Meghalt egy gyerek. Brutális kegyetlenséggel meggyilkolták. A gyanú szerint történetesen olyasvalaki felbujtására, akit jól ismert, akitől szeretetet és törődést kellett volna kapnia

Minden fájdalom közül a legfájdalmasabb, amit egy kisgyerek halála miatt érzünk. Minden borzalom közül, amelyre az ember képes, a legborzalmasabb egy gyermek életének kioltása. Ép ésszel fölfoghatatlan, ép lélekkel földolgozhatatlan, természetes hát, hogy nemcsak a hozzátartozók, de a tágabb közvélemény is küszködik a rátörő érzelmekkel. A kín, a harag, a tehetetlen tenni akarás és a mérhetetlen üresség kergetőzik. Természetes a vadul föllobbanó bosszúvágy is. Nincs olyan súlyos büntetés, melyet igazságosnak éreznénk. Nem meglepő így az sem, ha újból előkerül a halálbüntetés szükségességének kérdése is.

Mi, akik ellenezzük a halálbüntetést, úgy hisszük, hogy érveink nyomósabbak, alaposabbak, a példák minket igazolnak, ám ezt aligha egy apró holttest fölött akarjuk megvitatni. A büntetőjog a társadalom együttélésének alapvető szabályait rögzíti, a róla folytatott vita racionális. Mi szerepe a rációnak ott, ahol természetes és a legemberibb módon kizárólag az érzelmek uralkodnak?

Kezdjünk egy gyermekgyilkosság napvilágra kerülésének perceiben hosszú okfejtésekbe? Citáljunk statisztikákat? Mutassunk rá szenvtelenül a konkrét esetre, könyörtelenül kimutatva, hogy éppen ez cáfolja a sztereotípiákat?

Mi köze ehhez a halott fiúnak?

Ez a mi ügyünk, akik élünk tovább abban a világban, ahol még az is előfordulhat, hogy agyonvernek egy 11 éves gyermeket.

Nem is akartunk írni erről, és nem is fogunk, csak szeretnénk a leghatározottabban jelezni, hogy sok van mi undorító az életben, de annál undorítóbb, minthogy néhányan más értelmetlen halálát használják fel saját maguk vagy rögeszméik népszerűsítésére csak az, ha egy kisgyerek halálával teszik ugyanezt.

Az elmúlt két és fél napban fészbuk-csoportok sokasága alakult, van köztük olyan, amelyik csak az együttérzés kifejezésére jött létre, ám van olyan is, amelyik a legócskább, a legprimitívebb marketingeszközökkel telepszik rá a gyász érzésére, és a legalpáribb módon korbácsolja az indulatokat. „1 MEGOSZTÁS EGY GOLYÓ! 1 LIKE EGY KÖTÉL!”- hangzik a fölszólítás, meg a párja: „1 megosztás egy levágott testrész Erikáról! [ő a föltételezett felbujtó]. Vagy még egyértelműbben, nehogy valaki ne értse, mit kell tennie: „megosztást kérnék” – írja az oldal létrehozója, aki a fészbuk adta lehetőséget kihasználva kérdést is föltesz követőinek: „milyen nem ismert más fájdalmas módszert használnál Erika kivégzésére?”, és lelkesít is, ha kell: „pár óra alatt mindjárt kétezren vagyunk. Big like nektek!”, vagy korhol: „AZ UTÓBBI 5 PERCBEN, MINTHA LASSULNA A CSATLAKOZÓK SZÁMA! NAGYON FONTOS HOGY OSSZÁTOK OSZZÁTOK OSSZÁTOK. IGY NEM LESSZ SIKER!!!!!!!!!!!!”, és büszkélkedik: „ma este a híradóban is szerepeltünk!”.

Ha valaki elvesztette volna a fonalat: mindez egy kisfiú halálának apropóján. Az oldal készítői ilyen módon óhajtanak célt érni, bár őszintén szólva azt nem is tudjuk, hogy mi a cél. Annyira nem lennénk meglepve, ha az idő múlásával, a részvét kopásával az összehalászott lájkolóknak mosóport vagy kedvezményes masszázsbérletet kínálgatnának.

Megöltek egy gyereket, ami történt minden fájdalom közül a legfájdalmasabb. Anélkül, hogy a vitát újrakezdenénk, vagy folytatnánk, csak annyit jegyzünk meg: vannak olyan helyek a világon, ahol van halálbüntetés.

Ott könnyebb lenne most?