Nyüzsi Traian Norbert 2012. december. 16. 16:52

Mikor menjünk tüntetni?

Egy egyetemet nemrég végzett fiatal töprengései a tiltakozásokról és a távolmaradók felelősségéről.

 Mikor jön el az a pont, amikor egy állampolgárnak kötelező kimenni az utcára, hogy hangot adjon a véleményének? Amilyen egyszerű a kérdés, olyan többtényezős egyenlet a válasz. Ideális esetben, ha egy országban minden az, aminek látszik, nem kell túlzottan sokat töprengeni ezen a kérdésen. Amikor a hazugság, a civil, a megszorítás szavak tartalma nagyjából világos, akkor indul hazánk agilisabb fele TV-székházat gyújtani, köz- és magántulajdont rongálni, hiszen erre az előbb említett szavak „feljogosítják”.

Node! Mi a helyzet akkor, amikor a hazugság valójában siker, a civil valójában közpénzelt kormányzati propagandaszerv, és a megszorítás szimplán csak a „külföldi, álnok háttérhatalmak támadásait visszaverni igyekvő intézkedések a gazdasági szabadságharc következtében”? Nos, ilyenkor érzel a lelked mélyén valami kellemetlent. Demoralizáltságnak hívják. A tudatalattid ugyanis tisztában van vele, hogy ezekkel a fogalmakkal már korábban is találkoztál. Bár más volt a csomagolás, de az íz nem véletlenül azonos.

És most figyelj kedves állampolgár, mert csúnyát mondok: hogy ezt a szellemi mérget kötelező jelleggel fogyasztod, a TE akaratodból fakad. Ha most azzal jössz, hogy márpedig Te nem szavaztál rájuk, ugyanúgy elhárítod a felelősséget, mivel Te is ebben a közösségben élsz. Cinkos vagy, ha tűröd a hazugságot, ha nem szólsz a cigányozás hallatán, és cinkos vagy akkor is, amikor hagyod, hogy csöndben ellopják a gyermekeid jövőjét, pusztán abból az egyszerű tényből kifolyólag, hogy nem érted a „mai fiatalokat”, pedig Te fogsz a leginkább zokogni, amikor a porontyod el kezd csomagolni.

Ha hiszed, ha nem, immár a tandíj sem tandíj. Úgy hívják, hogy önköltség. Igaz, hogy ugyanaz a szemantikai máguscsapat teszi a béklyót a gyermekeidre, amelyik 2008-ban még véres szájjal ellenzett évi 105 ezer Ft részhozzájárulást, de immár az évi 404 ezer forintos ’NEMTANDÍJ!’ is teljesen rendben van. Igaz, hogy ugyanaz a csapat, amelyik keresztes hadjáratot indított a devizában való eladósítás ellen, egy egész generáció értelmiségét készül milliós adósságba verni, vagy feláldozni – amíg nem találkozik egy csapat fidelitasossal, mert akkor utána már fogalmunk sincs mi lesz.

De a múlt heti verzió szerint még a diákhitelt ajánlgatták a jövő zálogaként, melyet az különböztet meg a devizahitelektől, hogy abban az esetben neked, kedves állampolgár, volt választási lehetőséged, hogy felveszed-e, viszont gyermekednek (ha versenyképes munkavállaló akar lenni) egyetemre kell járnia.

Persze ezekre a folyamatokra is megtalálni az egyszerű védekezést: „Nem kell ennyi diplomás, több szakmunkást a népnek!”, mondotta volt Demján Sándor, aki a 2008-as válság kitörése óta laza 195 milliárdot bukott az építőiparon. Véletlenül sem az a gáz, hogy nincs elég munkahely a sok gazdasági siker közepette, na de ez téged akkor fog úgy igazán érdekelni, amikor a munkaerőpiacon elkezd befagyni a kereslet. Akkor találkozol olyan jelenségekkel, minthogy egy diplomást átlagosan 7 hónapnyi melókeresés után alkalmaznak akár a szakmáján kívüli területeken is (true story), míg egy szakmunkás gyakran 1-másfél év után is a munkaügyi központba jár aláírásért.

Lényeg: 0-ra kell csökkenteni a jogász és közgazdász képzést! Igaz, hogy legjobban fizető szakmák közé tartoznak, valamint elsőként kérik számon a jogállam leépítését és a gazdasági unortodoxiát, de te kedves állampolgár, ne foglalkozz ilyen bonyolult dolgokkal. A foteledben ülve, hagyd, hogy a parlamentben gondolkozzon helyetted a felszentelt kétharmad, hiszen láthatod: a tanárok, orvosok, rendőrök, tűzoltók, hajléktalanok, bírók, anyukák, diákok, örmények és úgy egyébként az egész európai unió porig alázása után is… minden a legnagyobb rendben!

Hirdetés
Élet+Stílus hvg.hu 2024. november. 30. 10:00

„Elájult, és akkor jött rá, hogy valami nem stimmel” – Kösz, jól: kiégés és stressz a magyar munkahelyeken

<strong>Milyen személyiségjegyek jellemzik a munkamániásokat, és mi lehet az oka, hogy Magyarországon a civil szférában dolgozik a legtöbb munkafüggő</strong>? Mennyire az egyén, és mennyire a munkáltató felelőssége, ha a munkamánia eluralkodik, és függőséggé, kiégéssé válik? <strong>Mi a közös Karácsony Gergelyben és Donald Trumpban?</strong> A Kösz, jól vendége volt Kun Bernadette pszichológus és Merész István, az Allianz-Trade vezetője.