A washingtoni Smithsonian Intézet (állami múzeumok és kutatóközpontok együttese) magyar folklórfesztivált rendez a Balassi Intézettel együttműködésben. A beharangozó ezzel kezdődik: „Körülbelül tizenhárommillió magyar él Közép-Európában, közülük mintegy tízmillió Magyarországon”.

Nem akarok beleszólni a csodálatos tudományos intézmény kommunikációjába, de: nem.

Az adat nyilván budapesti forrásból származik, a „Közép-Európa” feltehetően a Kárpát-medencét jelöli szemérmesen, mely utóbbi maga is eufémizmus az egykori Nagy-Magyarország területére. Budapesten pedig ezt az adatot úgy szokták kiszámolni, hogy Magyarország lélekszámához hozzáadják a szomszédos országokban élő magyar közösségek lélekszámát.

Kezdjük a második felével. A 2011-es népszámlálás előzetes adatai szerint Romániában 1 millió 238 ezer magyar él. Ugyancsak 2011-ben, Szlovákiában 458 ezer magyart számláltak. Ukrajnában az idén tartanak új népszámlálást, a magyarok száma 2001-ben 157 ezer volt, ebből 152 ezer élt Kárpátalján. A tavalyi szerbiai statisztika szerint az ottani magyarok száma 254 ezer. Horvátországban 14 ezren vallják magukat magyarnak, Szlovéniában 8 ezer a magyar anyanyelvűek száma. A burgenlandi magyarok létszámát 10 ezerre becsülik, adjuk hozzá nagylelkűen as 48 ezer „magyar származású” ausztriait. ( A számok többsége fölfelé van kerekítve.) Az összesen, optimistán, 2 millió187 ezer, ennél egyébként biztosan kevesebb. Nagyon nem jó így, de ennyi.

Mondhatnánk, hogy egy kicsit szépítettek, csak hát az első adat sem igaz. Magyarországon körülbelül sem tízmillió magyar él. A szokásos összeadásban meg szoktak feledkezni a nemzeti és etnikai kisebbségekről – a népszámlálás terminológiája szerint egyszerűen „nemzetiségekről”, amelyeknek a tagjai úgy magyarok, ahogy az erdélyi magyarok románok. Összesített lélekszámuk 645 ezer fő. Ehhez jön még összesen 124 ezer arab, kínai, orosz, vietnami és „egyéb”. Ha egyszerű kivonással dolgoznánk, most tartanánk körülbelül 9,2 magyarországi magyarnál, de nem dolgozhatunk, ugyanis lehet az ember két nemzetiségnek is a tagja, valamint a magyar nemzetiséghez tartozást is bemondásos alapon összesítették.

A 2011-es népszámláláson egész pontosan 8 504 492 fő nyilatkozott úgy, hogy a magyar nemzetiséghez tartozik. Ha „magyar az, aki annak vallja magát”, akkor ennyivel kell számolni. Szóval ha a kettős identitásúakat nem számítjuk bele, akkor is van majdnem 700 ezer honfitársunk, aki vagy nem tudja, hogy magyar-e, vagy úgy gondolja, hogy a nemzetiségi hovatartozásához senkinek semmi köze (a hiperkorrekt adatvédelmi törvény szerint egyébként így is van).

A „közép-európai” magyarok létszáma tehát ma 10 millió 691 ezerhez közelít alulról. De biztosan kevesebb. És most számítsuk le belőle azt az állítólagos félmilliót, aki ma nyugatabbra él. Ott vagyunk a híres tízmilliónál. Ennyinek kellene összefognia a Nemzeti Összefogás Napján, ennyit szakított el egymástól – a jelenre vetítve – Trianon. Ennyiszer két talpnak kéne egymásra lépnie a barackfa alatt. És ennyi magyarról tudott az 1910-es népszámlálás is több mint száz évvel ezelőtt.

Magyarnak lenni száz éve folyamatosan kockázatos, és semmiképp sem mondható vonzónak.

Hölgyeim és uraim, több szerénységet, a washingtoni folkfesztiválhoz sok sikert.