Seres László
Szerzőnk Seres László

Máig kinn lobog az utcán a népirtó rezsim zászlaja is, amelybe időnként bele-belekap a fáradt Budakeszi úti szél.

Tisztelt Külügyminisztérium,

az lenne a tiszteletteljes kérdésem, hogy tulajdonképpen kik dolgoznak most a Szíriai Arab Köztársaság nagykövetségen? Mert valakik ott dolgozhatnak, ha a nagykövetséghez ha nem is közel álló, de közel lakó lakosként minden reggel ott látok 1 db rendőrt posztolni, mellette vagy rendőrautó, vagy egy sötétkék Suzuki áll, de olyan is volt nemrég, hogy - stílszerűen - egy Katasztrófavédelem feliratú autó állt az épület előtt.

Mint nyilván sejtik, kérdésem oka az a nyilatkozat, amelyet az önök szóvivője tett tavaly decemberben. Kaleta Gábor közölte, hogy a damaszkuszi diplomatáknak év végéig el kell hagyniuk az országot, mivel "Magyarország kormánya már nem tekinti az Aszad-rezsimet a szíriai nép legitim képviselőjének." Ezt pedig az a lépés előzte meg, hogy Budapest - a jelek szerint a fél világgal együtt - a "Szíriai Forradalmi és Ellenzéki Erők Nemzeti Koalícióját" ismerte el Szíria hiteles képviselőjének. Ez mindenképpen jó hír, illetve még mindig jobb hír, mint ha mondjuk az al-Kaida helyi népfrontját, a katonailag sikeres, a sária bevezetését tervező an-Nuszra Frontot ismerte volna el, mert akkor ki tudja, kik dolgoznának most nyolctól négyig a Budakeszi úti követségen.

De most ki tudja? Biztos elhagyták ezek az emberek a követség épületét?

Máig kinn lobog az utcán a népirtó rezsim zászlaja is, amelybe időnként bele-belekap a fáradt Budakeszi úti szél. És kissé már napszítta, fakult állapotban, de ott van még az utcán a rezsim kis propagandaszekrénykéje is, és ezt az egészet a mi adóforintjainkból a mi rendőrségünk védi. Vagy az ellenzék költözött be oda? De nem, az nem lehet, hiszen "az állandó képviselőnek nincs diplomáciai státusa" - közölte ugyancsak a szóvivő.

És ha már itt tartunk: nem költöztetnék odébb a követséget pár kilométerrel? Csak hogy ne legyenek túl közel hozzánk, amikor majd az an-Nuszra delegálhat nagykövetet. Előre is köszönöm, maradok nagyabecsüléssel, stb.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.