2014. augusztus. 22. 05:38 nyüzsi Utolsó frissítés: 2015. április. 08. 09:23 Nyüzsi

Kitüntetett irodalmár: megveti József Attilát, imádja a melleket

Egykori kollégája szerint diáklányok és tanárnők mellére tett megjegyzéseket, a Nyugatot pedig „kis zsidó lap”-ként emlegette Takaró Mihály irodalomtörténész, aki a magyar Érdemrend Lovagkereszt Polgári tagozata kitüntetést kapta Szent István ünnepén.

Egy ismert költő igen érdekes Facebook-posztban emlékezett meg a kormány által augusztus 20-án kitüntetett Takaró Mihállyal való korábbi együttműködéséről. A nyugalom megzavarására alkalmas, ám teljesen szubjektív beszámolót közlünk:

„Takaró Mihály kitüntetése mellett én sem tudok szó nélkül elmenni. Elévülhetetlen érdemeket szerzett nálam is. Kollégák voltunk, és sokat tett azért, hogy ne maradjunk azok. Megtudtam tőle, hogy rémes vagyok magyartanárnak, ugyanis eléggé el nem ítélhető módon baloldali szerzőket tanítok: József Attila, Móricz, Kassák...

Hogy rossz egyetemre jártam (ELTE), ahol baloldali tanárok oktattak (Czine Mihály, Szabolcsi Miklós stb.), és akkor lenne egyensúly az irodalomban, ha csak jobboldali szerzőkről ejtenénk szót órán.

Továbbá felvilágosított, hogy a Nyugat egy kis példányszámú zsidó lapocska volt, bezzeg az Új Idők, és inkább Herczeg Ferenccel kéne foglalkoznom órán.

Munkámmal kapcsolatos nemtetszését fejezte ki az intézmény vezetőjének is, ugyanakkor a mellemmel kapcsolatos tetszésének szemtől szemben adott hangot. A gimnazista diáklányok megnyugtattak, hogy ezt velük is meg szokta tenni. Mármint ez utóbbit.

Nem is tudom, milyen elismerést érdemel.”

Hirdetés