Kedves államtitkár úr, ideje van az összegzésnek. A modoroskodásnak nincs, használjuk nyugodtan a modern költészet szókincsét.

Ön, alulírott L. Simon László, kétséget kizáróan segghülye a munkájához, halovány segédfingja sincs például arról, hogy mit tartalmaz a törvénymódosítás, amit a saját neve alatt nyújtott be. Ez tudományos tény, a segghülyeségnek precízebb bizonyítéka nincs is, mint az a habogás, amit tegnap látott az ország.

Természetesen eddig is tudtuk, hogy az egyéni képviselői indítványokat nem az aláírók szövegezik, csak arra való az egész eljárás, hogy ne kelljen vitatkozni, azt ugyanis segghülyék nem szeretnek, nem áll jól nekik, meg fárasztó is. Az viszont igazán nem túlzó elvárás ilyen esetekben sem, hogy a zoknibáb, akit kitolnak képviselni az aktuális aljaskodást, legalább felkészüljön abból, amit aláírt. Ön tehát egyben felesleges is; az eddig sem volt kérdés, hogy a nemzet nyakán éktelen daganat, de a pártja is okosabban tenné, ha az apanázsából megfizetne tíz csinos gyakornoklányt. Azok még arra is hajlandóak lennének, hogy elolvassanak tíz oldalt másnapra.

De azért álljunk meg egy percre a jóízű röhögésben. Van itt néhány halálkomoly probléma.

Az egyik, hogy ha bármely magyar polgár céget alapít, tulajdont szerez vagy szerződést köt, esetleg adót vall be, akkor kénytelen átrágni magát egy csomó söralátéten folyószövegen, és ha valamit félreért, akkor megnézheti magát. Nyilván a magától növő luxuslakás kivétel, de egyébként így élünk mi, magyarok.

Mi a felelőssége ezzel szemben Önnek?

A gyerekem tudja, hogy meg kell tanulnia az anyagot – az erkölcstant is! –, és hogy baj lesz, ha nem teszi. Van egy egyéni képviselőnek, a Miniszterelnökség államtitkárának annyi felelősségtudata, mint egy elsősnek? És mindezt azzal próbálja megúszni, hogy letiltatja a félrebeszélését? Tulajdonképpen mit képzel magáról, hogy nem takarodott el a bús kurva adta vissza a mandátumát még tegnap délután?

A másik még ennél is súlyosabb. Ki írta ezt a javaslatot? Ki számolta ki a következményeit, kit lehet számon kérni, ha akkora sötét ostobaságnak bizonyul, mint amilyennek az előzményekből, a nyilvánvaló motivációból és az Ön bánatos tekintetéből látszik? Kinek falaz Ön, és vajon ki az, aki egy ilyen tökfejjel védi a saját seggét? Kit kell lecsukni, ha kiderül, hogy ez az egész aljas indokból elkövetett haszonszerzés? Önt esetleg?

Végül én kérek elnézést, hogy ilyen pimf semmiséget egyáltalán szóba hozok; tudom, hogy nincs jelentősége, mert a szőlőt megművelik a rabok, és a haveroknak megvan a trafikjuk. Csak megjegyzem, hogy ennek az eposzi küzdelemnek szenvedő alanyai bizonyos színmagyar vállalkozók, akik, bármennyire szeretnék, nem tehetik meg, hogy olyan magasról szarjanak bele a jogszabályokba, mint ahogy azt Ön teszi, nemzetes uram. Tudniillik attól függ a megélhetésük, szorongva könyvelgetik a kis bevételeiket hónapról hónapra, és nekik nem annyira mindegy, hogy mi a stájsz a facebookos hirdetésekkel, mert onnan van a forgalmuk, nem pedig közbeszerzésből. Nem annyira egyszerű az életük, mint Önnek. Igaz, eszük is több van hozzá.

Ki kéne szállni ebből a szartaposásból, jó uram. Nem kell aggódni a hazáért: amit eddig teljesített, azt rá lehet bízni a rabokra. Bármelyik köztörvényes ügyesebben hamukázik. És kevesebb a vesztenivalója is.