászlót!
Paks ügyben Illés visszatért a kezdetekhez, a projekt bírálatához ("ez a beruházás arról szól, hogy hosszú időre garantálja bizonyos zsebek betömködését"), ami miatt tavaly nem lett újra államtitkár – illetve, hogy is van ez a Paks meg az Orbánhoz való lojalitás dolog?
A kormánnyal mostanában radikálisan leszámoló Illés Kálmán Olgának elismerte, hogy csak egy puha nemre volt képes a paksi szavazásnál, amikor is konkrétan kimenekült az ülésteremből. Illés, aki 2008-ban még népszavazásra bocsátotta volna a paksi bővítés ügyét ("A társadalom nagyobbik része ma már környezetkárosító energiatermelési módszernek tartja az atomot"), tavaly januárban viszont ugyanilyen kategorikusan közölte: "minden felhatalmazása megvolt Orbán Viktornak, hogy megállapodást kössön az oroszokkal a Paksi Atomerőmű fejlesztéséről és bővítéséről".
Ami pedig a kormányfőhöz való viszonyt illeti: 2013-ban még azzal a szuverén, karakán megjegyzéssel lepte meg az LMP képviselőnőjét, hogy "a miniszterelnök úr nevét ne vegye a szájára!", ami csak következetes volt a részéről, hiszen három éve kategorikusan kijelentette: ha választania kell a környezetvédelem értékei és Orbán Viktor között, "akkor a miniszterelnök úrnak akarok megfelelni. De őszintén remélem, hogy a miniszterelnök úr, ahogyan eddig sem, a jövőben sem fog szembekerülni a környezetvédelmi érdekekkel".
Hát, szembekerült. És erre minden felhatalmazása megvolt. Nem baj, majd ha Kövér lesz a pártelnök, gondja lesz az ilyen Orbán-félékre.