Először egy kis kitérő: hogy szokott kinézni egy, a felsőoktatáshoz hasonlóan fontos terület reformja? Általában úgy kezdődik, hogy észrevesszük, valami nem működik jól, avagy működhetne jobban. Lásd például ezt a kevésbé idézett részletet a hírhedt őszödi beszédből: „a magyar oktatási rendszer egyik oldalról a köztünk lévő társadalmi különbségeket fölerősíti, nem gyengíti, aztán meg szegregál is. (…) És az a nagy gond, hogy azoknak adjuk az ingyenes állami oktatást, kérem szépen, akik a legjobb családokból jönnek. (…) Ha van társadalmi botrány, akkor az, hogy a felső tízezer termeli magát újra közpénzen.”

Miután részletesebben megvizsgáljuk a problémát, kezdhetünk megoldásokat keresni, végiggondolhatjuk, miként kellene átalakítani az adott területet. Kiemelt szerep jut itt a szakmai munkának, a hatástanulmányoknak, az érintettekkel való hosszas egyeztetéseknek. A kormányzó pártoknak persze oda kell figyelni a kommunikációra is: tudatni kell az emberekkel, hogy miért van szükség a reformra, és az átalakítás miért szolgálja a társadalom javát. Amennyiben a reform után az átalakított terület valóban jobban működik, valószínűleg jól járnak az emberek, és jól járnak a kormányzó pártok is, mert támogatottságuk nő. Mindenki örül.

A második Orbán-kormány reformtevékenysége nem hasonlít az imént felvázolt sémára. Azon túl, hogy hatástanulmányok és egyeztetések, azaz általában koncepció és következetesség nélkül hoznak meg kulcsfontosságú döntéseket, véleményem szerint az egész folyamat is alapjában véve a feje tetején áll. A kormány és a hozzá kapcsolódó csoportok, azaz a rezsim igazán figyelemreméltó módon használja előnyszerzésre a magyar alkotmányos rendszert, a NER egy hatalmas, organikus Gépezetté áll össze. Ékes példáját láthattuk e Gépezet működésének a felsőoktatási reform keretében, de a képlet sok korábbi intézkedésre ugyanúgy ráillik.

1. Először itt is felmerül egy probléma, csakhogy az nem az országot, hanem a Gépezetet fenyegeti.

Pl.: a) pénzre van szükség; b) csökken a Fidesz támogatottsága; c) megint pénzre van szükség

2. A Gépezet alaposan megvizsgálja a problémát, felderíti, hol lehetne megoldások után kutatni.

Pl.: a) a magánnyugdíjpénztáraknak van pénzük; b) a Fidesz-szavazók a legaktívabbak; c) a felsőoktatásban még van egy kis pénz

3. Lassan kezd kialakulni a megoldás.

Pl.: a) a magánnyugdíjpénztárak pénzét le kell nyúlni; b) kell egy választási rendszer, ami kizárja a kevésbé aktív szavazókat; c) a felsőoktatásból forrásokat kell kivonni

4. Efféle következtetések alapján jutunk el a reformig.

Pl.: a) szükség van nyugdíjreformra; b) szükség van a választási rendszer reformjára; c) szükség van felsőoktatási reformra

5. Most jön a kedvenc részem; meg kell győzni az embereket arról, hogy a reform szükséges, az a társadalom érdekét szolgálja. Indoklást kell gyártani egy előre meghozott döntéshez. E szakasz igazán lenyűgöző lehet a külső szemlélő számára. A Fidesz szinte tökélyre fejlesztette a módszerét, valószínűleg a legtöbb pénzt és erőfeszítést erre használja fel. Egyik napról a másikra aktivizálódik az egész Gépezet: kormányszóvivők, kormánypárti képviselők, a hatalmas fideszes médiabirodalom, álcivilek, nem létező szervezetek, internetes troll-profilok, akár utcai vagy újságban elhelyezett hirdetések, egyszerűen minden ontja magából az adott intézkedés mellett szóló érveket. Akcióba lendül az ezreket számláló intellektuális mameluk-sereg, amelynek tagjai cinikusan és lekezelő hangnemben oktatják ki az átlagos állampolgárt arról, hogy miért volt rossz az eddigi rendszer, és miért lesz sokkal jobb az új. Nincs könnyű dolguk: meg kell magyarázniuk, hogy miért előzi meg az okozat az okot, s érveiket folyamatosan az aktuális kormányzati politikához kell igazítaniuk. Hirtelen fény derül mindenre: az utóbbi évtizedekben a Magyar Köztársaság alaptörvényeként funkcionáló Alkotmány valójában egy sztálinista szemét volt, a Nyugat már a múlté, mert visszafordíthatatlanul hanyatlik, a választási rendszerünk mindeddig visszaélések melegágya volt, a magyar felsőoktatás csak a tanulmányaikat be sem fejező, megélhetési egyetemistákat termel ki, Bajnai Gordon pedig igazából Gyurcsány Ferenc álruhában.

Támadás indul mindenki ellen, aki kritizálja a koncepciótlan átalakítást; a Gépezet veszett kutyaként megy neki bárkinek, legyen az hallgatói képviselő vagy éppen az Alkotmánybíróság. Nem térek vissza a fent említett pontokra, mert felesleges; mind hallottuk a magabiztos hangon kommunikált mondvacsinált érvek tömkelegét a három átalakítás kapcsán, és tudjuk, hogy nem lehet őket komolyan venni. A sok, újra és újra, egyre hangosabban elmondott hazugságból végül általában körvonalazódik a reform hivatalos indoklása, ami azonban a törvény elfogadásáig bármikor változhat, ahogyan maga az átalakítás módja is. Mivel nincs koncepció, a kormány rendkívül rugalmas tud lenni, napról napra módosítja a reformnak az ország szempontjából legfontosabb pontjait, hiszen a cél nem a hosszú távú stabilitás, hanem a gyors politikai vagy pénzügyi előnyszerzés. Az alapötlet, az, amiért az egész elkezdődött azonban mindvégig változatlan marad: a választási regisztrációt bevezetik, ha törik, ha szakad.

Így tarol végig az országon a Gépezet, amely után kő kövön nem marad. Decemberben a felsőoktatást szemelte ki magának. Az eset annyiban volt különleges, hogy érvek szintjén a Fidesz legfőbb ellenfele a 2008-as önmaga volt. De ezt a Gépezetet érvekkel és józanésszel nem lehet megállítani; csak az erőből ért. Amíg nem ütközik ellenállásba, robog tovább, pusztít és rabol. A diákok tiltakozása megakasztotta ugyan egy pillanatra, teljesítette azokat a követeléseket, amelyeket muszáj volt, de most továbbáll, és majd „megreformál” egy olyan ágazatot, amely még ennyire sem tud védekezni.

A decemberi események megmutatták, hogy egy kis összefogással igenis útját lehet állni a Gépezetnek. Addig és csak addig fogja folytatni az ámokfutását, amíg mi engedjük.

Kozma Miklós

egyetemi hallgató (ELTE ÁJK)