És akkor megláttam a Plakátot.

Én azt hittem, hogy ebben a kampányban engem meglepetés már nem érhet. Mert lássuk be, ez minden idők legcsodálatosabb választási hadjárata; ha sportújságírók lennék, azt írnám, hogy a nagy tét rányomja a bélyegét a küzdelemre, de mivel nem vagyok az, ebből egyfelől az következik, hogy nem használok ilyen brutális közhelyeket, másfelől megpróbálok arról írni, ami a pályán történik. Tét ugyanis nincs: a csonkolt hatáskörű önkormányzatokat simán behúzzák a pozícióban lévők, azaz elsöprő többségében a fideszesek, és ha netán mégis baleset történne, akkor a kétharmad majd elintézi, hogy az önkormányzatok a szétzavart földrajzinév-bizottság hatásköreit kapják meg, az ő vagyonukat meg Fekete György művészeti akadémiája.

A küzdelem magáért a küzdelem élményéért zajlik. Önfeledt öröm, szórakozás és szórakoztatás. Lenyűgöző kampányvideók, csodálatos kampánydalok, pártszédelgő jelöltek, elképesztő formációk; az egész olyan éles kontrasztban áll a valósággal, mint egy élhető várossal kampányoló sírköves. Szóval azt hittem, hogy újat mutatni nem lehet, amikor is szembe jött velem a Polgári Magyarország.

Úgy álltam ott, mintha egy fölújított épület előtt a fölújítás elmaradása miatt tartott sajtótájékoztatón fejen öntöttek volna egy vödör jeges vízzel, miközben magamban azt találgatom, hogy a macska butább vagy a ló, esetleg egy viccből fagyizó nagypapa.

Pedig már komolyan azt fontolgattam, hogy az egyik ismerősöm szerint a bánatos tévémacira emlékeztető kerületi elöljáró érdekében még szavazni is elmegyek, mivel sok vizet eddig nem zavart. Lóbált egy kis székelyzászlót, meg elég csúnya módon kivégzett egy iskolát, de ez nem feledtetheti azt a tényt, hogy az iskolabezárást most sűrűn fölemlegető elődei négyszer ennyit szüntettek meg, mellé még tíz óvodát, és egyéb ténykedésről szó se essék. Ráadásul az európai értelemben vett, nyugatos, progresszív, urbánus erők változatlanul csendrendelettel kampányolnak, és amikor megérkezett a Heti Válasz is, mely lap anyu kedvence, horgolt mellénykés publicistája az egyik legvagányabb dolog, a festett tűzfalak miatt támadta meg a helyi vezetést, nos, akkor érett bennem, hogy akkora protestszavazatot nyomok a hivatalban lévő fideszes polgármesterre, hogy olyat még a Tóta se tud Tarlósra.

Erre itt vagyok tetőtől talpig megtisztelve polgármesteri gitárjátékkal meg Fásy Ádámmal. Elvesztettem a tájékozódási képességemet, mint az egyszeri hetedik kerületi képviselőjelölt az európai nagyvárosokat és a kivándoroltak számát illetően. Azonban még föl sem ocsúdhattam, mire kiderült: az Erzsébetvárosi Sztárparádét is lehet überelni, mégpedig a túloldalról, a demokraták térfeléről. Régi ismerősöm engedett bepillantást az üzletmenetbe, részletesen kifejtve, hogy ki mindenki idióta, mert nincs elég szakértelme a lopáshoz.

Mondom, ilyen kampány nem lesz egyhamar, élvezzük ki minden percét, mert évekig kénytelenek leszünk azzal beérni, hogy Szijjártó tart fölvilágosító előadásokat az új világrendről és a frizuradivatról.