Nyüzsi nyüzsi 2015. február. 25. 18:13

Még mindig Simicska lapjában üzen a párt

Egyre nehezebb kibogozni, mi folyhat a Simicska-birodalom maradék szerkesztőségeiben, mindenesetre nemigen látszik jele annak, hogy e lapok bármiféle háborúban állnának az Orbán-kormánnyal. Sőt.

Az mno.hu ma délutáni vezércikke Illés Zoltánnal foglalkozik, egy igen érdekes narratív pozícióból. Az még hagyján, hogy az egyre renegátabb Illést keményen osztja, megpróbálva szembesíteni saját korábbi kijelentéseivel. Az igazán különös az, amikor  egy fordulattal a szerző, Deák Dániel  mintegy „a Fidesz-KDNP politikai közösség” nevében nyilvánul meg. Majd erre is rátesz egy lapáttal mikor helytelenítve Illés „baloldali lapoknál” tett „kalandozásait” (vagyis, hogy nyilatkozott az ellenzéki sajtónak), föleleveníti az exállamtitkár egy kérdését: „Egy párttagság azt jelentené, hogy az ember nem mondhatja el a szakmai véleményét? Csak egy véleményt lehet és kötelezően azt szabad csak szajkózni?”

E kérdésre a vezércikk, mintegy szentenciaként,  így válaszol a párt nevében: „ Illés Zoltán kérdésére a válasz az, hogy természetesen minden ellen- és különvéleménynek helye van. Az már más kérdés, hogy a Fidesz–KDNP politikai közösségének egysége szempontjából mi a célravezető: meglévő belső fórumokon vitázni, vagy a baloldali sajtóban „kalandozni”.

Most már csak az a kérdés, hogy ha az mno.hu háborúban áll a kormánnyal, hogy a gecibe' lehet mégis annak szócsöve?

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.