A tanár

Vajból van tízféle. Már ha utánajársz. Azért négy-öt márka közül még a kisebb boltokban is lehet választani. Kenyérből, borból, ásványvízből is. Ott kezdődik, hogy a boltok között is válogathatsz, abból is van többféle.

És látá az ember, hogy ez így jó.

Nem mondja, hogy a sokszínű kínálat fejetlenséghez és káoszhoz vezet. Nem mondja, hogy jobb lenne mindenből egyféle. Kivéve, ha az illető pedagógus és tankönyvről van szó. Ami a vajat illeti, ott ő is ragaszkodik a széles választékhoz, mivel az egyik koleszterinszegény, és mást nem ehet, vagy éppen ellenkezőleg, a zsírosabb kell neki, egyáltalán milyen jogon korlátozná bárki a jogát arra, hogy enyhén sósat vegyen, ha a sótlant nem szereti. Vagy a fűszerest. Tud ő választani, ár, érték, íz, kalória, megszokás, gyártó, mindegy mi alapján, nincs itt semmi káosz. Akkor lenne ideges, ha nem ehetne mást, mint amit a miniszterelnök köpül. (Akkor se nagyon.)

A tankönyv más. Ott a sokféleség rossz. Ki tudja ezt követni, apuka. Állandóan kitalálnak valami új módszert, közben jól összezavarnak mindent. Átestünk a szabadság másik oldalára. Ez már szabadosság, apuka. Mi is megtanultunk írni, pedig csak egy tankönyvünk volt. Oszt milyen okosak lettünk.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem az összes pedagógus látja így, csak egy részük. Pedagógusból is van többféle. Más kérdés, hogy köztük sem lehet választani. Meg aztán nincs is olyan nagy különbség. Aki szerint a kormány most egy kicsit túltolta az államosítást, többnyire a megszokott tankönyvét sajnálja. Az bevált, azt ismeri, az jó. A túl sok tankönyv persze nem jó, ezt elmondja, egyedül az jó, amiből ő tanít, mert az enyhén sós, azért tényleg kár.

A sótlan kollegára nem gondol. Arra sem, hogy olyan tankönyv nincs, amelyik egyszerre koleszterinszegény és zsíros. Ez túl komplikált. Mivel a tanár nem a rendszerhez (szabadság és piac) ragaszkodik, amely neki lehetővé tette a választást, hanem egy adott könyvhöz, mintha az csak úgy magától teremne és piac nélkül is megszületett volna, komoly ellenállás nem várható.

A szülő

Az általános értelmezés szerint azért számolja fel a kormány a tankönyvpiacot, mert az állami tankönyvek segítségével hatékonyabban lehet a gyerekeket a hivatalos ideológiára nevelni. Ebben biztosan van valami. A szabadság az egyik légy a kettő közül, amit elintéztek ugyanazzal a csapással. A másik a fontosabb. Az uniformizálás csak járulékos haszon. Az államosításra igazából egy régi probléma megoldása miatt volt szükség, és amennyiben erre sor kerül, akkor a szülők még örülni is fognak a szabadság elvesztésének. Ez pedig a tankönyvek ingyenessége.

Elnézést, most muszáj lesz szakmázni egy kicsit, de így válik érthetővé a történet.

A szálak a szocialistákhoz vezetnek természetesen, ahogy az a fideszes rémségek esetében lenni szokott. Ők ígérték meg az ingyen tankönyvet még 2002-ben. A javaslatot egyaránt ellenezte a liberális párt (elvi alapon) és az apparátus (pragmatikus alapon). Nyilván az utóbbi hatás volt az erősebb. Az egyik könyv ennyibe kerül, a másik annyiba. Mennyi? Mi mennyi? Így a költségvetés nem tervezhető, elvtársak. A tankönyvtámogatás, az egy költségvetési sor, oda kell egy konkrét szám. Annyi és kész. Viszont akkor valamelyik gyerek többet kapna, mint amennyibe a könyvei kerülnek, a másik meg kevesebbet. Az ingyentankönyv nem illeszkedik a normatív finanszírozási logikához. Már amennyiben van tankönyvpiac, különböző termékekkel és eltérő árakkal. Ha nincs szülői önrész, nincs árverseny se.

Vagy a tanár választ, vagy az állam fizet. Ingyenesség vagy szabadság. A kettő együtt nem megy.

A szocialisták mellett szól, hogy végül nem nyúltak a tankönyvpiachoz.  A rászoruló gyerekek kaptak  támogatást. De jött a Fidesz, amelyet nem azért tartunk, hogy egy parlagon maradt szoci populizmust ne akarjon kiteljesíteni. Önmagában a költségek nem nagyok. Nagyjából 7 milliárd forintot fizetnek a szülők évente a tankönyvekért. Ennyi nyereséget termel a Közgép a szerencsés tulajdonosának két év alatt. Ha az energiaszolgáltatók mellett ezt az építőipari vállalkozást is nonprofittá alakítaná a kormány, mondjuk egy rapid államosítás keretében, már össze is jönne a költségek fele. Csak vicceltem. Mindenesetre költségvetési szempontból nem jelentős ez az összeg. Eddig sem az volt a gond, hanem a fenti vagy-vagy.

A Fidesz eldöntötte. A korlátozott tankönyvjegyzék nem öncél, hanem az út közbülső állomása.

Az ingyentankönyv bevezetésének legegyszerűbb módja, ha egy tankönyv van, lehetőleg állami, fix árral. A módszer – az egész ágazat kicsinálása, cégek tönkretétele, műhelyek kivégzése – kissé brutális ugyan, máskülönben csak a szokásos. Akarják, elveszik. A szülő örül, társadalmasították a költségeit. Így épül a szocializmus. Csak egy tankönyv. Csak az állam. Csak a Fidesz. Csak egy párt.

Lesz majd vajból is egyféle.

A gyerek

Ő senkit nem érdekel.