Vasárnap utoljára működhetett a városligeti bolhapiac, amely a Verseny utcai intézmény megszűnése óta az első volt ebben a nélkülözhetetlen műfajban. Természetesen nem kellett sokat várni arra, hogy a városvezetés megtalálja és lepofozza a legnyomorultabbakat, ahogy általában azokat, akiket nem ért.

Bolhapiac minden valamirevaló fővárosban üzemel, sőt konkrétan turistacélpont, és bolhapiacon egyáltalán nem a PeCsában antikvitás-áron kínált biszbaszokat értjük, hanem igenis a lomtalanításokról és szeméttelepekről értő kézzel összeguberált cuccokat. A  bolhapiac elengedhetetlen feltétele egy csomó szép, szubkulturális hobbinak, mint amilyen a régi elektronika gyűjtése és restaurálása, a különféle crafting avagy otthoni művészkedés, barkácsolás, könyv-, képregénygyűjtés, órásmesterség, vagy egyszerűen az élmény, hogy vettem ötszáz forintért egy ilyen izét, rézből. Vagy azt a mecsboxot, amivel gyerekkoromban aludtam.

Ezek a helyek emellett a szelektív szemétgyűjtés leghatékonyabb intézményei. Ami különben menne a darálóba válogatatlanul, az itt megtalálja azt, aki még ad érte száz forintot, mert pont egy olyan hiányzik neki otthonról.

Persze a bolhapiac sohasem olyan steril és kulturált hely, mint Papcsák Ferenc polgármesteri budija, és viszonylag nehéz megszervezni azt is, hogy egyenként minden hajléktalan befizesse a húsz százalékot a törött legók után. Így aztán bár a városnak és Magyarországnak szüksége lenne ugyan egy bolhára, amely nem kinn az isten háta mögött található (ahogy az egyébként remek Bakancsos utcai vásár), Papcsák Ferencnek speciel semmi szüksége nincs rá, sem pedig arra, hogy szegény emberek mutatkozzanak a Városligetben. Úgyhogy be lehet dobni az országimázst is, főleg annak, aki nemcsak alapból elég korlátolt tufa, de még a környezetében sincs senki, aki legalább a berlini Mauerparkról hallott volna. Ha már arról nem, hogy a párizsi Les Puces minden hétvégén 150 ezer látogatót fogad.

A Városliget bolhapiaca robbanásszerűen, pár hét alatt növekedett óriásira, kétségbevonhatatlan igényt jelezve. Erre épeszű városvezetésnek az lenne a válasza, hogy kirakja a kellő számű mobilvécét, betartatja az alapvető higiéniai szabályokat, aztán pedig együtt örül azokkal, akik jó vásárt csinálnak. Különösen azzal az ezer emberrel, aki segély vagy értelmetlen közmunka helyett ebből próbál élni: nem hőbörög a piac ellen, hanem csinálja. Igaz, nehéz értékelni ezt ott, ahol maga a kormány is inkább hőbörögni szeret.

Az ócskapiac nem válságtünet, sem vészjelzés. Az ócskapiac egy nagyváros természetes része, ahogy a mulatónegyed vagy a bevásárlóutca. A bolhapiac maga a folklór. Nem az a műszálas bocskaiban óbégatós fajta, amiről Zuglóban teret neveznek el, viszont cserébe valódi.