Zárt rendszerekben nem érdemes lemondásokat, személyi változást követelni, mert a rendszer a kisebb humánpolitikai gikszer után azonnal helyreállítja magát.
Hoffmann Rózsát leveszik a felsőoktatásról, L. Simon Lászlót a kultúráról – a pápának is több belátása volt, pedig nem is bukott területet hagy maga után, csak volt tartása. A két magyar közszereplő azonban véletlenül sem önként, hanem dicstelenül, mindennemű önbecsülést kizárva távozik (már ha a híreknek hinni lehet), Hoffmannra még a felsőoktatással kapcsolatos nyilatkozási tilalmat is kiszabtak, ő pedig lojális hivatalnok, ami Orbán Viktor szívén, az az ő szájzárán.
A két lojális magyar hivatalnok elküldése arra példa, hogy zárt rendszerekben nem érdemes lemondásokat, személyi változást követelni, mert a rendszer a kisebb humánpolitikai gikszer után azonnal helyreállítja magát. Lesz majd másik felsőoktatási, másik kulturális államtitkár. Egyikőjük területéről, mozgásteréről, kommunikációjáról sem közös közvetlen főnökük, a lelkészből lett erőforrás-miniszter dönt, hanem annak a főnöke; na Ő viszont leválthatatlan. Pedig – néhány előre el nem tervezett malőrtől eltekintve – három éve sem a felsőoktatásban, sem a közoktatásban, sem a kultúra, a gazdaságpolitika, az adóztatás vagy a DVD-kölcsönzés területén nem történik semmi olyan, ami ne az Ő kifejezett jóváhagyásán vagy szelíd bátorításán múlna.
Mármost ami a kultúrát illeti, L. Simon László alanyi költőnek a jelek szerint az volt a bűne, hogy megvolt a "magánvéleménye" a) Fekete Györgyről, b) valószínűleg az MMA-ról is, ez utóbbit nem tudjuk bizonyítani, csak azt láttuk, hogy a tévében mindig olyan elkámpicsorodott képet vág, ha szóba kerül. Talán neki sem volt ínyére, hogy saját elvbarátai egy pénzekről, paripákról és fegyverekről döntő civil szervezetet betonoztak be nyakig az új alaptörvénybe, köztestületet csinálva egy sértettekből álló ízlésmonopilista csoportnak, de mondom, ezt sosem fogjuk megtudni.
Magánvélemény? Az Ő regnálása idején, államtitkári szinten, közpénzből? Csöndben az MMA-val szarakodik? Hát hol élt eddig ez az ember? Persze, hogy megrendült benne a bizalom, ha egyszer "nem tudott azonosulni a hivatalos kultúrkampf megjelenésével", bármit jelentsen is ez. Az viszont azért feltűnhetett volna neki, hogy Fekete György "a körülményeket mérlegelve és a döntés súlyát átérezve" megpuccsolhatatlan, mert az Ő rendszerének többi eleméhez hasonlóan az MMA belső mechanizmusa is annak a szervilizmusnak a bővített újratermelését végzi, amelyre az Ő egész rendszere épül.
Gondolom, azóta L. Simon is rájött, hogy az MMA rövidítése: Megszoksz vagy Megszöksz Alapítvány.