Nurszultan Nazarbajev elvtársat, a Kazahsztáni Kommunista Párt Központi Bizottságának titkárát még a mi Nagy Imrénk nagy barátja, Jurij Andropov elvtárs haldoklása idején, 1984-ben szemelték ki a Kazah Szovjet Szocialista Köztársaság miniszterelnökének, és öt év múlva, Gorbacsov idején sikerült megszereznie a rég áhított első titkári posztot. 1990 elején a kazah Legfelsőbb Tanács elnöke, azaz államfő lett, és miután a szovjetrendszer kiment a divatból, köztársasági elnökké választották. Azóta négyszer megerősítették hatalmát az európai normáknak tökéletesen meg nem felelő választásokon. Igaz, egyszer, 1999-ben alig 81 százalékot kapott a szokott 90-plusz helyett, ekkor ugyanis volt egy bivalyerős ókommunista ellenjelöltje, aki mindössze 70 százalékkal marad el tőle.

Ezek után tökéletesen helyénvaló, hogy országának nagykövete Nagy Imréhez és Gandhihoz hasonlította a Magyar Tudományos Akadémián, 2014-ben, ahol a magyar demokrácia tudományos elitje megismerkedhetett a róla szóló életrajzzal. Az eseményről a fürge online sajtó minden bőrt lenyúzott, nekünk csak egy maradt.

Azt mondja a magyar tudomány krémjének a könyvet ajánló Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, akinek hobbija a nomád hagyományőrzés: „a kazah–magyar barátság és rokonság már 1500 éves múltra tekint vissza”. Nem részletezte, milyen kutatásaira alapozza állítását, de az általánosan rendelkezésre álló források szerint kazahok 1500 éve még nem voltak. Sőt, ezer éve se voltak.

Az Encyclopaedia Britannica erről szóló cikkét Sinor Dénes írta, az Indianai Egyetem professzora, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja, életében a nyugati világ talán első számú Belső-Ázsia-szakértője. Az ő leírása szerint „1465 körül Abúl-Hajr üzbég kán 200 000 elégedetlen alattvalója Karaj és Dzsani bég vezetésével Mugulisztánba vándorolt, amelynek kánja, Eszen Boga, letelepítette őket a Csu és a Talasz folyó között. Ezeket a szakadár üzbégeket kazah ('független, csavargó') üzbégeknek kezdték nevezni, és idővel jelentős különbség alakult ki az életmódjukban: a kazahok inkább nomád, az üzbégek inkább letelepült életet éltek.” A magyarok tehát a 15. század végéig nemhogy barátai nem lehettek a kazahoknak, hanem a létezésükről se tudhattak, merthogy ilyen nép addig nem létezett.

Nomádhagyomány-őrző, nyelvtudásról nem nyilatkozó agrárminisztereknek nem muszáj ezt tudni. A Magyar Tudományos Akadémia jelen lévő tudósainak se biztos. 2014-et írunk, végül is. Keleti szél fúj, ők is fújják.

Ha Széchenyi ezt megérhette volna... ne ragadtassuk magunkat morbid képzelgésekre. Mondjuk, jobban meggondolta volna, mire ajánlja föl birtokai egyévi jövedelmét.