A gyerek nem a magyarságtudatért nyúl, hanem a fénykardért. És neki van igaza.
A rádiókból kötelezően szól a magyar zene, mert ez az uralkodó ideológia: ami magyar, az jó. Legyen tehát minden magyar. Ami külföldről jön, az gyanús, főleg ha nyugati. Akár felforgatásnak is minősülhet.
De ezekben a sötét időkben is van farsang az iskolákban, és a gyerekek aznap megfeledkezhetnek a Hagyományok Házáról, sőt már hetekkel előtte kitalálják, hogy mik akarnak lenni. És aztán eljön a nagy nap, beöltöznek, és büszkén illegetik magukat.
Rengeteg a jedi lovag, és azon belül a sithek is szép számmal képviseltetik magukat. Vannak még egyéb mesefigurák, egy törp, egy Michael Jackson, néhány robot és egy Neo; ami kissé meglepő, mert eszerint az illető kissrác látta a Mátrixot. Nyolcadik utas azért nincs.
És még mi nincs? Huszár. Hajdú. Honfoglaló magyar. Csikós. Nincs itt semmi, ami arra utalna, hogy ez egy hagyományaiba fulladt, konzervatív nemzet lenne. Annál inkább örömünnepét üli az örvendetesen globalizált, a nemzetközi kultúrforgalomnak örvendő kultúra, amely nem azt méricskéli, hogy mi mennyire magyar, hanem csakis azt, hogy mennyire érdekes. És ha amerikai, az se baj. Ezek a gyerekek még tudják, mi a fontos.
A gyerek, ha teheti, a fénykardért nyúl és nem a visszacsapó íjért. És ez így van jól. Bennük az új remény, hogy valamelyikük egyszer majd alkot valamit, ami legalább olyan menő lesz, mint a lassan negyvenéves jedik. És akkor meghasonlás, görcs és közröhej nélkül lehetünk magunkra büszkék.
Kövesse a Nyüzsi oldalát a Facebookon!