A közteherviselés szempontjából a diákok is felnőttnek számítanak, bejelentésükre, adózásukra ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalók esetében.

Rengeteg diák vállal munkát a nyáron, a munkáltatók egyebek között így próbálják megoldani a szabadságolások miatti munkaerő-kiesést, illetve számos idénymunka vagy cégen belül alkalmi feladat van, amire diákokat alkalmaznak a cégek. Fontos tudni a munkáltatóknak, hogy a közteherviselés szempontjából a diákok is felnőttnek számítanak, bejelentésükre, adózásukra ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalók esetében.

A diákok 16 éves koruktól dolgozhatnak, de szünidőben, szülői engedéllyel a 15 éves tanulók is vállalhatnak már munkát, ha általános iskolába, szakiskolába vagy középiskolába járnak. A fiataloknak és szüleiknek érdemes tudni, hogy a munka megkezdése előtt lehetőség van a leendő foglalkoztató leellenőrzésére, ezt a NAV honlapján tehetik meg. A hátralékos, a felfüggesztett, a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató cégeknél kockázatos munkába állni, figyelmeztet közleményében az adóhatóság.

Stiller Ákos

A munkavállaláshoz adóazonosító jelre van szükség, amit a NAV-nál kell igényelni. A foglalkoztatónak a jövedelemről és a levont közterhekről igazolást kell kiállítania, aminek alapján a diák jövő májusban elkészíti személyijövedelemadó-bevallását. Munkaviszony esetében ragaszkodni kell az írásban megkötött – minimum az alapbért és a munkakört tartalmazó – munkaszerződéshez, az alkalmi munka és idénymunka esetében viszont ez nem kötelező.

Munkaviszonyban történő foglalkoztatás esetén, a munkáltatónak bérarányosan, 10 százalék nyugdíj- és 8,5 százalék egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékot kell befizetnie. Megbízási  szerződéssel, havi 31.500 forintos bér felett szintén 10 százalék a nyugdíjjárulék, míg az egészségbiztosítási járulék 7 százalék. Ha a diák iskolaszövetkezet tagja, vagy ha idény- illetve alkalmi munkában foglalkoztatják akkor a munkáltatónak nincs járulékfizetési kötelezettsége. 

A diákoknak is van adókötelezettségük, méghozzá munkaviszonyban, iskolaszövetkezeti tagként vagy megbízással a 16 százalékos személyi jövedelemadót kell kifizetni. Idénymunkában és alkalmi munkában pedig napi 500 illetve 1000 forint az adó összege.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.