János sosem vetette meg a jó mulatságot, és ebből nem is csinált problémát. Ha úgy érezte, mégis magyarázatra van szükség másnap reggel, akkor a kuruc bordalokra hivatkozott meg a csűrdöngölőre. Az már részletkérdés, hogy manapság már nem füstjelekkel üzenünk, és hát nem is csak borral lazítunk.

Jó társaság gyűlt össze azon az estén nála. Nem először buliztak itt: a hivatali lakás kiválóan megfelelt a dorbézolásra. Ha meg esetleg a fiatal titánok kihugyoztak az erkélyről  – némelyikkel, valljuk be, elszaladt a hintaló –, azt is el lehetett simítani.

A szokásos rundok után került elő a gomba. Ettől azért megingott kissé, „hűha”, mondta bizonytalanul. De a haverok fellelkesültek, nagyokat röhögve ugratták. Volt, aki azzal győzködte, hogy a kultúrtörténet tele van különféle drogokkal, más meg azon élcelődött, hogy az első Orbán-kormány alatt kétharmad nélkül is lehetett korongrészegen lövöldözni festményekre, úgyhogy most igazán nem lehet nagy baj egy kis hallucinogénből.

És nem is lett. Kisvártatva rohanni kezdtek a gondolatai, elhatározta, hogy építtet a Nemzeti Színház tetejére egy marcipáncicát, aztán volt még egy csomó kiváló ötlete, bár a többiek mindegyiket lefitymálták azzal, hogy Fekete és Kerényi alapjáraton kreatívabbak.

A hangulat aztán éjfél után lassan apadni kezdett, előkerült a távkapcsoló. Régen ilyenkor mindig a halakat nézték a Duna TV-n, de az akváriumközvetítés már megszűnt; az államtitkár megpróbálta észben tartani, hogy ez ügyben valamit tennie kell. Végül az Echo TV-re tévedtek.

Jánost hamarosan buddhai érzés fogta el: mintha egy kozmikus robbanást játszanának le visszafelé, úgy álltak össze a szilánkok egy nagy, mindent átfogó egésszé. Hát mégsem a véletlen igazgatja a világot, hanem a háttérhatalom! Bizony nem szakad ám csak úgy át egy gát, ha nem bombázzák NATO-gépek! És hogy még mi minden repked a fejünk felett, abba belegondolni is szédítő. Pláne begombázva.

- KURVÁRA ÍGY VAN! – kiáltotta el magát valamikor a műsor felénél. – Súlyos... – válaszolta valamelyik fiatal osztályvezető, aztán már egymásra licitálva méltatták az ősz tényfeltárót, aki megmondja az ufót akkor is, ha a zsidók le akarják tagadni. János lelkesedése határtalan volt, felpattant, előszedte az aktatáskáját, izgatottan keresgélt, amíg kezébe akadt egy hosszú lista.

Tollat kotort elő a szőnyegen felhalmozódott tárgyak közül, és óvatosan, minden betű után elgondolkodva odaírta: Szaniszló Ferenc. Büszkén mutogatta körbe a lapot: ő kitünteti ezt az embert, mert minden magyarnak meg kell ismernie ezeket a felfedezéseket, annak is, aki épp nem jut varázsgombához. Ezután még elröhögcséltek azon, hogy mennyivel egyszerűbb lenne elmagyarázni az eredményeiket, ha jutna gomba minden magyar asztalra.

Másnap sietősen indult munkába, besöpörte a cuccokat a táskába, és taxit hívott. Érezte erősen, hogy túlmulatta magát egy csöppet, de remélte, hogy nem lesz emiatt nehéz napja.

Nem lett.

(Egy másik lehetséges megoldás: Szaniszló-fantáziák, I. tétel)